PÁRIZS - BUDAPEST, 1906
Az Olvasó lány pamlagon című festmény stílusa alapján az 1906 körüli időszakra datálható és logikusan illeszkedik Berény Róbert 1906-os műveinek sorába.
Erre az esztendőre Berénnyel kapcsolatban többen is nagy tisztelettel és zsenit kiáltó laudálással emlékeztek. Orbán Dezső például hosszú évtizedek múltán is arról panaszkodott, hogy mikor Párizsban Berény tágas műtermének vendége volt, rá oly nagy hatást gyakorolt fiatal barátjának fölényes tehetsége, hogy az általa okozott kisebbségi komplexust sohasem heverte ki. Egy ausztrál folyóiratban közölt cikkében külön fejezetet szentelt annak taglalására, hogy Berény 1906-ban miként ismertette őt össze Gertrude Stein szombati soiré-in a kor leghaladóbb művészeivel, Matisse-szal, Picassóval, stb. Bölöni György, a későbbi Nyolcak csoport mentora szintén 1906-ban, Párizsban ismerte meg Berényt a rue Campagne Première 9-es számú műteremházban, szomszédjaként. Fél évszázaddal később erre így emlékezett: „A műteremház földszintjén egy atelier-ben Berény Róbert dolgozott. Ő volt a legfiatalabb. Okos, filozofálni szerető elme, aki matematikai problémákon és technikai újításokon törte a fejét. Ez a szenvedélye megmutatkozott képei konstrukcióiban is”. Ebben a házban lakott ekkoriban Max Weber, később Matisse tanítványa, az amerikai modernizmus egyik legjelentékenyebb úttörője. Ő így írt Berényről: „Egy életre szóló vonzalom és Berény Róbert drága emléke 1906 tavaszán, Párizsban plántálódott belém. […]Húsz éves korához képest érettség benyomását keltette, és olyan alapvető esztétikai törvényeket értett meg, ami csak nálánál jóval idősebb emberről lett volna feltételezhető. Beszéde élvezetes volt és szórakoztató, egyszerre dogmatikus, szárazon szakértői s ugyanakkor érdeklődést keltő és humoros. […] Megértette és messzemenően csodálta Cézanne-t, Toulouse-Lautrec-et és a primitíveket. […] Elkerülte a nélkülözés és lemondás fájdalmát. Kényelemben élt és rendszerint jól öltözködött. Szülei tehetősek voltak és jól gondoskodtak róla. Csaknem egyenlő időközönként kapott otthonról, Budapestről anyagi és élelmiszer ellátást. Ezeket általában megosztotta kevésbé szerencsés magyar barátaival, ünnepi összejöveteleken műtermében. Engem mindig szívesen láttak.”
A fiatal Berény életében ez az esztendő igen változatos eredményeket hozott. Szinte minden 1906-os évszámot viselő festménye fontos műnek tekinthető a Szalmakalapos önarcképtől (MNG) a Kereveten fekvő aktig (Mgt.), de minden egyes ekkori festménye egy új irány keresése, amelyet újabb vászonhoz, vagy kartonhoz nyúlva látszólag azonnal eldobott. E művek mégis végső kinyilatkoztatások, amelyek roppant határozottsággal, magabiztosan kerültek ki ecsetje alól. Bár nehéz két azonos módon megfestett 1906-os évszámot viselő művét felmutatni, a stíluskeresésés egyes fázisai – elsősorban az utóbbi időben szerencsés módon előkerült műveknek köszönhetően – egyértelműen rekonstruálhatók.
Első megmérettetésén, az 1906-os Salon d'Automne-on négy festmény képviselte az akkor mindössze 19 esztendős művészt. Ezek közül az év nyarán magyarországi vakációzása alkalmával festett két képét biztosan azonosítani tudjuk. A Gyermekek a kertben című vázlatosabb munkája (MNG) mellett az édesapját, Berény Nándort ábrázoló reprezentatív portrét (Mgt.) ismerjük, mely tárgyalt művünk egyik legközvetlenebb stílus-analógiája. 1906 nyarán Párizsból visszatérve, Budapesten, a család Damjanich utcában bérelt tágas polgári lakásában festette a portrét és elképzelhető, hogy itt született tárgyalt festményünk is. Modelljét ezidáig nem sikerült azonosítani, de a környezet sajátosságai, a nőalak otthonos viselkedése miatt valószínűbbnek tűnik, hogy e műve idehaza született. Általánosságban elmondható, hogy a francia miliőben merészebb, sőt kifejezetten extravagáns stílusú képeket festett, aktot például csak Párizsban vett ecsetjére, míg az idehaza készült művei szolidabb hangvételűek. Az olvasó lány tehát inkább a rövid budpesti tartózkodáshoz köthető, ugyanakkor a párizsi művein, ekkori festményein és aktrajzain felbukkanó paraván motívuma nem zárja ki annak lehetőségét, hogy talán mégis a Campagne Premère-en bérelt műteremben festette a képet. A modell azonosításával minden bizonnyal közelebb kerülnénk a kérdés megoldásához is.
A Salon-on való részvételével párhuzamosan, 1906 októberében festette emblematikus önportréját, a Szalmakalapos önarcképet, mely nem csupán stilárisan, az ecset- és festékhasználat tekintetében (sőt a repedésháló sajátosságait tekintve is!), de kompozícionális megoldásában – leginkább a könyv homogén színfoltjának kiugratásával – egyértelműen a legközelebbi analógiája tárgyalt festményünknek. Szintén kompozíciós megoldásával, a fő motívum, az ágyon fekvő nő átlós, teret hangsúlyozó elrendezésével mutat közeli párhuzamot a Kereveten fekvő akt, szintén 1906-os műve.
Berényre ebben az időszakban különösen nagy hatást gyakorolt Félix Vallotton, kinek hideg színharmoniái, főleg a szürke és padlizsánlila tompított tónusú akkordjai visszaköszönnek Berény 1906-os vásznain. Az Olvasó lány pamlagon című képén szintén ezzel a szürkébe tompított padlizsán színnel, illetve a Vallottonra jellemző, élesen kiugró, homogén színfoltokkal találkozunk, esetünkben a könyv élénk vöröse és a párna markáns zöldjének komplementeréből fakadó feszültséggel fűszerezve. Nem véletlen, hogy az akkoriban szintén Párizsban dolgozó Csók István egy évvel később Fülep Lajoshoz címzett levelében – talán némi féltékenységtől átérezve – „halvány Cézanne és Valloton [sic!] másoló”-ként aposztrofálta Berényt.
Berény azonban autonóm egyéniség volt, szuverén festői megoldásai révén, egyéni felületei és csakis rá jellemző színhasználata alapján egyértelműen elkülöníthető kortársaitól.
A stíluskritikai vizsgálat és az említett analógiák is megengedik, hogy a feltételes módot kijelentő módra váltva, tárgyalt művünket a korai Berény-œuvre-be emeljük.
AZ ATTRIBÚCIÓT SEGÍTŐ VIZSGÁLATOK
Ahhoz, hogy a stíluskritikai elemzés megnyugtató eredményét kellőképpen alá tudjuk támasztani, néhány technikai vizsgálatot is elvégeztettünk a képen, valamint annak egyik közeli analógiáján.
Az Olvasó lány pamlagon című festmény biztos attribúciójával kapcsolatban a legnagyobb fejtörést korábban az okozta, hogy míg Berény ebben a korszakában szinte kivétel nélkül jelzéssel látta el műveit, esetünkben – dacára, hogy mérete és kvalitása alapján az említett 1906-os művekkel egyenrangú, befejezett képnek tekinthető – szignó nem látható. A műről készült infravörös-, UV-, valamint röntgenfelvételek magyarázatot adtak a szignatúra hiányára, hiszen a festménynek az a szeglete, ahol a jelzet előfordulására a legnagyobb esély lehet, pergés, és átfestések következtében elvesztette eredeti felületét. Hasonlóan zavaró volt korábban az asztalra helyezett csendélet esetlegessége, de az említett fotóoptikai vizsgálatok kimutatták, hogy a festő korábban egy kisssé bonyolultabb, eltérő kompozíciós megoldással dolgozott, majd ezeket eltakarta, átfestette. Hasonló módosítások tapasztalhatók az asztal körvonalánál, a leomló terítő kendőzetlen átfestésénél, és a jelenlegi állapotában csupaszon hagyott, korábban egy képpel díszített fal esetében is. Mindezek szintén Berény festői attítűdjére utalnak, az ő munkamódszerének sajátosságai, hiszen hasonló megoldásokkal találkozunk a korszakban festett több csendéletén, aktján, sőt portréin és egyéb enteriőrbe helyezett alakos kompozícióin is. Berény szinte kivétel nélkül, szándékosan láttatni hagyta átfestéseit, módosításait, ezekkel az ízes felületi játékokkal is emelve műveinek artisztikumát. A munkafázisok fátyolozatlan, kozmetikázástól mentes megjelenítésével nem csupán a kép festői kvalitásait engedte érvényesülni, de általa a főmotívum egységesebb megjelenítését is elősegítette.
Tárgyalt festményünkön anyagvizsgálatot is végeztettünk és egy könnyebben hozzáférhető, ma is a család birtokában lévő művel, Berény édesapjáról festett 1906-os portréjával vetettük össze az eredményeket. E technikai vizsgálat kimutatta, hogy a kevert színek, mint például a lila esetében a művész mindkét képen szerves anyagokat használt és egyezés mutatható ki egyéb színek, a barnák, feketék és fehérek használatában is.
E vizsgálatok mellett továbbra is fontos felhívni a figyelmet azokra a stíluskritikia jellegzetsségekre és egyezésekre, melyek e két festmény, illetve több 1906-os Berény mű és tárgyalt festményünk között kimutatható. Jellegzetes például ahogy a kéz tömbszerűségét ábrázolja az olvasó lány és az édesapjáról festett portré esetében, de hasonló megoldással találkozunk a szintén 1906-os Utcán című művén (Mgt.) megjelenő kislány esetében, illetve az 1905-ös Nő pohárral című aktos kompozícióján (Mgt.) is. Azonos továbbá a haj tövében, valamint a szemöldök ívének lazúrosabb megoldása tárgyalt művünk és például a Szalmakalapos önarckép esetében, de más részletek összevetésében is hasonlóságot, azonosságot észlelünk, így például az arcok tónusos felépítésében, sőt az itt megjelenő repedésháló sajátosságaiban is, stb.
A most kalapács alá kerülő Berény kép a festő œuvre-jének egyik legsziporkázóbb időszakában készült. Elképesztően korán, már-már pimasz fiatalsággal tört a legmagasabb csúcsok felé, hiszen ekkoriban Párizs legprogresszívebb társaságaiban forgott, s egy évvel később, – még mindig csak 20 évesen – már Matisse-szal és a fauve-okkal egy teremben állított ki. Egy ígéretes pálya brilliáns kezdetének lehettek tanúi, mindazok, kik ekkoriban megismerték legfrissebb műveit. Ebben az évben fénykép felvétel is készült róla, amin alig pelyhedző állal, büszke magabiztossággal pózól egyik Párizsban festett merész aktos kompozíciója előtt. Ez a kivételes, méretes vászna ma lappang, nem elérhető. Egy álom válna valóságga, ha előkerülne, s a már tervbe vett Berény emlékkiállításon az olvasó lány mellé helyezhetnénk. A mű újdonsült tulajdonosa mindnképpen a korszak egyik legszerethetőbb gyűjtői darabját, Berény egyik legerősebb periódusának titokzatos, bensőséges hangulatú művét szerezheti most meg.
Barki Gergely