A most aukcióra kerülő festmény, Aba-Novák Vilmos Olasz tengeröböl templommal című alkotása 1930-as megfestése után közel nyolc évtizeddel, az idén Debrecenben megrendezett életmű-kiállításon került először
a nagyközönség elé. Felbukkanása egy újabb, a közelmúltig ismeretlen darabbal bővítette Aba-Novák egyre gazdagabban feltáruló életművének talán legnépszerűbb korszakát, az itáliai periódust.
Az alig másfél esztendős olaszországi tartózkodás döntő stílusváltozást hozott Aba-Novák művészi útjában. Ám ha végigtekintünk a húszas években készült alkotások során, jól látható, hogy e látványos átalakulás egy szerves fejlődés utolsó logikus lépéseként következett be. Már a római ösztöndíjat megelőző igali képeken, sőt - csírájában - már a zugligeti festményeken is megfigyelhetők azok a karaktervonások, melyek Róma után Aba-Novák összetéveszthetetlenül egyéni stílusát jellemezték. A húszas évek közepének pasztózusan felrakott, zsírosan buja felületkezeléssel megoldott festményein a szabadban ellesett reflexek szín- és fénykavalkádja oldotta fel a plasztikus testeket, s így vált fokozatosan a szín egyeduralkodóvá a forma felett. Itáliában mindez az újra felfedezett tempera adta lehetőségekkel is kiegészült, s e festék selymesen ragyogó anyaga, a reneszánsz freskókkal való találkozás élménye megérlelte a végső konzekvenciák levonását.
A most bemutatott kép Aba-Novák itáliai utazásainak emlékét idézi.
E motívumgyűjtő utak - melyeken nem egyszer az Római Magyar Akadémia néhány művésztagja, így Patkó Károly, Vilt Tibor és Pátzay Pál is társul szegődött - hatalmas élménymuníciót adtak a műtermi munkához. A legtöbbször rajzban, ritkábban akvarellen rögzített tájvázlatokat Aba-Novák szabadon variálva használta fel, s hozta létre a végső, temperával falemezre rögzített kompozíciókat. Fennmaradt olaszországi levelei és természetesen itáliai tárgyú képei, így az Olasz tengeröböl templommal is jól illusztrálja, milyen mélyen megérintette a mediterrán táj, az Adria páratlan szépsége, az apró halászfalvak és a fenséges középkori városok lenyűgöző hangulata. Ez a reveláló hatás mutatkozik meg a most felbukkant alkotáson is, mely felvonultatja a festő itáliai táblaképeinek jól ismert alkotó elemeit: az egymásra zsúfolt házak kubisztikus tömbjeit, a keskeny utcák kanyargó útvesztője mögött a végtelenbe vesző tengert, melynek mélykék felszínét Aba-Novák jellegzetes visszatörlései és a csak rá jellemző könnyedséggel, szinte névjegyként odadobott, apró vitorlások élénkítenek.
Az itáliai festmények már a kortársakat is elbűvölték. Farkas Zoltán, az Új szín című művészeti folyóirat kritikusa 1931-ben megjelent cikkében így elemezte e gyorsan népszerűvé váló alkotásokat: "Megilletődött csodálkozással emlékezik vissza az adriai tengerpartok, vagy az olasz hegységek sziklafészkeire, ahol valamikor kalózok, rablók tanyáztak, vagy éppen előlük védekezett a falaik közé sereglő lakosság. Aba-Novák körülönti őket azzal a számtalan szenzációval, melyet a tengerre boruló, mélyen kékellő égbolt, a perzselő napsugár és a gályák ünnepélyességével úszó hófehér felhők megajándékozták. Legtöbbjükön mély csend uralkodik, az élet pezsgéséről nem beszélnek s ha néha vannak is emberi, vagy állati alakjai, melyek bennük megállnak, ezek is teljesen beléolvadnak a mélységes nyugalomba. Álmodnak ők is, mint sohasem szabaduló rabjai egy ki nem kerülhető és meg nem változtatható létnek, amelynek nincsenek nagy hullámai, nincsenek gyors változásai. Ennek a világnak halk ünnepélyességét nem szakítják meg dúló szenvedélyek, nincsenek sóvár vágyai és nincsen szenvedése, ezek a csendesen pihenő városok és lakóik sohasem vajúdnak, lassan élik százados életüket, amelynek nincsen a múlttól vagy a mától különböző jövője.
Egy álmodozó lélek különös vízióit látjuk a természet és ember örök mondájának csillogó és világos testté válásáról. Mert ezek a látományok egyáltalában nem fátyolosak, nem bizonytalanok. Sőt kegyetlen élességgel és erővel jelentkeznek: világító színeik, határozott és kemény vonatvezetésük nem hagynak semmi sejteni valót, pontosan fejeznek ki mindent, az ábrázolásmód hangsúlyozott félrenemérthetőségére csak a temperafesték szürkés hamvassága borít némi párát."
Molnos Péter