Korszakváltás egy fordítással
A Nagybányai főtér című festmény keletkezésének éve, 1908, a Párizsból alig fél esztendeje hazatérő Ziffer Sándor számára egy fontos kiállítással kezdődött. Januárban lépett a budapesti közönség elé a MIÉNK, a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre első tárlatán, mely a Ferenczy-Fényes-Rippl hármas körül összegyűlő hazai moderneknek, a Műcsarnok konzervatív szellemiségével élesen szemben álló festőknek igyekezett megteremteni a hatásos bemutatkozás lehetőségét. Ziffer a törzstagok mellett fellépő, meghívott vendégművészek sorában kapott helyet, ahol rajta kívül a legújabb törekvéseket a nagybányai neós irányzat és a leendő Nyolcak olyan képviselői fémjelezték, mint Boromisza Tibor, Perlrott Csaba Vilmos, Czigány Dezső vagy éppen Pór Bertalan. A kiállításról az Ország-Világ című lap olvasóit tudósító kritikus, Bányász Rezső Ziffer képét, a 187-es sorszám alatt bemutatott Ebédlő című alkotást „finom dekorativitása” miatt ajánlotta a látogatók figyelmébe. Számunkra e sajnos mindmáig azonosítatlan mű azért is érdemel kitüntetett figyelmet, mert a Nagybányai főtér vásznának hátoldalán látható festmény egyike azon alkotásoknak, melyek között nagy valószínűséggel a MIÉNK tárlatán bemutatott képet is megtalálhatjuk. Az elmúlt években összesen három, 1907 körül készült Ziffer-festmény bukkant fel, melyek a művész nagybányai lakhelyének ebédlőjét ábrázolják: a Gauguin reveláló hatását mutató, felfokozott erejű színfoltokból építkező képeken feltűnik az asztal fölött függő, jellegzetes formájú petróleumlámpa, a kör alakú asztal és a lágyan hajladozó thonett székek csoportja, melyek piros kárpitozása izgalmasan rímel a Ziffer által sajátkezűen lefestett falak komplementer zöldjére. A Nagybányai főtér hátoldalán fennmaradt, most először bemutatott változat a szomszéd szobából, az ajtónyíláson keresztül enged bepillantást a művész első nagybányai éveinek legfontosabb színterére, melyet – ma már látjuk – Ziffer szisztematikus alapossággal rögzített egy olyan sorozatban, mely neós korszakának nyitányakor a Nabis festőinek térszemléletét és dekorativitását a Vadak kirobbanó színvilágával egyesítette.
Nagybánya – felülről
Önmagában is sokatmondó, szinte szimbolikus aktus, hogy a művészi „fejlődés” megelőző lépcsőjét, a megtett út korábbi szakaszát reprezentáló, intim hangulatú enteriőr-kép szó szerint alapul szolgált a neós periódus egyik főművéhez, a Nagybányai főtér című kompozícióhoz. Ziffer a szűk határok közé szorított belső tér biztonságos mikrokozmoszában, saját, emberléptékű univerzumában gyűjtött mesterségbeli muníciót arra, hogy 1908 folyamán, fauve-os korszakának csúcsán kilépjen a széles távlatokat nyitó nagybányai táj új festői stílusban megfogalmazott világába. E művén már eltávolodott a rajzos elemek szecessziós vonalvezetésétől, a hajladozó kontúrok lágy hullámzásától, képén jobban érezhető a cézanne-i szerkesztés tektonikus rendje, melyben a tiszta színekkel kitöltött homogén foltokat stabil szerkezeti egységbe fogja a kontúrok feszes vonalhálója.
A kép elsőként szembetűnő jellegzetessége a radikálisan megemelt nézőpont: Ziffer az István-torony teraszáról letekintve vázolta fel a nagybányai főtér részletét. A középkori eredetű, többi részében szinte teljesen elpusztult plébániatemplom számos átépítést elszenvedő tornya már a századforduló éveiben is a városban dolgozó festők egyik kedvenc témájává vált. A távolról, sziluettszerűen felbukkanó motívum Nagybánya szimbólumaként vált először népszerűvé, de később, a meghökkentő látványra vadászó modern festők inkább kiindulási pontként, egy újfajta nézőpontot kínáló helyszínként tekintettek rá.
Ziffer 1908-ban ugyan olyan elánnal vetette magát a szokatlanul magas nézőpont kínálta látványvilágra, mint korábban az enteriőrök témájára. Ebben az évben festette a budapesti Baross teret egy bérház emeleti ablakából láttató két vásznát éppen úgy, mint a nagybányai Szentháromság-templomot ábrázoló festményt, melynek rokon darabjai, Dénes Valéria és Tihanyi Lajos azonos témájú képei jelzik az újfajta látásmód hirtelen jött népszerűségét. A felülnézetből feltáruló látvány az első nagybányai generáció számára még szinte tabu volt: talán egyetlen jelentős példája Ferenczy Károly Templom című képe, melyen azonban – minden nagyszerűsége ellenére – festője nem használja ki a meglepő nézőpont által adódó, potenciális szerkesztési sajátságokat. Az újfajta látásmód, a neósok felfokozott vágya a tiszta festőiségre, a világos szerkezetre és a homogén színmezők szőnyegszerűen feltáruló, dekoratív mintázatára magától értetődő természetességgel űzte e festőket, így Ziffert is az István toronyban felkúszó lépcsőn egyre feljebb: az alattuk nyugvó, játékos terepasztalként kiterülő város a háztetők düledező síkjaival, az eltűntetett horizonttal tökéletes témát adott festői vágyaik kiteljesítésére.
Ziffer az István torony teraszának főtér felőli oldalán állította fel festőállványát, s látszólag egyszerű, valójában meghökkentően ravasz kivágatot választva rögzítette az elé táruló látványt. Képének felső széle éppen levágja a legérdekesebbnek kínálkozó motívumot: a város ikonikus részletét, a református templom vörös sisakos tornyát hiába keressük a vásznon, csupán az ablakokkal tagolt oldalhomlokzat sárga- és a tetőzet kék sávja magasodik ki az apró „makett házak” játékos halmazából. A bőven a horizont alá bukó felső képszéllel ellentétben a festmény alsó határa nem fosztja meg a nézőt semmitől. Sőt: Ziffer kiemelt figyelmet fordított a Dégenfeld-ház tetejére, melynek szinte teljesen egynemű, az apró kéményekkel és néhány vaskosabb ecsetvonással megmozgatott kobaltkék foltja, valamint az udvari homlokzat ívekkel tagolt, keskeny sávja meglepő erővel uralkodik a kompozíción. A megemelt nézőpont és a merész kivágat egyaránt azt szolgálja, hogy Ziffer a térviszonylatok precíz tisztázása helyett önfeledt, érzékeny játékba kezdhessen a színekkel és a síkba kiterülő foltok ritmusával. A sötétkék kontúrok közé fogott zöld, fehér, kék és sárga foltok, valamint a kompozíció közepét kitöltő narancsos sáv együttese tömören összefogott, szőnyegszerűen kibomló, hihetetlenül dekoratív együttessé áll össze: Ziffer most bemutatott festménye nem csupán az életmű, de a nagybányai neós festészet egészében is kitüntetett helyet foglal el, miközben műtörténeti jelentősége mellett az ábrázolásból áradó játékosság a korszak egyik legszerethetőbb alkotásává avatja.
Molnos Péter