Irodalom
Láncz Sándor: Gondolatok egy kiállítás kapcsán. Művészet, 1964/7., 45.
Szabadi Judit: Korga György kiállítása a Mednyánszky teremben. Művészet, 1964/7., 42–44.
Perneczky Géza: A magyar „szür-naturalizmus” problémája. In: Perneczky Géza: Tanulmányút a pávakertbe. Magvető, Budapest, 1969, 78–104.
Sámathy Tamás: Nem mindegy, hogy merre csavarodnak a felhők. Beszélgetés Korga György festőművésszel. Mai Magazin, 1984. február.
Korga György festőművész története, Magyarország 2001 – Családi krónikák, 2001, magyar ismeretterjesztő filmsorozat (35 perc).
Fantasztikus realizmus
A 60-as évekbeli budapesti belváros a szürnaturalizmus sci-fi lencséjén át nézve. Az ívesen forduló modern lakóház előtt belvárosi nyüzsgés. Korzózók, szerelmesek, családok, kutyasétáltatók és újságvásárlók vibráló összevisszaságban. A teret a reneszánsz képekről kölcsönzött négyzethálós kövezet szervezi, ezen a „színpadon” állnak időtlen némaságba merevedve a szereplők. Korga György a 60-as évek modern fazonjait társította a quattrocentós harisnyákkal és kabátkákkal, miközben a hippikorszak szemkápráztató mintáit a szürnaturalista pettyekkel, márványmintákkal, pecsétekkel és csíkokkal varázsolta álomszerűen valószerűtlenné. A melankolikusan mozdulatlan figurákkal szemben a felszín vibrálóan eleven. A korszak közmondásos szürkeségét meghazudtolva tobzódnak a színek, köztük a szemtelenül friss lilák és pinkek. Korga manierisztikus érzékenysége és virtuóz stílusa a szürrealizmus második világháború utáni olyan művészeinek festészetével rokonítható, mint a megfolyó tudatalatti mestere, Salvador Dalí, a lipcsei manierizmus keletnémet professzora, Werner Tübke vagy a bécsi „fantasztikus realizmus” olyan képviselőinek művészetével, mint Ernst Fuchs, Rudolf Hausner vagy a később építészként világhírűvé vált Hundertwasser.
Szürnaturalista főmű
A nagyvárosi életkép a magyar szürnaturalizmus egyik főműve. Szerepelt azon az 1964-es kiállításom, amelyet két hét alatt több mint tízezren néztek meg, népszerűvé téve a korábban csak szűk körben ismert „izmust”. Hogy kik képviselték a 60-as évek egyetlen unikálisan magyar stílusiskoláját, arra a korszak legjobb műkritikusa, Perneczky Géza adta meg a választ 1966-os kulcsesszéjében: „E furcsa szakkifejezés 1964-ben született valamelyik sajtóorgánumban, Korga Györgynek a Mednyánszky-teremben rendezett kiállítása kapcsán. Etimológiailag a »szürrealizmus« szó tekinthető a gyökeréül, s ez a visszakövetkeztetés rögtön megadja az új kifejezés tartalmát is: irracionális hatású festészet, amely azonban még a szürrealizmus reális részletekből felépülő figurációinál is naturálisabb, akadémikusabb technikával dolgozik. Magyar »szür-naturalisták« máris meglehetősen sokan vannak, s a jelek szerint egyre többen lesznek. […] Szokás volt e festői kört Csernus-körnek nevezni, éppen mert Csernus Tibor jelentkezett először ilyenfajta képekkel. […] E »tanítványok« közül mindjárt említsük meg a legfontosabbakat: Lakner Lászlót, Szabó Ákost, Gyémánt Lászlót, Altorjai Sándort, Korga Györgyöt, Kóka Ferencet.”
Csernus nyomában
A szürnaturalistákat jellemző különleges festékkezelést (nem véletlenül őt emelte ki Perneczky) Csernus Tibor hozta haza Párizsból, ahol megismerkedett a tasizmus és Max Ernst szürreális felületalakításával. A modern franciáktól ellesett eszközök között minden megengedett volt: zsilettpenge, spakli, fogaskerék, fésű, szivacs vagy akár rongy. A nyers festék így vált irreálisan részletgazdaggá, erezetekkel, megfolyásokkal, textillenyomatokkal és a könyvművészetre jellemző márványos felületekkel különlegessé. Korga most vizsgált képén bemutatót tartott a szürnaturalista fegyvertárból: széles festőkéssel kente pikkelyesre a friss festékmasszát (a hátsó figuráknál vagy az újságosbódénál látható leginkább), színeket mosott össze pengével (a lila-fehér ablaktáblák már-már Richtert idézik), az anyagot márványosra cuppogtatta (ez a szürrealista décalcomania technika) vagy fésűvel barázdálta (a sötétzöld épületlamelláknál), majd a már elve izgalmas foltokat apró mintákkal festette felül és egészítette ki (az előtér szereplőinek ezerféle ruházatán). A végeredmény egy szinte felfoghatatlanul részlet- és ingergazdag vizuális orgia lett.
Szocmodern valóság
Az épület virtuóz elkenésekkel érzékletessé tett csempeborítása a 60-as évek szocmodernjét idézi, akárcsak a jellegzetes boltnevek ismerős kalligráfiája: Dohány, Esernyő, Bizsu, Kalap, Cipő és Napi Idők. A házfalon óriásplakát méretű muráliák, rejtélyes ablakokat nyitva a kompozícióban, a hömpölygő tömeget figyelő magányos figurával. (Innen eredhet a festmény korábbi címe: Magány.) A szocialista Budapest víziójába Korga belevegyítette a 60-as évekbeli nyugati modernista építészetet, különösen a ház mögött feltáruló nagyvárosi látképben. Az antennaerdőn túl felhőkarcolók és modern irodaházak nyúlnak az ég felé – olyan épületek, amelyek a kép születésének idején csupán a városfejlesztési víziókban szerepeltek, de sosem valósultak meg. Korga élénk képzelete jövőbeli metropoliszt varázsolt a 60-as évek Budapestjéből. Nem véletlenül került egy tokiói utazás után készült festményének (Piros tollak, 1965) nagyvárosa az első magyarul megjelent sci-fi regény címlapjára és nem véletlenül vált később a Galaktika folyóirat népszerű illusztrátorává.
Sikerből tiltás
A családi emlékezet szerint a festő a 90-es évek közepén visszavásárolta a képet a Falk Miksa utcában, mert annyira sokat jelentett számára. A mű ugyanis szerepelt azon a legendás 1964-es egyéni kiállításon, amelynek elsöprő közönségsikere zavarba ejtette a hivatalos műkritikát: „Ritka jelenség hazánkban, hogy kiállítóteremben sorba állnak a látogatók, s ha a terem még oly kicsiny is, állandóan vendégekkel zsúfolt, s a kiállított képek előtt csupán libasorban lehet haladni. Azt gondolná a vétlen szemlélő, hogy talán a legnagyobbak: egy Picasso vagy Rouault néhány képe elé zarándokol a pesti nép […]. A gyanútlan néző azonban ezúttal téved: egy fiatal művész, Korga György alkotásai arattak ekkora sikert, s a zarándoklás helye ezúttal nem a Szépművészeti Múzeum vagy a Magyar Nemzeti Galéria, a Tanács körúti kis kiállítóhelyiség, a Mednyánszky-terem vált e sokadalom színhelyévé.” Bármennyire lenyűgözte a képek vizualitása, a művészetirányítás hangját képviselő Láncz Sándor – egyetértésben Aradi Nórával és Aczél Györggyel – ellenségnek kiáltotta ki Korga műveit: „világnézetük, szemléletük gyökerében idegen tőlünk; mondjuk ki nyíltan: ellenségesek, szembenállnak a szocialista rend igazát hirdető művészettel.” A túlzott siker a visszájára fordult, Korga és az ő szürnaturalista művészete hosszú évekre a tiltott kategóriába került.