Az húszas évek klasszicizáló nemzedékének tagjai közül Szőnyi Istvánhoz hasonlóan Patkó Károly is járt Nagybányán az 1.világháború előtti esztendőkben. A Képzőművészeti Főiskolán Réti István tanítványaként dolgozott, mestere tanácsára kereste fel 1913 és 1914 nyarán a szép fekvésű, erdélyi bányásztelepülést, mely az 1896 óta eltelt csaknem két évtized alatt a festők, illetve festőnövendékek valóságos zarándokhelyévé vált. A festői városkába 1924-ben tért vissza újra, feltehetően Korda Vince invitálására. Ekkor készült rajzai és rézkarcai a hasonló szellemben alkotó Mund Hugó és Pászk Jenő alkotásaival együtt szerepeltek a Nagybányai Festők Társasága 1924. júniusában megrendezett kiállításán, melyen a rendezők az akkori művésztelep csaknem valamennyi jelentősebb egyéniségének munkáit felvonultatták. A környéket feltérképező kirándulásai során Patkó is eljutott a Nagybányához közeli, hasonló karakterű, de csendesebb Felsőbányára, ahol már néhány esztendeje egy kisebb kolóniára való művész alkotott. Budapestre hazatérve meggyőzte a Zugligetben Aba-Novák Vilmos köré sereglő művészeket, hogy 1925 nyarát Felsőbányán töltsék. A társaság május közepétől egészen október elejéig tartózkodott itt, Patkó és Aba-Novák mellett Kelemen Emilt, Bánk Ernőt, Fonó Lajost és Nagy Oszkárt, a nagyváradi Fleischer Miklóst, a fiatal Borghida Pált is körükben találjuk.
Nagybánya, majd a későbbiekben Felsőbánya számtalan témát, festői motívumot kínált az oda érkező művészeknek, Patkó életművének több jelentős darabja is ehhez a tájhoz köthető. Az 1913-14-es nyarak terméséből sajnos nem ismerünk egyetlen festményt vagy grafikai munkát sem, a fiatal növendék feltehetően kisebb tanulmányokat, vázlatokat készíthetett a városról és környékéről, illetve a szabadiskola modelljeiről. Gazdagabb anyag dokumentálja azonban 1924 nyarát, az utóbbi évtizedben a műkereskedelemben több lappangó festménye is felbukkant. Ezeken a magántulajdonban őrzött képeken a település emblematikus, szinte minden művész által megörökített motívumai mellett a környék eldugottabb, kevéssé ismert részletei jelennek meg. A panorámaszerű, reprezentatív tájkép helyett inkább választotta a Zazar ligetes partját, háttérben színes bányászházakkal, a föléjük magasodó Kereszthegygyel (Nagybányai táj, 1926, magántulajdon), a malomárkok regényesebb részleteit, melyek hátterében a református templom tornya magasodik (Nagybányai részlet, 1924, magántulajdon), vagy hegyvonulattal övezve a cigánytelep szegényes kunyhóit a város szélén (Házak a völgyben, 1924, magántulajdon).
Az 1925-ben Felsőbányán készült képek sorában reprezentatív helyet foglal el a Felsőbányai táj gazdagabb, topografikus hűségű variációja (magántulajdon), illetve egy redukált, elsősorban a színeket és fényhatásokat középpontba állító változata (Felsőbányai táj II., magántulajdon). A felsőbányai táj természetesen elengedhetetlen kellékévé vált az ekkor készült önarcképeknek, figurális kompozícióknak (Önarckép, Szüreti pihenő, magántulajdon) is, sőt Patkó némely esetben később is felhasználta tájkompozícióit, vázlatait, mint például a Fővárosi Képtár 1926-ban készült Fürdőző nők című festményének hátterében.
Patkó 1924-25 folyamán készült tájképeihez, szorosabban a Nagybányán készült festmények sorozatához kapcsolódik, azokkal tart rokonságot az 1926-ban befejezett és szignált Nagybányai táj boglyákkal, mely sok évtizedes lappangás után a közelmúltban került elő. A művész korábbi képeihez hasonlóan itt is a város egy kevéssé látványos, bár sokak által szintén megörökített részletét választotta ábrázolása tárgyául. A festői motívumot keresve a dombok és hegyek karéjában fekvő Klastromréten gyakran állították fel állványaikat a festők és növendékek, Patkó talán egy koraőszi, kissé borongós napon kezdett képének megfestésébe. A szűk kivágatú kompozíció előterének leghangsúlyosabb elemei a szémagyűjtés után rúdra rakott, rendben sorakozó, barnára érett boglyák, melyek gyakori és kedvelt témáivá váltak a Nagybányán megfordulóknak. A plasztikusan megformált, zöldek-sárgászöldek árnyalataiban pompázó lombok mögül bal oldalon a Kereszthegy, míg jobb oldalon a város épületei, talán a luteránus templom tornyának sisakja bukkan elő.
A Klastromrét inkább leíró jellegű, intim hangulatú megjelenítésével szemben a kék ég mályva, illetve rózsaszíműre színezett felhői már a vihar közeledését jelzik. A határozott, széles ecsetvonásokkal festett, az atmoszférikus hatásokat végletekig kiaknázó expresszív hatású égbolt képünk leginkább megragadó része, hasonlóan drámai felületeket találunk a pályatárs Aba-Novák 1925-ben Felsőbányán készült tájképeinek izgalmas felhőjátékában is. Képünk legközelebbi kompozíciós analógiáit az 1920-as évek közepén szintén Nagybányán dolgozó barát, Korda Vince kisméretű, míves rézkarcai (Kereszthegy, Szénaboglyák, 1923, Magyar Nemzeti Galéria) között találjuk meg.
(-ts)