Ha Scheibernek korábbi parkrészlete (vö. Kieselbach gyűjtemény, 147. o.) az impresszionizmushoz áll közel, akkor ez a festménye már inkább posztimpresszionistának mondható. A fák, bokrok s a padon ülő, fejét karján pihentető férfi alakjának körvonalai ívesen zártak, az azonos színmezők tömbszerűen - már-már cloisonné-hatást keltve - elhatárolódnak egymástól.
Scheiber Hugó mind gyökértelen, világias életmódjában, mind pedig modern, a futurizmus hatását is sajátos stílusban elsajátító és adaptáló festésmódjában a pesti nagyváros modern, XX. Századi "bohém" festő-alakja, aki bár Magyarországon szinte teljesen egyedülálló stílusával csaknem mindegyik termékeny alkotói évtizedében a nyugat-európai avantgárd művészet (az impresszionizmust követően a szecesszió-szimbolizmus sajátos adaptációján túl az expresszionizmus, futurizmus, bauhaus, geometrikus-konstruktivizmus, art deco, vorticizmus) hazai képviselője.
Parkábrázolásai nem a nagybányai művésztelep (bár 1900-ig az Iparművészeti Iskolában Scheiber mestere épp Papp Henrik volt) vagy a századelő békebeli tájképeinek nyugalmát tükrözik, hanem a nagyvárosok parkjaiban is magányos, elhagyott, mindig hontalan és zaklatott városlakó kivonulási, magára maradási helyszínét."
kiülök a Ligetbe, ez a kedvenc tájam, s festek" (Haulisch, 160. o.) - írja. Ilyen liget volt Pesten - Scheiber számára leginkább - a Városliget, a Népliget és ilyen sziget a Margitsziget is, ahogyan Bécsben a Práter (itt töltötte gyermekkorát Scheiber), Párizsban a Bois de Boulogne vagy Berlinben a Tiergarten. Scheiber képtelen olyan tájképet vagy csendéletet festeni, ami ne árulkodna a városi ember jelenlétéről, Scheiber emberközpontúságáról, européer és urbánus mivoltáról.
A ligetben, padokon ülő magányos emberek szinte külön ikonográfiai csoportját képezik Scheiber festészetének. A padon ülő ember alakja a huszas évek elején készült festményein (vö. Kieselbach gyűjtemény, 147.o.) díszítőelemmé, ornamentikává, azaz a park részévé válik egy nagyobb ligetrészletbe helyezve.
1929-es tusrajzán (Munkanélküliek, Mgt., repr. in: Haulisch, n. 277, 185. old.) azonban már a padon ülő két figurát nagyítja fel, emeli ki úgy, hogy a parkból már csak néhány fatörzs alja látszik a képen. A festő érdeklődésének középpontjában ezúttal a padon ellentétes pózban ülő két, de - nyomatékosan stilizált testtartásuk révén - igen magányos alak található. Bár ez utóbbi rajzon a festő egyértelműen az art decós plakátokat idéző szögletes, cikkcakkos kontúrokkal dolgozik, szembeötlő a hátrahanyatló, félig fekvő férfi, valamint a tárgyalt festmény alakjának, ott megtört, itt hullámzó-ondolált testtartásának hasonlósága.
A padon ülő-fekvő férfi típusa a harmincas évek végén, egészen pontosan 1938-ban teljes sorozatba fűzhető. A Töprengő (Haulisch, n. 208, 131. old.), kuporgó, görnyedten gondterhelt (Haulisch, n. 118.,m 81. Old.) városi férfi a parkban, a ligetben sem önfeledt, s nem sok választja el napjaink hajléktalan típusától. A Padon fekvő- (Haulisch, n. 119., 81. o.) vagy alvó férfi a futurizmus és a kubizmus dekorativitásra jellemző módon, előbbi esetben könnyed, expresszív vonalvezetésű; utóbbiban erőteljesebb, súlyosabb, kubisztikusabb megjelenésű. Az Ecce homo! alcímet viselő Padon alvó férfi (Haulisch, n. 207, 131. o.) ernyedt karjai alatt a pad fagerendája Krisztus feszületévé változik; míg a fekvő fiatalembernek nem csak mozdulata, hanem körvonalainak meg-megtörő, megszakadó, hullámzó ritmusa is dinamikusabb, vibrálóbb, élettel teli.
Még 1946-ban készített Ligete (Haulisch, n. 213, 135. old.) is bizonyítja, hogy számára a városi park padjain ülés nem a vasárnapi pihenés idilli jelképe vagy attributuma, hanem elhagyatottság, magány; a cselekvés hiánya, olyannyira, hogy a sajátos pózban ücsörgő, gubbasztó és elhanyatló egyének tömegesen is egyedül sorozatgyártmányszerűen, sormintaként díszítik a nagyvárosok parkjait.
Scheiber rajz- és festésmódja ezzel az ábrázolt, szimbolikus mozdulatlansággal ellentétben megdöbbentően mozgalmas, egészen a könnyelmű játékosságig, ezzel együtt pedig a tér síkokká bontásáig, s a perspektíva, valamint a súlyos hierarchiát érzékeltető gravitáció megszűntetéséig.
Sajátosan scheiberi a tömeg és az egyén megfestése, stilizálása, vagy épp az art deco jegyében történő dekorativitása. Bár korai alkotásain - ahogyan szóban forgó festményén, és a tizes-huszas években készült pados parkrészleteken - még nem szembeötlő a padon ülő emberalak körvonalainak szögletesítése vagy épp vorticista-futurista körkörösítése; geometrizálása, stilizálása; megfigyelhető rajtuk a posztimpresszionizmusnak az a korszerű, az avantgard irányzatokat megelőlegező sajátossága, amivel Scheiber a kép alsó- és előterébe helyezett férfialakot "beleszövi", belehelyezi és ezzel együtt alárendeli a parknak, a Ligetnek, és a fákkal-bokrokkal azonos, behatárolt foltként illeszti a figurát a képsíkba.
Ehhez a fajta absztrakcióhoz hasonló módon helyezi emberi alakjait képeinek kompozíciójába, de leginkább felületére pl. Munch, Maurice Denis vagy akár a magyar Rippl-Rónai és Egry József. Bár mindegyikük más irányból vonatkoztat el a hagyományos perspektíva, tér és tömeg leképezési rendszerétől; a fényen, a tiszta színekre való felbontáson, a divizionizmuson keresztül hasonló eredményt vagy képet (látványt) adnak az absztraháló síkfestészet területén, nem véletlenül voltak alkalmasak (főként az előbbi háromé) munkáik gobelintervek alapjául.
Scheiber ezen festménye témáját tekintve figurális és természethű; megoldásmódját - (divizionista) fény- és színkezelését, valamint a mozgásábrázolás (ekkor még rejtett, visszafogott) dinamikáját - tekintve az absztrakt felé haladó, szárnyait bontogató avantgard alkotóművészt fedezhetjük fel benne. Saját írása - és szóban forgó festmény - alapján is nagy súlyt fektetett a nagy kontúrokra, amelyekre "aztán nagy színfoltokat" helyezett, ezeket vastagon és ritmikusan vitte fel a vászonra.
Ahogyan magánélete, városi alakja egyszerre tragikus és könnyed-világi; úgy Scheiber képeinek témája egyszerre súlyos, kifejezésmódjával - azaz a festészet, a művészet valódi lényegével - tálalva könnyed, látszólag könnyelmű, felületes, felszínes, plakátszerű, játékos, színes és vidám.
A nyugati izmusok közt szintézist teremtő, szintetizáló festésmódja, dinamikus nézőpontjai (alulnézet, felülnézet), az emberi karakterek és mozdulatok, mozgások megragadására érzékeny, vitalitással teli szín-, fény- és formazsonglőr a huszas évek közepétől válik valóban könnyed, dekoratív, elsősorban geometrizáló, de mindig a figuralitás és az absztrakt legtökéletesebb közös nevezője által meghúzott vonalon haladó síkfestővé. Ezt a kitörőfélben levő változási időszakot közvetlenül előzi meg Scheiber Hugó súlyos ecsetkezelésű, színekben gazdag, mégis rajzos, erős kontúrokkal teli olajfestménye, melynek témája a városi Liget - padon ülő alakkal.
B. Zs.