Irodalom
A Műcsarnok téli kiállításán. Művészet, 1909/1., 46–50.
Croniqueur [Lyka Károly]: Karlovszky Bertalan. Művészet, 1913/7, 247–255.
Vécsey Miklós: Száz értékes magyar. Hungária, Budapest, 1931.
Dürer és Vermeer festett ilyen mikroszkopikus műgonddal, mint a századforduló ünnepelt portrévirtuóza, Karlovszky Bertalan. Finoman ragyogó fehér fény simogatja végig a női arcképet, a szem kék íriszétől a porcelános kulcscsonton át a szájszögletig. A kivételes műgondot nézve érthető, hogy Munkácsy meghívta magához Münchenből a fiatal Karlovszkyt, annyira elbűvölte a tehetséges növendék kifejezésmódja. Tőle rendelt csendélete sokáig díszítette palotája falát. Másfél év alatt Karlovszky tökéletesen elsajátította a nagy mester stílusát, így a saját lábára állt Párizsban, az amerikai gyűjtők nagy örömére. Hagyta, hogy művészetét teljesen átjárja a kifinomultan elegáns franciás kultúra. Nem véletlenül írta képei stílusáról Lyka Károly a Művészet hasábjain: „Nincs ráírva röviden, hogy készült Párisban, s mégis, aki a művész effajta dolgait nézi, párisi jegyet érez rajtuk. Egyrészt az előadásuk vall erre. Valami finom charme ömlik rajtuk végig. Másrészt, ahogy egy-egy alakot a festő megfigyel, beállít, vagy amint a régebbi kritika mondta: jellemez, ahogy felénk fordul egy-egy arc – magukban az alakokban és mozdulataikban sok oly vonás van, hogy a néző bizonyos párisi otthonosságot olvas le róluk.”
Karlovszky sokáig csak hajszálfinom illusztrációival volt jelen a hazai művészeti életben, festményei mind külföldi műgyűjteményekbe kerültek, Párizsba, Amerikába, Londonba vagy Berlinbe. Miután a századfordulón hazaköltözött, a Műcsarnok körének ünnepelt festőjévé vált, komoly művészeti pozíciókkal és múzeumi vásárlásokkal. Jelentőségét legjobban Vécsey Miklós portréírása érzékelteti: „Ahhoz a festőgenerációhoz tartozik, amely a legkiválóbb művészeket adja Magyarországnak. […] Portréi nemcsak a Szépművészeti Múzeumban hirdetik ennek a nagy művésznek a géniuszát, elvitték az ő képeit Páris szalonjaiba, a Loire-menti kastélyokba, New Yorkba, Chicagóba, Németországba, a magyar mágnások várkastélyaiba. […] Túl van minden hiúságon. A csúcsra ért, és ha lenéz a magaslatról, meg lehet elégedve munkájával, eredményeivel.”