Az Orosz Balett vonzásában
Magyarország és egyben egész Európa egyik legnagyobb múltú családja
olyan hátteret biztosított a már gyermekként művészi vágyakat dédelgető ifjú Batthánynak, mely keveseknek adatott meg a fiatal festőtanoncok közül. Kezdetben, a 20. század első éveiben Vaszary János magánnövendékeként bontogatta szárnyait, majd a budapesti és müncheni akadémia következett,
hogy végül Párizsba, a modern művészet központjába vezessen az út.
A Julian Akadémia mellett a legfőbb hatást a francia főváros pezsgő művészi élete jelentette Batthyány számára, nem utolsó sorban a világot éppen meghódító Orosz Balett parádés előadásainak stílusformáló élménye. A fiatal festő azon kevesek közé tartozott, akik baráti viszonyba kerültek a társulat több tagjával is, így a modern művészek legjobbjaira elementáris hatást gyakorló díszlet- és jelmeztervezővel, Leon Baksttal. A kelet kultúráját a modern táncművészet elemeivel vegyítő csoport kápráztató összművészeti programja elemi erővel hatott Batthyány Gyulára, akit emberi karaktere, túlfinomodott esztétikai érzéke, s nem utolsó sorban homoerotikus vonzalmai is közelebb hoztak a nemek közti különbségeken átívelő új orosz balett sztárjaihoz.
A tökéletes úriember
Batthyány Gyulát kifogástalan, arisztokratikus megjelenése, magas termete, arcának szinte lányos finomsága, mindig tökéletes öltözködése és megnyerő modora Budapest egyik legkedveltebb társasági emberévé tette. Akik közelről ismerték, szinte nem értették, mikor festi képeit, hiszen minden elegáns party, társasági rendezvény, elit asztaltársaság meghívottja, tagja, közkedvelt résztvevője volt.Művein keresztül a korabeli felső tízezer társasági eseményeinek kulisszái mögé leshetünk be. Bálok, lóversenyek, elegáns szalonok és egzotikus utazások jelennek meg képein, Batthyány
jellegzetes, finoman torzító optikáján keresztül.
A modern nőideál
"Az ország legszebb nőit volt alkalmam festeni." - nyilatkozta egy 1941-ben készült interjúban. A magyar arisztokrácia legirigyeltebb hölgyei, Budapesten élő diplomatafeleségek, színésznők, táncosnők, írók és zeneművészek jelennek meg festményein. Batthyány a női szépség valóságos szaktekintélyévé vált a harmincas évek Magyarországán: folyóiratok, lapok, arisztokrata hölgyek és felkapott színésznők kérték ki a véleményét. Képei és a korabeli társasági lapokban közölt szavai rávilágítanak Batthyány jellegzetes dandy attitűdjére: a nőies, telt idomú nő helyett a fiús lányok kultiválása egyet jelentett az androgyn típus felmagasztalásával. "A mai szépségideál a magas, vékony, már a fiúhoz hasonló nő" - olvasható egy 1932-ben készült interjújában. Batthyány nőideáljában nem nehéz felfedezni az art deco korszak legismertebb kultuszregényeinek és filmjeinek hatását: Victor Margueritte: La garconne című bestsellerének férfiakból kiábrándult, dohányzó, rövidhajú hősnőjét, vagy a Lulu szerepében férfiakat és nőket egyszerre meghódító amerikai színésznőt, a kamaszosan bájos, fiús frizurájával valóságos divatdiktátorrá váló Louise Brookst.
A hódítás fegyverei
A most vizsgált festmény Batthyány egyéni ízekkel ható stílusának tökéletes példája. A drapériaként gyűrődő háttér előtt porcelánbőrű hölgyek pózolnak, kezeik a balett világának keresetten elegáns, finomkodó tartásait, elegáns kacérságát idézik. A kék árnyékokkal, puha reflexekkel átszőtt örvénylő ruharedők lágy selyempapírként ölelik körül a mezítelen vállakat, a karcsú karokat és az észrevétlenül egymást megérintő kézfejeket. Az arcok, a tekintetek a hódító, áldozatát kereső nő megannyi stratégiáját jelenítik meg: a tüntetően elfordulót, aki dacosan, felszegett állal állja a fürkésző tekinteteket, a félszemmel, kihívóan kacérkodót, a bájosan félénket és a merészen szembe fordulót. Batthyány valóságos mestere a női léleknek, s képén finom ízléssel ad bemutatót erről egy fényes társasági esemény alkalmi látogatóin keresztül.
Az érzéki örömök festője
"Könnyűszerrel, de biztos készséggel megjeleníteni a lét napos szépségeit:
ez művészi ideálom. A bánat, a nyomorúság, minden, ami leverő és rosszuleső, nem valók a megörökítésre. Legyen a képzőművész az emberiség kiválasztottja, ki csak a szépet, színeset, gazdagot, illatosat látja. A művészet legyen diadala az örömöknek; legyen orgiája minden gyönyörnek." Batthyány Gyula 1914-ben papírra vetett, ars poeticának is beillő sorait olvasva, s képeit, köztük a most bemutatott, több mint hét évtizeden át lappangó festményt látva nyugodtan nevezhetjük e sokáig méltatlanul mellőzött, ám az utóbbi években újra reneszánszát élő művészt az érzéki örömök festőjének. Képeinek rafinált, néhol dekadenciába forduló erotikája, az irónia határán egyensúlyozó jellemábrázolása, s nem utolsó sorban a manieristák formavilágát idéző festői stílusa olyan egésszé áll össze, mely alkotójukat a 20. századi magyar festészet egyik legegyedibb, legizgalmasabb művészévé avatja.
Molnos Péter