Az 1973 óta Berlinben élő és 1979 óta az esseni egyetemen tanító Lakner László a hatvanas években a budapesti avantgárd képzőművészeti törekvések egyik legfontosabb képviselőjeként vált ismertté. Első egyéni kiállítását kultúrpolitikai okokból csak 1969-ben rendezhette meg, korábban azonban olyan mára már legendássá vált kiállításokon vett részt, mint a Stúdió 1966 és az Iparterv I-II. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban, majd a Képzőművészeti Főiskolán folytatta, ahol Bernáth Aurél volt az egyik mestere. 1957-es Férfi papagájjal című festményéről megállapítható, hogy elsősorban Bernáth harmincas évekbeli teljesítménye nyűgözte le az ifjú tanítványt. Bernáth műtermében ismerkedett meg Csernus Tiborral, a Három lektor és a Saint Tropez festőjével, akinek képei elementáris hatást gyakoroltak a fiatal Laknerre.
Csernus körül alakult ki az a friss diplomásokból álló baráti társaság (Lakner, Korga György, Szabó Ákos, Gyémánt László, Konkoly Gyula), akikre Perneczky Gézának köszönhetően ragadt rá a szürnaturalisták elnevezés. Csernus 1964-es francia emigrációja és a '64-es Velencei Biennálé megtekintése után Lakner a pop art honosításán kezdett el munkálkodni. 1964-es Hírek c. festménye az egyik első magyarországi pop alkotásnak tekinthető, amelyet olyan sokat idézett és reprodukált munkák követtek, mint a Rembrandt-parafrázisok és a Száj-sorozat. Lakner popos hiperrealizmusa a hatvanas évek végére egyre közelebb került a konceptuális művészethez. A hetvenes évek első fele Budapesten és Nyugat-Berlinben már a szövegekkel és fotókkal operáló concept art égisze alá tartozik Lakner pályaképében.
Az 1960-as Limlomok a diplomamunkák évében keletkezett, de alkotója már inkább tekinthető Csernus barátjának, mint Bernáth tanítványának. A Limlomok igazi szürnaturalista kép. A rengeteg apró és precízen megfestett, valósághű részlet "egymásra hányásának" eredménye egy szürreális festmény lett. A különféle fa és fém lim-lomok közül egyes daraboknak ugyan még felismerhető az eredeti funkciója, de festői összességük meghaladja még a legrendetlenebb fáskamráról alkotott képzetünket is. A natúrán túlmutató szürreális hatást csak fokozzák a képet uraló fenyegető motívumok, a láncok és a pengeéles fogazatú gereblyék, melyek inkább kínzóeszközre, mint kerti szerszámra emlékeztetnek.
A Limlomok egyik legközelebbi analógiája az életművön belül Lakner úgy nevezett "pót-diplomamunkája", az Egy szoba múltja, amelyen saját szavaival szólva egy "szinte szétrobbanó szürrealizmus irányába helyesbítette" hivatalos, realistább diplomamunkáit. Az Egy szoba múltja valószínűleg többet köszönhet korabeli bálványának Max Ernstnek, mint akár Csernusnak, akár Bernáthnak. Ehhez a lopótököt, fúvós hangszereket, faliórát, sakktáblát és próbababa-töredékeket vegyítő, vérbeli szürrealista képhez képest a Limlomok egy jóval földhözragadtabb kompozíció, kevésbé freudista, kevésbé franciás, közelebb áll a "magyar valósághoz". A Limlomok tónusa és faktúrája talán még közelebb áll egy másik 1960-as Lakner képhez, a kavicsokból és vízinövényekből építkező Sekélyvíz-hez.
Mindhárom festmény számos apró technikai trouvaille-t tartogat az alapos szemlélő számára.
Ekkoriban Lakner különböző trükkös eljárásokkal vitte föl a festéket a vászonra. Előszeretettel alkalmazta a szürnaturalista munkákra jellemző "kaparásos" és "cuppantásos" modellálást is. Az előbbi során zsilettpengével, vagy késsel alakították a faktúrát, az utóbbi fedőnév alatt pedig az alkotó egy pillanatra egy másik felületet nyomott (cuppantott) a festett vászon felületére. Az egyetemes művészetben e két technika frottázs és decalcomania néven ismert, legismertebb művelői a szürrealisták, s közülük is mindenekelőtt Max Ernst, akinek munkái, dekalkomániái nagy hatást gyakoroltak a szürnaturalisták szellemi vezérére, Csernus Tiborra is 1957-es párizsi tanulmányútja idején.
Hornyik Sándor