Az összetartozás festménye
Kevés olyan mű van a magyar festészet történetében, mely hitelesebben ragadná meg a csendes, időtlen szemlélődés, a végtelenné növelt jelen pillanat intim álomszerűségét, mint Ámos Imre Messzevágyók című alkotása. Önmagát és feleségét, Anna Margitot ábrázoló képéről a révedő mozdulatlanság, a társában igazi otthonra lelő ember meghatott merengése, a magabiztos és bízó szerelem mitikus nyugalma sugárzik. Páratlan atmoszférateremtő ereje, lírai hangulata csak Rippl-Rónai és Bernáth Aurél egy-egy remekművéhez mérhető, spirituális telítettsége pedig Gulácsy legszebb alkotásait idézi.A Nagykállóról, a magyar zsidóság egyik kultikus településéről származó - eredetileg Ungár Imre néven anyakönyvezett - Ámos gyermekéveit átjárta a haszid hitvilág embercentrikus világképe, a szeretet kultuszát a merev dogmák elé helyező szemlélete. A világ minden apró jelenségében, minden élőlényében az isteni jelenlét szentségét tisztelő, panteisztikus meggyőződés központjában a csodás képességekkel felruházott, legendás történetekkel övezett rabbi, a cadik állt. A róluk mesélő, szájról-szájra terjedő történetek visszatérő eleme a világ szemlélésének sajátos magatartása, a jelen szorító mulandóságából kilépő, a transzcendenciával kapcsolatot teremtő, elrévedő attitűd. A híres nagy-kállói csodarabbiról szóló egyik történetben így jelentkezik ez a jellegzetes momentum: "Purim táján történt Galiciában. A nagy Rebbe elmélázva ült asztalánál. Chaszidjai rajongó szemmel néztek az átszellemült arcra. Vajon hova merült el a távolbalátó tekintete?" Ez az időn túli, a múltat, a jelent és a jövőt összeolvasztó pszichés állapot teremti meg Ámos legtöbb képének nyugodt, mozdulatlan, lírai hangulatát, s ez áramlik a most bemutatott alkotásból is.
A Messzevágyók szín- és formavilága a csendes, személődő együttlét tökéletes képi kifejezője. Az erkélyen álló, széles kőmellvédre támaszkodó két alak mögött balra egy kalitka részlete, középen pedig egy falra akasztott arckép elmosódott foltja tűnik fel. A szűkre határolt, emberléptékű tér, a lágyan hajló vonalak, a nagy foltok nyugodt ritmusa, az egymásra felelő színek és formarészletek, a gyöngyházfényű alaptónus mind-mind a szelíd, melankóliával telített hangulat aláfestője, az elvágyódás érzésének képi kivetülése. A művész önarcképeként értelmezhető férfi pulóverének kék foltjára a nőalak kendője alól kivillanó csíkos ruharészlet felel, míg a kendő meleg sárgájára a férfi hajának hasonló színnel megformált foltja válaszol. A festmény faktúrája, a finoman megmozgatott felület, a szaggatott ecsetvonások formát lazító együttese remegő fátyolként borul a kompozícióra, eloldja a látványvilág múlandó káprázatától.
Ámos természetesen felhasználja mindazt, amit elődeitől tanult: Bonnard kifinomult tér- és színritmusai, az érett Derkovits koloritja és Berény Róbert korabeli képeinek vizuális nyelvezete távoli inspirációként felismerhető, de mindez tökéletes egységbe olvad Ámos pszichologizáló, a lelki tartalmakat érzékenyen felerősítő alkotói habitusával. A látványvilág fényekből, formákból és színekből szövődő kavalkádja helyett az elrévedő, lírai hangulat, két ember lelki karaktere és az őket összefűző, megkérdőjelezhetetlen szerelem ölt testet a képen.
Egy ihletett gyűjtemény
A kevésbé ismert, rejtőzködő gyűjtők közé tartozott Bedő Rudolf.
Sosem tört olyan babérokra, mint a modern irányzatokat minden lehetséges fórumon propagáló Oltványi Imre, vagy a Gresham kör talán legaktívabb támogatója, Fruchter Lajos, ám minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy közel hat évtizedes gyűjtői pályafutása során az egyik legjelentősebb magyar kollekciót válogatta össze. A vegyi és festékgyárat működtető Bedő Rudolf Nagybányán kezdte gazdasági vállalkozását, ahol nem mellékesen festészeti tanulmányokat is folytatott Thorma János keze alatt. Trianon után Budapesten vetette meg a lábát, s hamarosan olyan egzisztenciát teremtett, hogy a gyűjteményépítés fokozott lendületet vehetett. Nehezen, csak töredékesen rekonstruálható kollekcióját látva kijelenthetjük, hogy egyike volt a legszélesebb érdeklődési körrel rendelkező 20. századi gyűjtőknek.
A nemzetközi régi mesterek képein és egy rendkívül gazdag grafikai anyagon kívül a magyar válogatás a megkérdőjelezhetetlen klasszikusoktól, Munkácsytól, Rippltől, Csontváryn keresztül az avantgárd legjaváig, Uitz, Nemes Lampérth, Tihanyi és Czigány művészetéig terjedt. Kifejezetten vadászott a nehezen becserkészhető értékekre, így páratlan, sőt félelmetes gazdagságú, mintegy két tucat festményre rúgó kollekciót sikerült megszereznie Nagy Balogh fehér holló ritkaságú művei közül. A harmincas évektől kezdve folyamatosan vásárolt a legújabb irányzatok képviselőitől is. Így tett szert kitűnő darabokra Vajda, Bálint, Korniss, Ámos Imre és Anna Margit munkáira.
Az Ámos házaspár esetében anyagi támogatása nem egy esetben a túlélést és a további munka lehetőségét jelentette. A harmincas évek közepétől a csak elvétve képet vásárló Fruchteren és Oltványin kívül Bedő Rudolf volt az egyetlen állandó támogatója a művészházaspárnak,
így abban a kiváltságos helyzetben volt, hogy minden új képet ő nézhetett meg először, s így természetesen a választás joga is őt illette meg elsőként. A Bedő-hagyatékban található levelekből arról is értesülhetünk,
hogy leghűségesebb gyűjtőjük támogatása tette lehetővé számukra
az annyira vágyott párizsi utazást és a személyes találkozást Chagallal. Bedő Rudolf nem csupán az útiköltség előteremtésében vette ki a részét, de svájci bankjának utalásaival a három hónapos párizsi tartózkodást is finanszírozta. Anna Margit és Ámos Imre 1937. szeptember 28-án küldött képeslapjának szavai jól érzékeltetik a gyűjtő szerepét a művészek életében:"Kedves Bedő Úr! A csoda megtörtént és itt vagyunk, s Páris olyan szép és annyi rengeteg mindent nyújt, hogy hálánk megtízszereződik mindazokkal szemben, kik segítségünkre voltak, hogy ez az út létrejöhessen."
Ámos Imre Messzevágyók című képe a magyar festészet lírai vonulatának egyik legszebb alkotása, emléke egy legendás szerelemnek és egy kivételes képességű műgyűjtő állhatatos támogatásának.
Molnos Péter