A hiányzó láncszem
A 2006-os Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig című kiállítás előkészítése során kollégáimmal – Passuth Krisztinával, Barki Gergellyel, Rum Attilával és Rockenbauer Zoltánnal – hosszú hónapokat töltöttünk azzal, hogy a múzeumok jól ismert vagy éppen évtizedeken át a raktárakba száműzött festményein kívül minél több izgalmas, magángyűjteményekben rejtőző művet tárjunk a közönség elé. E munka során a kanonizált, kiállításokon és nagy összefoglaló kötetekben is előkelő helyen szereplő „nagyágyúkon” kívül kiemelten figyeltünk azokra a kevésbé ismert alkotókra, akik pályájuk egy rövid, de annál izgalmasabb szakaszában együtt dolgoztak a legjobb francia és magyar fauve-okkal, akik időlegesen „megvadulva” – néhány megdöbbentően erős rajz és festmény erejéig – létrehozták életművük fauve periódusát. A méltatlanul kevés figyelmet kapó mesterek közül az egyik legizgalmasabb a most bemutatott kompozíció alkotója, Bálint Rezső. A tárlaton csupán egyetlen munkáját, a Kieselbach-gyűjtemény Nagybányai táj című festményét tudtuk bemutatni, de az életművet feldolgozó Barki Gergely a katalógushoz írt tanulmányában kiemelt még egy, akkor még sajnos lappangó alkotást. Ez a korábban csak egyetlenegyszer, a Műgyűjtők Galériájának 1997-es tavaszi árverésén felbukkant kompozíció, a Napfényes utca Nagybányán című alkotás a 2006-os kiállítás előkészítése során sajnos nem került elő, de most, több mint huszonöt év elteltével végre a maga valójában is megcsodálhatjuk.
A Vadak között – Nagybányán, Budapesten és Párizsban
A budapesti Berger család második gyermekeként született Bálint Rezső 21 évesen, 1906 nyarán utazott először Nagybányára, ahol Iványi-Grünwald Béla és Ferenczy Károly mellett tanult. A következő két évben is visszatért a Zazar-parti művésztelepre, de ekkor már az iskolán kívül dolgozott a fauve impulzust Nagybányára „importáló” neós művészek közvetlen közelében, Czóbel, Ziffer és Perlrott Csaba Vilmos inspiráló társaságában. Ezekben az esztendőkben a legtöbb modern szemléletű fiatal magyar művészhez hasonlóan ő is megosztotta idejét Nagybánya, Budapest és Párizs között. A magyar fővárosban pár hónapig Szablya-Frischauf Ferenc magániskolájában tanult, majd tagja lett a mestere által vezetett KÉVE művészcsoportnak. A menetrendszerű párizsi tanulmányút 1909 őszén következett el, ettől kezdve – egy rövid magyarországi utazás kivételével – egészen 1912 elejéig a művészet fővárosában élt. Barátságot kötött, sőt közös kiállításon vett részt Archipenkóval és Modiglianival, utóbbival egy ideig közös műteremben is dolgozott.
A festők utcája
Bálint képének témája a háttérben magasodó templomtorony jól ismert formája alapján könnyedén azonosítható. Nagybánya főterét és a Zazaron átívelő hidat összekötő Híd utca fontos szerepet töltött be a nyaranta itt dolgozó festők életében: a folyó túloldalán elhelyezkedő művésztelepről ezen az útvonalon keresztül lehetett a városba jutni. Itt áll a nagybányai festészet talán legnépszerűbb motívuma, a jellegzetes, vörös toronysisakjáról könnyen megismerhető református templom. A festői látványra vadászó művészek szinte alig tudták kikerülni, hogy képeikre illesszék ezt az épületet. A Nagybánya és Vidéke című helyi lap újságírója 1912 augusztusában ezekkel a szavakkal számolt be egy fővárosi kiállításon szerzett élményeiről: „Ebbe a piros toronyba különben szerelmesek a piktorok. Budapesten is mindig úgy szoktam megtalálni a tárlatokon a nagybányai képet, hogy keresem a gömbölyű fejű piros tornyot.”
Szerencsére fennmaradt egy századfordulós fénykép, amely szinte ugyanabból a szögből, a nagybányai főtér irányából ábrázolja a Híd utcát, mint Bálint Rezső festménye. E felvétel és a korabeli újságok tanulmányozása alapján azt is tudjuk, hogy a jobb oldali fa lombja alatt a Takács család gyümölcskereskedésének barna ajtaja bukkan fel. A festmény témáját adó, színes házakkal határolt utca feltűnik a régi Nagybánya leghíresebb, legtöbbször reprodukált fényképén is. Az István-toronyból exponált felvételen még az a jellegzetes lombkoronájú fa is jól látható, amelynek tömbösen megformált zöld foltja Bálint Rezső festményén centrális motívummá lényegül át.
A Vadak tüzes színeitől ragyogó festmény negyedszázaddal ezelőtt bukkant fel, majd tűnt el újra, hogy most a meglepetés erejével világítson rá egy alig ismert életmű kivételes értékeire. A Napfényes utca Nagybányán alkotója mától nem csupán „Modigliani műteremtársaként” lesz izgalmas mellékszereplője a magyar modernizmus történetének, hanem festményei révén is bekerül a korszak összefoglaló munkáiba, a magyar fauve-ok legjobbjai közé.