Különleges hangulat. Meztelenre vetkezett fákat les egy ablakba akasztott télikabát. Csupán ennyi, s a jelzésben olvasható rövidített hónapmegjelölés utal arra, hogy télen, decemberben készült a kép. A téli tájképek szokványos szürkeségével szemben itt vidám színek tarkaságában pompázó, szűkösen egymáshoz tapadó, mediterrán házak tekintenek felénk. A beszédes jelzésből kiderül az is, hogy Monacóban született a festmény.
A Berényről szóló monográfiákban, illetve tanulmányokban nem esik említés a festő monacói tartózkodásáról, leveleiben és életrajzi adataival kapcsolatos dokumentumok között sem találunk erre utalást, csupán egyetlen forrás igazolja biztosan, hogy ifjú piktorunk valóban megfordult a Cote d'Azure környékén. 1907 tavaszán másodízben állított ki Párizsban az akkor mindössze húsz esztendős művész. A Salon des Indépendants tárlatán bemutatott hat képe közül kettő azonos címmel szerepelt a katalógusban: Bord de Monaco, azaz Monacói tengerpart. A két festményt reprodukciókról és leírásokból sem ismerjük, de Berény Függetlenek Szalonjában való szerepléséről a fauve-oknak nevet adó Vauxelles is hírt adott.
A kiállításról tudósító kritikájában Vauxelles az általa 'aprenti fauve'-ként, azaz fauve tanoncként aposztrofált Berényt szintén a Matisse körül csoportosuló Vadak közé sorolta, de képeiről sajnos - ahogy a hazai laptudósítók, úgy - ő sem tesz említést. Berény monacói tartózkodásának tehát egyetlen kézzelfogható emléke a most bemutatásra kerülő mű, amely egyben tovább bővíti a festő ún. fauve-os korszakával kapcsolatos ismeretanyagot is.
Berényt Monacóban nem csupán a tengerpart látványa ragadta meg. Témája ezúttal a délvidéki, francia kisváros keskeny házainak kaleidoszkópszerű sokszínűsége volt. A kép fauve-os színeinek dekoratív hatását felerősítő, tudatos képszerkesztés, a szűk képkivágat alkalmazása, valamint a tektonikus jelleg hangsúlyozása Berény más ekkoriban készült festményein is tetten érhető. Ezeken a korai, leginkább 1906 táján keletkezett Berény műveken a házfalak hangsúlyozott szerkezetessége és a tetők artisztikus kuszasága dominál, amelyek felett rendszerint csak egy igen keskeny sávban bukkan elő az égbolt. Ilyen például az egész közeli analógiának tekinthető, Városmajor utcai ház című festménye is, ahol a természeti környezetre szintén csak egy apró motívummal utal a festő. Mindkét esetben egy-egy fa, cserje, illetve bokor lombozata, vagy annak hiánya jelzi az aktuális évszakot. Az emberi jelenlétről alig árulkodik valami. Berény nem fest járókelőket, vagy a házak körül tevékenykedőket, kizárólag a képi szerkezetre és a dekoratívan elrendezett színfoltokra koncentrál. A Monacói háztetők esetében igen különös a nézőpont megválasztása is. Az egyenes rálátás miatt oldalszögben alig látszik házfal. A vízszintesek és függőlegesek dominanciáját enyhén befolyásoló ferde háztetők alatt a képmezőbe diagonálisan benyúló, repoussoire motívumként alkalmazott üvegtető sem kelt térbeli hatást. Ezáltal szinte teljesen síkszerűvé, ugyanakkor egyfajta zeneiséget idéző, dekoratív kompozícióvá válik a kép.
A jelzésben szereplő dedikációból kiderül, hogy a festő Leó nevű barátjának szánta művét. Berénynek két Leó keresztnevű barátjáról van tudomásunk. Mindkettőjükkel a zene révén ismerkedett meg. Meer Leóval gyakran együtt házi zenéltek Berényéknél és közös hegedűtanárhoz jártak gimnazista korukban. Weiner Leó zeneszerzőhöz viszont már jóval szorosabb, életre szóló barátság kötötte Berényt. Erről tanúskodnak a róla készült portrék (1911, 1915, 1930) és joggal feltételezhető, hogy a Monacói háztetőket is a komponistának dedikálta a művész,
talán karácsonyi ajándékként.
Barki Gergely