Kivételes patina és kvalitás
A fiatal Batthyány grófokat magyar öltözékben ábrázoló csoportos családi portré múzeumi kvalitású remekmű: az arcok hamvas pírja, a csillogó tekintetek fénye, a sújtásos ruhák megjelenítése vagy a bonyolult csoportfűzés, mind ezt teszi egyértelművé. A történelmi családok ősgalériáinak java bekerült már a magyar közgyűjteményekbe (Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, illetve a Szépművészeti Múzeum). De ha végignézzük ezeknek a termését, szembeszökő a különbség a most vizsgált Kupeczky-alkotás javára. A 16–18. századi, Nagy-Magyarország területén készült nemesi portrék nagy többségét közepesen képzet vándorpiktorok festették nem múzeumi színvonalon. A stílus provinciális, bántóan archaizáló, az arcok kifejezéstelenek, sokszor már karikaturisztikusak, a beállítások merevek, fantáziátlanok (rézmetszetekről másoltak), még a gazdagságot jelképezni hivatott anyagok (szőrmék, ékszerek, hímzések) megjelenítése is mesterkélt, iskolás, bántóan rajzos. Mindezzel szemben a most felbukkant családi portré elsőrangú múzeumi minőséget képvisel, artisztikus, ihletett részletekkel, kiegyensúlyozott kompozícióval és jól átgondolt szimbolikával. Ráadásul a festmény mindvégig családi tulajdonában maradt, így nem került abba a helyzetbe, mint a legtöbb hazai klasszikus mű, hogy restaurátorok tisztítják túl és festik át időről időre, eltüntetve az eredeti részleteket és a semmivel nem pótolható patinát. A most vizsgált kép felbukkanása kivételes pillanat a műkereskedelemben: ilyen magas minőséget képviselő, eredeti állapotában megőrzött, történelmi rangú alkotás egy évtizedben egyszer kerül a magyar műtárgypiacra.
A „legmagyarabb” Kupeczky
A festmény már két rangos, komoly művészettörténeti kutatásokra épülő múzeumi tárlaton vett részt. Elsőként Buzási Enikő mutatta be a Magyar Nemzeti Galéria Régi magyar arcképek című 1988-as kiállításán, amelyet külsős helyszíneken rendeztek meg, a tatai várban (Kuny Domokos Múzeum) és a szombathelyi múzeumban (Savaria Múzeum – Szombathelyi Képtár). A festmény pár évvel később szerepelt a Szépművészeti Múzeum által Székesfehérvár több múzeumában rendezett tematikus tárlaton is, az 1993-as Zsánermetamorfózisok című kiállításon. Buzási Enikő a katalógusban itt is Kupezky bécsi korszakának kivételes darabjaként ismertette az 1710-es évekre datált festményt. Buzási ikonográfiai értelmezése szerint a négy gyermek kezében tartott tárgyak (virágcsokor, miniatűr, medál és szőlőfürt) jellegzetes barokk vanitas-szimbólumok, míg a miniatűr portré talán a hanyag öltözetű művész – szignóval felérő – önarcképe. A most vizsgált festmény nem áll egyedül a magyarországi műtárgyak között. A Szépművészeti Múzeum régi képtára – a 2003-as katalógus alapján – több alkotást őriz Kupeczkytől (Jan Kupezky). Mindegyik érzékeny ecsettel kivitelezett portré, jobbára ma már beazonosíthatatlan előkelő férfiakról, de találunk közöttük művészarcképeket (önarcképet is), valamint egy meghitt csoportképet a festő családjáról. Egyik sem olyan bravúros, négyszereplős csoportporé és egyik sem ábrázol olyan magyar kötődésű családot, mint amilyen a most vizsgált Batthyány fivéreket megörökítő alkotás, amelyet joggal nevezhetjük a „legmagyarabb” Kupeczky-képnek.
Egy közép-európai barokk festő
Kupeczky János cseh származású magyar–szlovák barokk festő, aki a Pozsony melletti Bazin (ma: Pezinok) városkában született. Rövid bécsi tanulmányok után 22 évig dolgozott Itáliában, majd visszatért a császárvárosba sikert sikerre halmozva, végül élete utolsó másfél évtizedét Nürnbergben töltötte. Bár felekezeti hovatartozása miatt sokszor kellett rettegnie életéért, gazdag pártfogói – akik között grófok, hercegek, császárok is akadtak – megvédtél a támadásoktól. Életrajzát regényes formában Dr. Nyári Sándor mesélte el az 1906-os Művészet hasábjain: „Kupeczky János szülői, a vallási villongások idejében, 1666-ban a csehországi Jungbunzlauból menekültek s a pozsony-megyei Bazinban telepedtek le, hol az öreg Kupeczky polgárjogot szerzett s takácsmesterségét folytatta. Bazinban született 1667-ben művészünk, Kupeczky János, kit apja szintén takácsnak akart nevelni, aki azonban a művészet iránt érzett hajlandóságot s 15 éves korában, 1682-ben hazulról megszökött. Kóborlásai közben bevetődött a nyitramegyei Holics várába, melynek ura, Czobor gróf, rendkívüli műbarát hírében állott s akkoriban a luzerni Klaus festőt foglalkoztatta kastélyában. A mű-barát grófnak a fiatal legény megtetszett, magánál tartotta s mikor Klauss 1684-ben elhagyta a kastélyt s Bécsbe költözött, a gróf megbízásából és anyagi támogatása mellett magával vitte Bécsbe, hol a festészeti pályára készítette elő. Három évig tanult Klaus mesternél Bécsben s azután 1687-ben Olaszországba vándorolt. (…) Erről a 22 évi olaszországi tartózkodásról alig tudunk eddig valamit. Erről is csak a zürichi Füssli közlését. Sovány jelentésében elmondja, hogy Kupeczky különösen Rómában tartózkodott sokat, ott különböző festők műtermében kapott alkalmazást, mindig a főnökei nagy megelégedésére; mert hisz ő olyan ügyes és gyorskezű művész volt, hogy naponta megfestett négy-öt fejet. (…) Kupeczkyt betegsége idején a német követség orvosa kezelte, kinek fizetni nem tudott, a honorárium helyett két képet adott neki. Ezek a képek olyan jók voltak, hogy az orvos a német követnek ajándékozta őket, (…) e képeket a német követ szalonjában meglátta Sobiesky Sándor herceg, a lengyel trónkövetelő, kinek a képek annyira megtetszettek, hogy Kupeczkyt magához hívatta s teljesen szolgálatába szegődtette, úgy, hogy ez idő alatt Kupeczky más ember számára nem is festhetett. (…) Ez a viszony a herceg és Kupeczky János között két évig tartott. (…) Kupeczky olaszországi idejéből egyetlenegy kép sem volt ismeretes. Ennélfogva művészi pályafutását a művész második korszakától lehetett csak figyelemmel kísérni, azaz attól az időtől kezdve, amikor Liechtenstein Ádám herceg meghívására Velencéből Bécsbe költözött. (…) Kupeczky Bécsben a Schröckenstein báró házában vett lakást a Lipótvárosban, a nagy Dunafürdőben s első festménye házigazdájának arcképe volt. Ezzel köszöntött be Bécsben s ez az első lépése kitűnően sikerült. (…) Savoyai Jenő herceg példáját követve, a művészetek pártfogását magukra vállalták a Schwarzenberg, Liechtenstein, Trantsou, Althan és más főúri családok, de ezek figyelme is Kupeczky felé kezdett fordulni, (…) a bécsi társaságokban csak Kupeczkyről és művészetéről volt a szó, a szalonokban az új emberről beszéltek, sőt az udvar figyelme is feléje irányult, amennyiben I. József császár Wilhelmina Amália császárné, az udvar többi tagjai s ezek után a társaság emberei mind Kupeczkynél rendelték meg arcképeiket. (…) Az udvar tagjai és mindenki, kik az akkori bécsi társasághoz tartoztak, mind Kupeczky által akarták arcképeiket megfestetni. Megrendelésekkel teljesen elhalmozták s ő vasszorgalommal fogott munkához. (…) Az 1716. évben újabb kitüntetés érte. Nagy Péter orosz cár Karlsbadba érkezett s miután alkalma volt a művész több képét látni, ezek annyira megtetszettek neki, hogy Kupeczkyt magához hívatta Karlsbadba. (…) Midőn a cár részére készített munkáit befejezte, először is Lipcsébe utazott, hogy a cár megbízásából néhány kommissziót végezzen. De az akkor már nagy hírnévre szert tett művészt a lipcsei előkelőségek annyira elhalmozták megrendeléseikkel, hogy a tervezett időnél sokkal később tér vissza Bécsbe, ahol 1716-ban, családi öröm is várt reá, amennyiben fia született. (…) Még egy nagy megtiszteltetés érte a művészt Bécsben. Megfestette a császárné arcképét, ki többször ült neki. A kitűnően sikerült kép hatása alatt újból özönével jöttek a megrendelések. Althan gróf sokszor megfordult Kupeczky műtermében a császár és császárné megbízásából. Főrangú urak biztosították pártfogásukról, – mégis, Kupeczky pályafutása Bécsben véget ért. (...) A félénk természetű emberrel, kit a császár vett pártfogásába, elhitették, hogy a császár tudtán kívül, titokban, éjnek idején le akarják tartóztatni és ártalmatlanná tenni, mivel vallása szálka a katholikus papság szemében. (…) Visszaemlékezett régi barátjára, Blendinger György nürnbergi festőre, kivel még Olaszországban ismerkedett meg s aki folyton hívta a híres német városba, írt neki, megkérdezte, jöhetne-e, szívesen látnák-e? Blandinger válasza kedvező volt. Tárt karokkal várják Nürnbergben, ahova nagy hírneve is eljutott s ahol számos megrendelés vár reá. (…) A nürnbergi korszak a művész életében a harmadik, már csak mintegy tizennégy évig tartott. (...) Új székhelyén csakhamar megfesti a nürnbergi előkelőségek arcképeit s művészi hírneve mindinkább terjed. Hízelgő meghívásokat kap kívülről. A mainzi választófejedelem, a gótai herceg, az anspachi őrgróf, a würzburgi püspök az udvarukhoz hívták meg s amidőn az angol király Hannoverben tartózkodott, meghívta, hogy jöjjön Londonba, míg 1733-ban a dán királynétól kapott meghívót. S habár mindezek a meghívások a leghízelgőbb módon történtek, Kupeczky kénytelen volt őket visszautasítani, mivel hajlott kora és fájdalmas köszvény bántalma az utazásra képtelenné tették.”
Kupeczky jellegzetes közép-európai festő volt, akit a különféle nemzeti művészettörténet-írások számontartanak magyarként (Kupeczky János), csehként, illetve szlovákként (Jan Kupecký), vagy osztrák–németként (Johann Kupetzky). Alkotásai ugyanúgy megtalálhatóan a bécsi Belvederében, mint a prágai Nemzeti Galériában, a firenzei Uffiziben, a lipcsei Képtárban vagy a budapesti Szépművészeti Múzeumban.
Négy Batthyány fiú
Kupeczky diadalmas bécsi korszakában, az 1710-es években készült festményen látható négy fiatal arisztokrata fiú – Simon István geneológus kutatásai alapján – a Batthyány család grófi ágának sarjai. A 17. század derekán született Batthyány Zsigmond 1695-ben vette feleségül a Krajna egyik ősi nemesi családjából származó Isabella Rosina Gallenberg grófnőt. A házaspárnak kilenc gyermeke született, köztük négy fiú, a legújabb genealógiák szerint az alábbi sorrendben: 1702-ben Pál, 1704-ben Ádám, 1707-ben Imre, 1712-ben pedig Zsigmond. A két idősebb fiúból az egyik a papi pályát választó elsőszülött, a későbbi győri nagyprépost, Pál, a másik pedig a tárnokmesteri címet szerző Ádám; egyikük sötétbarna kabátjában mutat egy Janus isten kettős fejét ábrázoló medálra, míg a másik vörös ruhában, könyvhalom felett merészen előrelépve emel egy férfiportrét a néző felé. (Az arcmás lehet a festő miniatűr portréja, de akár a családfőre utaló képmás is.) A középső fiút, a későbbi magyar királyi főasztalnokmester egy csokor mezei virágot tart a kezében, míg a legkisebb Zsigmond, akiből egyszer alsóausztriai kormányzósági ülnök vált, egy érett szőlőfürtöt emel a magasba. Az utóbbi, legfiatalabb fiú leszármazottja volt Batthyány Lajos első magyar miniszterelnök, és az ő családja révén kerülhetett át fizetségként a neves bécsi ügyvéd, Jurkovich Mátyás (1777–1847) birtokába, aki a vég nélkül pereskedő Batthyány Józsefné jogtanácsosa volt (és Szemere Bertalan apósa). A család körében, nemzedékről nemzedékre örökölt barokk remekmű így kerülhetett ma a műkereskedelem színpadára.
Facebook
Instagram
Pinterest
Youtube
