Eladó Rudnay Gyula - Mátravidék, 1923 körül festménye

Címlap
>>
Rudnay Gyula
>>
Mátravidék, 1923 körül

Rudnay Gyula (1878 - 1957)

Az alkotáshoz eredetiségigazolást adunk!

Önnek is van Rudnay Gyula képe?

Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy webgalériánkban kínáljuk.

Kérjen ingyenes értékbecslést

Hogyan működik a webshop?

Részletek

44x62 cm
Oil on cardboard
Jelezve jobbra lent: Rudnay

Ár kérésre

Érdekli ez az alkotás?

- Hívjon minket:

Telefonszám megjelenítése

- Vagy

Írjon nekünk

A karton hátoldalán felirat: „Rudnay Gyula: … Tamás Henrik … Selinkó Géza”; cédula a következő felirattal: „A művész neve: Rudnay Gyula. Tulajdonos címe: Tamás Galéria. Műtárgy címe: Mátravidék. Eladási ára: 5000. – P. (Ötezer)”; a 14. Velencei Biennálé kiállítási cédulája; töredékes cédula felirattal: „106 Veneziai kiállítás”; olasz vámpecsét; 197-es és 185-ös szám; a milánói Galleria Pesaro kiállítási cédulája; vinyetta gépelt felirattal: „Rudnay Gyula: Mátrai táj o. v. 44 x 62 cm Selinko Géta tul. Bp. VIII. Lenin krt. 92.”.

PROVENIENCIA: Egykor Tamás Henrik, Rácz István, Selinkó Géza, majd újra Rácz István gyűjteményében.

Kiállítva: XIV. Esposizione Internazionale d ‘Arte della Cittá di Venezia. (14. Velencei Biennálé). Velence, 1924. (Kat. 58. Regione montuosa)

Rudnay Gyula festőművész és Pásztor János szobrászművész gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, 1925. február. (Kat. 123. Mátra alja; vagy Kat. 129. Mátra)

Mostra individuale del pittore Gyula Rudnay. Galleria Pesaro, Milánó, 1925. március – április. (Kat. 35. Regione montuosa)

Rudnay. Kunstsalon Wolfsberg, Zürich, 1925. július – augusztus.

Rudnay Gyula emlékkiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1969. december. (Kat. 236. Mátrai táj – Selinkó Géza tulajdona)

REPRODUKÁLVA

Bényi László: Rudnay Gyula. Budapest, 1961. 24. kép.

Rudnay Gyula emlékkiállítása. Katalógus. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1969.

Modern magyar festészet 1892–1919. Szerk: Kieselbach Tamás. Budapest, 2003. 295. kép.

Modern Hungarian Painting 1892–1919. Szerk: Kieselbach, Tamás. Budapest, 2004. 295. kép.

Die Moderne in der Ungarischen Malerei 1892–1919. Szerk: Kieselbach, Tamás. Berlin, 2008. 295. kép.

Legnagyobb magyar festménygyűjtemény
Több mint 100.000 magyar művészi alkotás.
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Személyes megtekintés galériánkban
Egyeztetés után a Kieselbach galéria és aukcióházban, Budapesten.
Ingyenes festmény értékbecslés
Ingyenes festmény értékbecslés

Tanulmány

Külső szemmel

Érdemes volna egyszer alapos kutatás után precízen számba venni a magyar festészet nemzetközi megítélésének alakulását: mikor és milyen okokból erősödött vagy lanyhult az érdeklődés nemzeti művészetünk iránt, milyen szellemi és politikai miliőben, mely festőink vívták ki a legnagyobb elismerést a külföldi műkritika részéről. A nemzetközi siker érthető módon leginkább azoknak a festőknek és szobrászoknak adatott meg, akik elhagyván szülőhazájukat egy-egy jelentős művészeti központban telepedtek le, így személyes jelenlétükkel is hozzájárulhattak karrierjük kiteljesedéséhez. A 19. század végén a Párizsban új otthonra találó Munkácsy Mihály teremtette meg a „világhírű magyar művész” archetípusát, majd a Londonban fényes sikereket arató, királyok, nagy hatalmú politikusok és mesés vagyonú pénzemberek arcképfesőjeként foglalkoztatott László Fülöp tartotta fenn a reményt: magyar művészként is el lehet jutni a csúcsra kellő tehetség, szorgalom és persze kiadós szerencse révén. Akadtak azonban olyanok is, akik úgy vívtak ki jelentős nemzetközi érdeklődést, hogy nem kényszerültek hazájuk elhagyására.

A velencei biennálé sztárja

Az 1920 utáni magyar kultúrpolitika már tudatos stratégia mentén próbálta építeni a hazai művészet külföldi, elsősorban nyugati pozícióit. A Trianont követő nemzetközi elszigeteltségből a kultúra eszközével is kitőrni igyekvő ország egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a külföldön rendezett reprezentatív magyar tárlatokra, elsősorban a világkiállításokra és a kétévente megtartott, egyfajta művészi versengésként is értelmezett velencei biennálékon való megjelenésre. Az ezek nyomában napvilágot látó külföldi kritikák és az elnyert hivatalos elismerések számbavétele jó alapot kínál arra, hogy tisztázzuk a korábban felvetett kérdést: kik voltak az egykori magyar favoritok a nemzetközi művészeti porondon.

Ma már kevésbé köztudott, hogy festőink közül a húszas évek elején Rudnay Gyula érte el a legnagyobb sikereket Magyarország határain kívül. Miként a harmincas években vitathatatlanul Aba-Novák volt a magyar festészet legkurensebb exporcikke, az első világháború végét követő fél évtizedben Rudnay kapta a legnagyobb elismeréseket a nagy nemzetközi megmérettetések zsűrijeitől, a világhírű múzeumok vezetőitől, a külföldi műkritikusoktól és a nagyközönségtől egyaránt. A hírnevét itthon is csupán pár esztendővel korábban megalapozó festő az 1924-es velencei biennálén jutott el a csúcsra, azzal a kéttucatnyi műalkotásból álló válogatással, amelynek a most bemutatott kép is fontos részét alkotta. A siker egyöntetű és reveláló volt, ráadásul nem csupán erkölcsi, de anyagi értelemben is: az elismeréseket nagy tekintélyű múzeumok vásárlásai, valamint további kiállításokra való felkérések koronázták meg. A Gazzetta di Venezia című lap műkritikusa a megnyitó után egyenesen úgy fogalmazott, hogy „Rudnay a legjelentősebb fenomén, sőt talán az egyetlen, melyet ez a nemzetközi kiállítás felmutatott”. A kor egyik legnevesebb olasz művészeti írója, Ugo Nebbia a biennáléról kiadott kötetében a Csók István, Rippl-Rónai József, Fényes Adolf, Rudnay Gyula és Vaszary János műveiből válogatott teljes magyar anyagról szuperlatívuszokban nyilatkozott, majd ő is kiemelte Rudnay „valóságos revelációt” okozó festményeit. „Goya, Rembrandt és Munkácsy jutnak az eszünkbe – írta többek között –, amint hatalmas forma- és kompozícióbeli érzéssel, valódi drámaisággal megfestett vásznait és rézkarcait szemléljük.”

A kritikák lelkes hangját ezúttal az elnyert hivatalos elismerések és jelentős vásárlások is hitelesítették: Rudnay megkapta a külföldi művészek részére alapított nagydíjat, Velence városa megszerezte gyűjteménye számára a Lakodalmas menet című képet, míg az olasz király a kiállított rézkarc-sorozat valamennyi darabját megvásárolta. A Pesti Hírlap tudósítása szerint „érdekes bonyodalom támadt Rudnay híres Rőzsés asszony című képe körül. Az állami vásárló-bizottság ezt a hatalmas festményt választotta ki a római képtár számára, de ez a kép egy budapesti műgyűjtő tulajdona, ki semminő áron, még nagy ellenszolgáltatás fejében sem volt hajlandó lemondani róla az olasz állam javára. Hosszas tárgyalások után az olasz állam külön bizottságot küldött ki másik Rudnay-kép vásárlására, mely végül az összes kritikákban magasztalt Angyali üdvözletet vásárolta meg.” E sikersorozat jelentőségét érdemes annak tükrében is értelmezni, milyen hatalmas eredményként kerültek bemutatásra az elmúlt években azok a műtárgyvásárlások, amelyekkel a nagy külföldi múzeumok a kortárs magyar művészet kiemelkedő alkotóit – Reigl Judit, Hantai Simon vagy éppen Keserű Katalin és Maurer Dóra munkásságát – elismerték.

Tovább Milánóba

A Mátravidék hátoldalán látható kiállítási címkék, valamint a katalógusok bejegyzései egyaránt bizonyítják, hogy a kép a velencei sikert követően egy rövid budapesti intermezzo után tovább utazott Milánóba, a Galleria Pesaro-ban rendezett gyűjteményes tárlatra. A város talán legnevesebb magángalériája nagy érdeklődés közepette rendezte meg Rudnay egyéni bemutatóját 1925 tavaszán. A különleges eseményről szerencsére elsőkézből, a művészt ezekben az években nagy elszántsággal menedzselő Tamás Henrik visszaemlékezése alapján alkothatunk képet. Az este 9-kor kezdődő vernisszázsra „egyik autó a másik után érkezett és lassan-lassan ragyogó estélyi ruhába öltözött nőkkel és frakkos férfiakkal telt meg a galéria. Ott volt Milánó egész elitje a legfelsőbb arisztokráciától a legsúlyosabb plutokráciáig. Mi csak néztük, néztük ezt a felvonulást és megvallom őszintén, hogy ilyen emberragyogást még soha életemben nem láttam.” Tamás Henrik arról is beszámolt, hogy a kiállítás idején egy neves milánói gyűjtő 80 ezer lírás vételi ajánlatot tett a tíz legjelentősebb Rudnay-képre. Az üzletet végül nem ütötték nyélbe, mivel Tamás a kiállítás anyagát további európai nagyvárosokban is be kívánta mutatni, így az esetlegesen eladott képeket csak a „turné” végeztével adta volna új – a katalógusáraknál egyébként kevesebbet igérő – tulajdonosuknak. A festményekért felajánlott összeg hazai viszonyok között fejedelminek számított: akkoriban ennyi pénzért egy jó helyen fekvő háromemeletes budapesti bérházat lehetett vásárolni.

„Mágikus realizmus”

A Budapestre visszakerülő művet végül maga Tamás Henrik vette meg Rudnaytól. Ismerve a neves gyűjtő-műkereskedő kitűnő kvalitásérzékét, kollekciójának modern karakterét, valamint azt a tényt, hogy nála senki sem ismerte jobban az életművet, a választás mögött alapos mérlegelést és tudatos döntést feltételezhetünk. Bár Rudnay ezekben az években elsősorban a klaszikus művészi tradíciótól ihletett, de expresszív festői megoldású kompozícióiról, borongós, sőt zaklatott lelkivilágról árulkodó műveiről vált híressé, az igazán kiművelt szemű gyűjtők akkor és később is időtlen hangulatot sugárzó, finom kolorittal megfogalmazott „üres” tájait értékelték igazán. A széles horizontú, lírai karakterű, lágy dombhajlatokat ábrázoló képeken metafizikus tartalmak sejlenek fel: a Mátravidék és a hozzá hasonló leheletfinom tájkompozíciók a lélekkel telített realizmus, a spiritualizált látványfestés legszebb magyar példái közé sorolhatók. Ha nem lenne foglalt a kifejezés, leginkább a mágikus realizmus stíluskörébe illesztenénk e csendes meditációra sarkalló műveket. Bár ezeken az „több-mint-tájakon” Rudnay látszólag tartja magát a legnagyobbakra jellemző „keveset kevéssel” elvéhez, a felület minden apró részletén érződik páratlan manuális felkészültsége, kolorisztikus vénája és bámulatos festői érzéke. A gusztusosan megmunkált felület, a puha ecsetjárás artisztikuma, vagyis a „szép festés” kultusza kevés 20. századi magyar festőnél mutatható ki olyan tisztán, mint Rudnay Gyula életművében. Velazquez, Tiziano és Rembrandt örökségére alapozva olyan stílust alakított ki, amelynek központi hatóerejét a szemnek nyújtott érzéki táplálék, a kép megmunkálásának mesterségbeli tökéletessége adta. Legtöbb művéből ellenállhatatlanul sugárzik a festés manuális folyamatának élvezete, a mesterségbeli tudás birtoklásából fakadó magabiztosság és ennek tudatos demonstrálása: annak érezhető öröme, hogy a vászonra tett festékkel hatalmába keríti a valóságot és a néző számára megnyitja az utat egy magasabb, érzékek feletti szféra irányába.

A legjobb kezekben

„Lelkes rajongója lettem Rudnay Gyula szép magyar tájképeinek” – olvashatjuk a 20. századi magyar műgyűjtés legendás alakjának, Rácz Istvánnak 1985-ben írt, publikálatlan feljegyzéseiben. Ebből tudhatjuk meg azt a tényt is, hogy a Mátravidék egykor a vele atyai barátságban lévő Tamás Henrik ajándékaként került hozzá. Néhány esztendővel később elcserélte a festményt egy Rippl-Rónai-tájképre a harmincas évek másik fontos műkereskedő-gyűjtőjével, Selinkó Gézával. Jellemző lélektani pillanat volt, amikor a kilencvenes években Rácz a BÁV közvetítésével ismét megszerezte a művet: az idős gyűjtő az idő kerekét visszaforgatva így korrigálta ifjúkori „ballépését”, azt a meggondolatlan lépést, hogy kiengedte kezei közül Rudnay e mágikus szépségű remekművét. Ekkorra ugyanis már összeállt legendás Keleti Károly utcai lakásában az a letisztult válogatás, amelyben Vajda Lajos, Bálint Endre, Egry József és Nagy István művei szinte szakrális áhítattal töltötték meg az apró szobákat. Ebben a környezetben végre tökéletesen érvényesülni tudott Rudnay Mátravidékének éteri szépsége, spirituális kisugárzása és minden hivalkodástól mentes, mégis megkérdőjelezhetetlen magyarsága. Az a hármasság, amely Rácz István gyűjteményét, és egyben Rudnay képét a legnagyobb magyar teljesítmények sorában jelöli ki.