Bernáth Aurél 1920-as évek végétől kibontakozó festészetének egyik alapvető jellemzője a meditatív, filozófikus szemléletmód. "Pompázó és mégis fegyelmezett, nyugodt bőségű művészet Bernáth Aurél piktúrája. Olyan egyszerűen és magától értetődően, olyan gyönyörűen összhangzatos, amilyen harmóniára csak mély emberi érettség és az eszközök mesteri uralása képesít." - írta Kállai Ernő már 1929-ben, s ez a megállapítása maradéktalanul érvényes maradt Bernáth művészetére a későbbiekben is.
Bernáth festészetében az anya és gyermeke, valamint a gyermek mint önálló téma már korai, nagybányai időszakában is felbukkant (Lidike kutyával, 1915), majd az 1930-as évek elejétől egyre gyakrabban jelentkezett (Pásztorfiú, 1932; Játszó gyermek, 1933), de igazán csak az 1930-as évek közepétől, Marili leánya születését követően kapott kitüntetett szerepet. A művészetek történetének kezdeteitől jelenlévő téma a magyarországi festészetet tekintve is jelentős múlttal rendelkezik. A fennmaradt számtalan gyönyörű gyermekábrázolás közül pár kiragadott példa segítségét hívjuk az itt bemutatott Születésnap című Bernáth-remekmű titkának megfejtéséhez.
Rembrandt van Rijn a németalföldi barokk festészet kimagasló egyénisége legbensőségesebb portréit családtagjairól, a hozzájuk fűződő érzelmeinek maradéktalan visszaadásával alkotta meg. Egyetlen életben maradt gyermekét Titust az érzelmi mélység tekintetében páratlan módon örökítette meg számos alkalommal, így azon a képen is, amelyen a tizenéves fiút íróasztal mögött ülve, talán leckeírás közben elmerengve ábrázolta (Titus, 1655, Rotterdam, Boymans van Beuningen Museum). Rembrandt festményének alaptónusát a meleg, aranylóan barnás színek határozzák meg, míg Bernáth képén a hűvösebb, mélytengerkék árnyalatok dominálnak. A képek alaphangjának ezen eltérésén túl azonban közös bennük, hogy az éles, felületi fény-árnyék ellentétek helyett finom átmenetekkel, mintegy belső fénytől sugározva állítják elénk modelljeiket.
Deák-Ébner Lajos párizsi szállásadójának kislányáról festett portréja (Fifine, 1875, Bp. MNG) a gyermeki báj minden mesterkéltségtől mentes megjelenítésének kivételes szépségű mintapéldája a magyar festészetben. Deák-Ébner és Bernáth művét nem a festésmód vagy a színkezelés azonossága vonja egymás felé, hanem az a bensőséges líraiság és természetes közvetlenség mely ellenállhatatlan módon árad e képekből és veszi birtokba szemlélőjük lelkét.
Ferenczy Károly az előzőektől eltérően már azon mesterek közé tartozik, akinek művészete közvetlen hatást gyakorolt Bernáth Aurél fejlődésére. Mindkettőjükre jellemző volt a szinte eszköz nélküli egyszerűség, mindketten rendelkeztek a hétköznapi történések és mindennapi tárgyak ünnepi áhitatú átszellemítésének képességével. Ferenczy leányát négyéves korában megörökítő képe (Noémi, 1894, Pécs, JPM) fontos lépés a Bernáthnál kiteljesedő tónusfestészet útján. Ferenczy portréján a homogén sötét háttér előtt kirajzolódó figura kissé merev, bábuszerű megjelenését oldott festőiséggel ellensúlyozó szándék figyelhető meg.
Bernáth Aurél 1939 őszén, leányának negyedik születésnapját követően festette meg az itt bemutatott Születésnap című képét. A történés csupán egy megnyújtott pillanat, ahogy egy kislány elbűvölve nézi, óvatosan birtokba veszi ajándékait. Ünnep, titok, csoda és varázslat - a gyermek számára születésnapjának eseményei, számunkra pedig a bársonyos velúrpapír és vibráló árnyalatokban gazdag pasztellkréta együttes alkalmazásából született mű. A hullámozva közeledő és távolodó, állandó mozgás érzetét keltő háttér puhaságába karcosan illeszkedő formák varázslata ez, a rendkívül érzékeny felületen fölsejlő leheletfinom matéria csodája. A védtelenség és sebezhetőség szimbólumaként feltűnő, szinte áttetszően törékeny leányka figuráját a belőle kisugárzó fény óvja az őt körülölelő alaktalan sötétségtől. Így válik a kép a rajongásig szeretett és féltve őrzött gyermek megóvására tett mágikus gesztussá. A képsík javát kitöltő kék színnek kiemelt jelentősége van Bernáth festészetében. Jelképes erővel, szimbolikus tartalmakkal bíró szín, mely tartalmazza a hozzá fűződő olyan hagyományos képzeteket és fogalmakat, mint a megfoghatatlanság és a végtelenség. Ezen felül a kék ezernyi árnyalata Bernáth transzcendens lényének kivetülése is, az érzéki valóság és az azon túl sejtett tartományok közötti közvetítés eszköze és útja. Az a határtalan gyengédség és szinte "idegvégekkel festett" érzékenység, mellyel Bernáth a kék mélyebb árnyalataivá szelidített sötétséggel körbeöleli leánya alakját arra utal, hogy e színnel a festő talán önmagát azonosította.
Bernáth az 1930-as évektől teljes eszköztárát egyfajta eszményi valóság megteremtésének szolgálatába állította. "A grand art mély lélekzete ellenállhatatlanul gyengéd, leheletfinom előadásmóddal olvad össze. Ritka zengzetek szólalnak meg a vásznon, a férfias líra, érzékeny festőiség és kolorizmus hibátlan összetalálkozása." - írta Genthon István, Bernáth művészetének egyik legavatottabb méltatója, 1932-ben megjelent monográfiájában a festő egyik önarcképével kapcsolatban.
Bernáth a klasszikus értelemben vett kompozíció újrateremtésében határozta meg fejlődése irányát az 1930-as években. Művészetelméleti írásaiban az absztrakciótól és az impresszionizmustól egyaránt elhatárolódva, festészetének kiindulópontját a nagybányaiak, kiváltképp Ferenczy Károly jelképes erejű, elvont, szimbolikus tartalmú műveiben találta meg. Kompozíció alatt Bernáth nem a tárgyaknak és figuráknak a képsíkon való elhelyezésének módját értette, hanem azt az összetett alkotói folyamatot, amely során a festőben élő vízió, vagy az eszményi valóságról alkotott képzet alakot ölt és szinte magától értetődő természetességgel foglalja el a kép terében számára kijelölt helyét. Ennek az alapállásnak szolgálatában fejlesztette azután Bernáth festői eszközeit, alakította ki egyéni stílusát. A "gyengéd, szinte lebegő formák", a "leheletfinom előadásmód", a "lélegezni látszó érzékien alakított színegyüttesek", a "csodálatos áttetszőség" és "mélyfényűség", melyekkel Bernáth elkápráztatta egykori kritikusait és ma is bámulatba ejti a képeivel foglalkozót, csupán eszközök a festészet eredeti célját megvalósító varázslat, a világ megértése és megismerése érdekében alkalmazott mágia szolgálatában. Bernáth remekművei a szimbólumok rejtett de megfejthető világánál nagyságrendekkel gazdagabb asszociációk, költői képzettársítások területére kalauzolnak bennünket. A pillanat varázsát is őrző és egyben a pillanatnyiságon felülemelkedő időtlenség dimenziójába vezető képek közül azok bizonyulnak maradandónak, melyek fedésbe kerülnek a kollektív emlékezetben megőrződött és valamennyiünkben elevenen élő ősképek lenyomatával.
Bernáth Aurél Születésnap című alkotása méltán foglalhatja el helyét a legszebb gyermekábrázolások időn és határokon átívelő sorában éppúgy, mint a nagybányai festészettel induló modern magyar piktúra élvonalbeli teljesítményei között."A művészet olyan varázslat, ami a látszólag könnyedet, úgyszólván légneműt képes úgy elénk állítani, hogy nem hiányzik megjelenítésében a súly és az ezzel járó igazság élménye. A könnyedség is szüli és felejthetetlenné teszi és teheti tartalmát, ha igaz."
(Bernáth Aurél: Feljegyzések éjfél körül, 1976, 12-13.)
Rum Attila