Karlovszky Bertalan már fiatalon nevet szerzett a párizsi művészkörökben. Népszerűségét jelzi, hogy a Munkácsy Mihály körében készült polgári életképei közül a Duzzogás színes másolatokban és legyezők dekorációjaként terjedt a francia fővárosban, kosztümös históriai zsánereit pedig még a műteremből megvásárolták a tehetős európai és amerikai gyűjtők. Ám e Párizsban készült munkák épp sikerük folytán nem jutottak el a magyar közönséghez, javarészük pedig az utókor számára is elkallódott. "Egy képe sincs Budapesten, ami ebből az időből maradt s akkori stílusát, festésének sajátosságait jellemzően hozná elénk" - írta már 1913-ban is a Művészet kritikusa (Croniqueur 1913, 247). E vonatkozásban a Gitározó nő olyan kuriózum, amely kivételes módon betekintést enged Karlovszky művészileg legkvalitásosabb, párizsi időszakába.
Karlovszky már több mint egy évtizede a párizsi Szalon jó nevű festője, mikor első alkalommal állított ki Budapesten. 1895 telén a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalon termeiben bemutatott női arcképei meghozták számára a kritika és a közönség egyöntetű elismerését. "Érdekesebb és a szó nemes értelmében hatásosabb női arcképet, mint a Karlovszkyét, egyelőre képzelni is alig tudunk" - üdvözölte lelkesen az újszerű, merészen dekoratív munkákat a kritika (Új Idők, 1895, 401). Szemere Henrica arany alapra festett, dekoratív, antiqua felirataiban a német reneszánsz arcképfestészetet idéző portréját és Nő gitárral című alkotásait még a kiállítás ideje alatt az Új Idők is reprodukálta, majd később e két művét közölte Szana Tamásnak a magyar festészetet összefoglaló díszalbuma is (Új Idők 1895, 393-394; Szana 1901, 305). Szignatúrája alapján mindkét alkotás Budapesten készült, s az utóbbi legfontosabb előzményének a jelzése szerint még Párizsban festett, itt bemutatott Gitározó nő tekinthető.
Sikerének egyik titkát kétségtelenül a klasszikus mestereket idéző míves kivitel jelentette. "Egyes művei a kora renaissance mestereire emlékeztetnek. Ugyanaz az egyszerűség a jellemzésben, ugyanaz a végtelen szabadosság a rajzolásban" - írta Szana Tamás (Szana 1901, 303).
Ez a kimért klasszicitás ugyanakkor kifinomult dekorativitással, a modern életérzést sugárzó kacér eleganciával társult. Holbein, Utamaro és Whistler, a klasszikus reneszánsz, a stilizáló japán és a finom realizmus látásmódjának különleges arányú ötvözete alkotta Karlovszky korai arcképfestészetének alapját. A Gitározó nő nem csak a háttérben megjelenő fametszet, hanem egész képi megfogalmazásmódját tekintve is a japán művészet hatásáról tanúskodik. A festmény készülése idején, az 1890-es évek közepén a japanizmus már egész Európa kultúráját meghódította. Az 1867-es világkiállítás japán pavilonjának sikerét követően sorra-másra nyíltak a japán kultúrát, ipar- és képzőművészetet reprezentáló kiállítások. 1890-ben az École des Beaux-Arts 700 japán fametszetet állított ki, s a következő években Hokusai, Hiroshige és Utamaro egyéni tárlatait is megrendezték. Ezek legfőbb organizátora a Le Japon Artistique folyóirat kiadója, a Salon de l'Art Noveau tulajdonosa, Samuel Bing volt, aki 1895-ben Rippl-Rónaitól megrendelte a Les Vierges sorozatot. Karlovszky és Rippl gyakran találkoztak a párizsi Grand Caféban, ismerettségük hozzájárulhatott ahhoz, hogy a japán motívumok Karlovszky művein is megjelentek (Róna 1929, II, 579). A japán művészet a kilencvenes évekre már a magyar közönség számára sem volt ismeretlen, köszönhetően az olyan jeles kelet-ázsiai gyűjteményeknek, mint Zichy Ferenc, Xantus János vagy Hopp Ferenc kollekciója. E sorba illeszkedik Szemere Attila távol-keleti gyűjteménye is. Szemere Bertalan fia az 1880-as évek elején tett egzotikus körútja során többek között japán fametszeteket is vásárolt. A Szemere-család közeli kapcsolatban állt Karlovszkyval, aki Szemere Attilát és feleségét, Henricát is megfestette 1895-ben (Miskolc, HOM).
A Gitárózó nő és annak 1895-ben kiállított párdarabja a japanizmus korai, historizáló szakaszának műveivel áll kapcsolatban. Ezek közös jellemzője, hogy a távol-keleti művészet még elsősorban tárgyi világával, s kevéssé képi látásmódja révén kap teret az alkotásokon. Az 1860-as évektől teret hódító japán divat kiindulópontja James McNeill Whistler festészete, s nyomában a brit szigetország viktoriánus zsánerfestői lépnek fel, mint Alfred Stevens, William Merrit Chase vagy James Tissot. Életképeik egzotikus hangulatát a figuráknak otthont adó japanizáló enteriőrök, japán stílusú bútorok, porcelántárgyak, fametszetek teremtik meg. Hasonló japanizáló enteriőrben jelenik meg Karlovszky Olvasó nő című zsánerképének modellje is. Az újszerű térértelmezést nyújtó, igen dekoratív hatást keltő japán fametszetek az impresszionista arcképeknek is gyakori kísérőik, így feltűnnek Edouard Manet Emil Zolát vagy Van Gogh Tanguy apót ábrázoló portréján is. E motívumok a magyar közönség számára sem voltak ismeretlenek. A hazai japanizmus egyik úttörő műve Karlovszky mintarajziskolás tanára, Székely Bertalan 1872 körül készült festménye, a Japán nő. A japán divat Karlovszky kortársainak körében is jelentkezett, Újváry Ignác, Margitay Tihamér vagy Tornai Gyula gyakorta szerepelt a Műcsarnok tárlatain távol-keleti tárgyú művekkel.
Karlovszky festménye finom átmenetet képez a pusztán zsánerszerű és a látásmódjában is japanizáló művek között. Világos alapozása éppúgy mint a modell beállítása a dekoratív síkszerűségre való törekvést jelzi, a kompozíció enyhe asszimetriája szintúgy a távol-keleti képkultúra hatását mutatja. Ugyanakkor a nőalak finom tónusértékkel, plasztikusan modellált alakja a portréművészet akadémikus hagyományaihoz kapcsolódik. Szemben a japán festészet lényeglátó nagyvonalúságával Karlovszky az európai tradíciók folytatójának bizonyul, mikor modellje megformálásakor az optikai látvány muníciózus, aprólékos visszaadására törekszik. Figurája épp a túlfinomult rajzosság, s már-már spirituálisan elvont színezés révén mégis légiesen könnyed, éteri jelenség benyomását kelti. Kifinomult eleganciája nem cáfolata, hanem árnyalt ellenpontja a metszet gyökeresen eltérő atmoszférájának. A festmény szépségét és jelentését épp e kettősségből nyeri. Jelentése ezzel eloldódik az elsődleges életképi szituációtól, s tágabb értelemben két világ, két kultúra, kelet és nyugat találkozásának szimbólumaként nyer új tartalmat.
Révész Emese