Csontváry, Ferenczy és Rippl-Rónai lappangó vagy ismeretlen műveinek felbukkanása mindig különleges alkalmat jelent. A klasszikus modern magyar festészet legnagyobbjai közül Rippl-Rónai esetében az életmű kivételes bősége miatt nem ritka a jelentős művek előkerülése, ám Csontvárynál és Ferenczynél csak elvétve tűnnek fel igazi újdonsággal szolgáló alkotások. Az elmúlt tíz-tizenöt évben mindkét művész esetében csupán néhány jelentős festmény került forgalomba. Az egyes életművek közötti jelentős számbeli differencia jól jellemzi a művészek eltérő alkotói módszerét, emberi karakterét. Éppen Rippl-Rónai József és Ferenczy Károly az a két festő, kikkel kapcsoltban ez az összevetés számos jellemző tanulsággal szolgál. Rippl-Rónai, a bohém művész képét magára öltő festő ontotta a műveket, oeuvre-jét három-négyezer darabra becsülhetjük. Ferenczy azonban minden képét gondos tanulmányok előzték meg, számos rajzolt és festett vázlatot készített hozzájuk. Ennek következtében csupán tizedannyi művét ismerjük. Pedáns, az alkotást etikai kérdésként is kezelő művészként csak a tökéletesség volt számára az igazi mérce.
A Ferenczyről szóló korabeli és későbbi megállapítások mind kiemelik külső és belső eleganciáját, arisztokratikus előkelőségét, csendes, visszafogott modorát. Ez gyökeresen különbözik Rippl-Rónairól ismert képünktől. Mégis, van valami közös belső jellemvonás a két ember között, mely műveiken is átsugárzik: mindketten igazi otthonteremtők, a szó szoros és művészi értelmében egyaránt. Rippl-Rónai kaposvári házának gondosan feldíszített szobáit és a Róma-villa környezetét emelte képei legfőbb témájává, Ferenczy pedig nagybányai házát és kertjét örökítette meg oly nagy kedvvel legszebb alkotásain. Ez a ház jelenik meg a most vizsgált alkotáson, központi motívumként, ahogy Rippl-Rónai is többször emelte be a Róma-villát képeinek centrumába.
Ferenczy 1896-ban, telepalapítóként érkezett Nagybányára családjával, s házat bérelt a Veresvizi utca elején. Egy évvel később átköltöztek a Petőfi Sándor utcába, közel a Liget bejáratához. A földszintes épületet átalakították, az utca felőli oldalon széles műteremablakot nyitottak. Ezen az ablakon kitekintve alkotta meg Ferenczy a magyar festészet olyan remekműveit, mint az 1906-ban készült Majálist vagy a Nagybányai Kereszthegy című kompozíciót. Az épület mögötti hátsó kert otthonos részletei is számos festményén megjelennek, így a Vörös fal sorozaton és a magyar plein air festészet egyik főművén, az Október című képen.
Ferenczy művészetének igazi értéke természetesen nem az ábrázolt témában, hanem a megfestés minőségében bontakozik ki. A formaadás artisztikuma, az ecsetkezelés utánozhatatlan eleganciája minden képénél arra sarkallja a nézőt, hogy közel hajolva elmerüljön a felület tanulmányozásában. A különváló, jól nyomon követhető ecsetvonások néhol dallamosan hajlítva, máshol feszes, pattogó ritmusba fogva tapogatják le az ábrázolt felületet. A ház tetején apró, szaggatott színpászmák festik meg a Nap fényében fellazult formákat, a kép előterében hosszan vezetett, puha, vastag ecsetnyom fut végig, megrajzolva a kerítés előtti növények harsány zöld együttesét. A ragyogó atmoszféra, Ferenczy jellegzetes, sokakat megihlető kékje, a színösszeállítás előkelősége, a diagonálisba fogott kompozíció stabilitása mind olyan jellemzők, melyek az életmű jelentős alkotásairól ismertek.
A műteremablak sötétjében ott sejtjük az alkotó festőt, 1903-as Önarcképéről ismert, bal kezével ecsetjét emelő tartásban, hatalmas palettájával. Elmerül az előtte feltáruló természet szépségében és monumentalitásában, tanulmányozza a liget ragyogó zöld rétjét és Nagybánya talán legjellegzetesebb táji motívumát, a Kereszthegyet.
Ferenczy Ház fák közt című alkotása a festő érett, nagybányai korszakának reprezentatív, jelentős méretű alkotása. Mivel ma már az amúgy is rendkívül kis számú életműből csupán elenyésző rész van magánkézben, ilyen méretű és kvalitású alkotás felbukkanása igazi szenzáció.