Irodalom
Kmetty János: Festő voltam és vagyok. Corvina, Budapest, 1976.
Molnos Péter: Aba-Novák. Népszabadság, Budapest, 2006.
Molnos Péter: Aba-Novák, a „barbár zseni”. Modem–Népszabadság, Debrecen–Budapest, 2008.
Árkádia tájain. Szőnyi István és köre 1918–1928. Szerk.: Zwickl András, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2001.
A Római Iskola vezető figuráját, Aba-Novák Vilmost és a posztkubizmus mesterét, Kmetty Jánost ritkán emlegetik együtt. Pedig a pár évvel idősebb Kmetty és a robusztus tehetségű fiatal Aba-Novák az 1920-as években ugyanabba a rézkarcoló műhelybe jártak és grafikáikat is együtt állították ki. Kmetty, Szőnyi és Aba-Novák barátságáról egymásnak dedikált, múzeumokban őrzött rajzok tanúskodnak. Kmetty visszaemlékezéseiben írta meg, hogy 1911-ben a kubizmust hozta haza magával útravalónak Párizsból: „Új természetszemléletet jelentett ez, új ábrázolási formát és módszert: a kubizmust. Túl az atmoszféra alkalmazásán, a síkon teret ábrázolni, színt és formát, észszerűen.” Az életműben kiemelt szerepet játszó, 1912 körül születő kompozícióin szálkás, expresszív gombolyagokból építette fel a képteret, különös plaszticitást kölcsönözve a látszólag egynemű zöld lombfoltoknak. Kmetty az általa csodált Cézanne lebegő textúráját a saját nyelvére fordította le, átértelmezve grafikusi érzékenységű vonalrendszerével. Ugyanez a térszervező ecsetkezelés jelenik meg Aba-Novák most vizsgált korai tájképén: a lombokat jellemző „szélfútta” színfoltokban vagy a háztetők és az égbolt sraffozásában.
Aba-Novák pályakezdését hátráltatta az első világháború. A frontszolgálat és egy súlyos sebesülés után 1922-ben huszonnyolc évesen kezdte meg hivatalos művészeti tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán. Valójában tíz évvel korábban, 1912-ben iratkozott be a főiskolára először, de akkor még – szülei nyomására – csak rajztanári szakra. Mielőtt a nagy háború félbeszakította volna tanulmányait, 1913 nyarán megfordult a szolnoki művésztelepen, közelről tanulmányozva Fényes Adolf stílusát. Fényes hatása is tetten érhető – Kmettyé mellett – a csendes folyóparton álldogáló házakat ábrázoló tájképen. A vízfelület elkenésekből felépített tükröződésében viszont már a kései Aba-Novák virtuozitása előlegeződik meg. A néző tekintete letapogatja a látványelemek ecsetjátékká való átírását, majd visszatér a tájképi síkra. Ezt az esztétikai kettősséget a legpontosabban Kállai Ernő fogalmazta meg a későbbi képek kapcsán: „A szem a látás tárgyi síkjáról minduntalan »átszállhat« a festői viszonylatok síkjára és fordítva. A képeknek ez az ide-odavillanó optikai kétrendűsége is folytonos kalandozásra, csapongásra készteti a szemet.”