Pointillista vibrálás
„Per laborem ad honorem” – állt a Farkasházy család címerén a jelmondat. „Munkával a megbecsülésért.” A festő a jelmondatot dédapjától, a Herendi gyárat alapító Farkasházy-Fischer Mórictól örökölte, de rá is igaznak bizonyult. „Ezt a munkaszeretetet – mondta egy interjújában –, úgy látszik, tőle örököltem.” Farkasházy Miklós még előképénél, Rippl-Rónainál is jobban irtózott az üres felületektől. Ez a bizonyos horror vacui tölti ki festményeinek és rajzainak minden egyes centiméterét, vibrálóan sűrű, szőnyegszerű, lüktető és eleven, pointillista-jellegű mustrát képezve. Az ecsetvonások sűrű szövésű modern felülete megdolgoztatja a szemet, ismét eszünkbe juttatva a család jelmondatát.
Art deco manierizmus
Farkasházy most vizsgált csendélete az életmű kiemelkedő főműve. A vibráló felületből először egyes elemek rajzolódnak ki: a rózsaszínű virágcsokor, a gyümölcs-csendélet vagy a manierista módon ráncolt drapéria. Egy műteremben vagyunk, kubisztikus következetességgel kiforgatott síkok között. Az előteret egy vaskos faasztal lapja vágja keresztbe, rajta a sakktáblamintás terítőre rakott őszi gyümölcsegyüttes. A teli tál felett – a műterem királynőjeként – lebeg a virágos váza, tőle jobbra egy festőállvány, a nézőnek hátat fordító, letakart festménnyel. Bal kéz felé egy faláda határolja le a látványt, felette szőttesek, hátul egy narancssárga bútor kandikál ki, illetve egy japános hangulatú virágos kép. Sűrű műtermi valóság, az art deco manierisztikus modorában előadva.
Virtuóz festőiség
Ahogy értő kritikusa, Boross Mihály írta magyar és németországi sikerei után: „Ez a fegyelmezettsége, ez a lelkiismeretes művészi hitvallása ma teljes diadallal jutalmazta a kiváló művészt. Színei, – a natura imádatában – zengő erővel hatnak, formáit pedig életvalóságban adja. Nem fog át távlatokat, nem ismer üres tért, felfogásában az élet minden zuga valósággal van telítve, s így képeiben nincs hézag. Minden tér ki van töltve, minden kézzelfogható hátteréül az ábrázolandó tárgyának. Így válik képpé Farkasházy Miklós műve, így adja vissza észleleteit anélkül, hogy a természetmásolás mechanizmusát venné igénybe. Anyaga a pasztell és az olaj. E kettőt azonban úgy kezeli, hogy olajjal pasztellhatást, a színes krétával olajtechnikát éreztet s mind a kettőben a bársonyos, hamvas tapintású felületet tudja elénk varázsolni. Virtuóz munka anélkül, hogy zsonglőrködésnek látszanék.”