Lotz, A lovak doktora
Lotz Károly alkotásai egységesen pozitív energiákat küldenek a szemlélő felé. A mester egész életművét kétirányú érdeklődés jellemezte: egyrészt a görög plasztika tiszta formáinak szeretete, másrészt a való természet múló jelenségeinek áhítata. Ötvenes évekbeli korai táblaképei, melyeket nagy visszhanggal állított ki a Pesti Műegylet és a Kunstverein termeiben is, szinte kizárólag magyar témákat ábrázolnak, tájképeit a hazai tanyavilág iránti nosztalgia, egyfajta belső nyugalom hatja át. Lotz John Constable realizmusával festette a pusztai tájat, ugyanakkor Simonyi Antal, a Pesti Napló kritikusa 1955-ben Petőfi „édes bús lantján hangzott rímes dalokhoz” hasonlította kompozícióit.
Tájképein belül is különlegesek lovakat ábrázoló alkotásai, melyek a természet nagy egységben való látásáról, finom intimitásról tesznek tanúbizonyságot. Lotz igazi mestere volt a lóábrázolásoknak. A természetben figyelte meg az állatokat, és lefestésünk jócskán előremutat művészetében – a mindennapos pusztai élet képei fiatalos frissességet hoztak a magyar festészetbe. "A figurális kifejezésben, a nők típusaiban a Rahl-iskola hagyományaihoz ragaszkodott, de alföldi tájszemlélete zamatosan magyar. Száz kép között is feltűnik egy-egy korai Lotz alkotás különleges helyi varázsával, koloritjával. Ezek a festmények alkotják képírásunk történetében a magyar táj- és életképfestés első legjelentősebb megnyilvánulását." – írta róla Zádor Anna. A Legelésző lovak című festményen a fény végigsöpri az állatok szőrét, a színek fémes ragyogása koradélutáni napszakról árulkodik. Kanca és csődör ívesen egymás mellé hajtják a fejüket legelgetés közben, csikójuk közben a széles rónára tekint. Joggal feltételezte a Pesti Napló riportere, hogy Lotzból tán állatfestő lesz. Erre mutatott kiváló anatómiai tudása is, amellyel a lovakat ábrázolta: még nem is tanult anatómiát, de már ösztönösen ráérzett a lovak mozdulataira.
Magasművészet szivarosbodozokon
A festmény hátulján a Tabacos de Habana pecsétje díszeleg, mely arról árulkodik, hogy Lotz a képet egy havannai szivarosdoboz fedlapjára készítette. Kuba dohánytermelése a 19. század derekán élte virágkorát és a fokozódó igényt kielégítve a szigetország az 1860-as években már európai piacra is rendszeresen exportált. A szivardobozokra való festés nem volt rendhagyó akkoriban: a művészek a szabadban készített plein air előtanulmányok készítésénél, ritkább esetben nagyobbacska kompozícióknál folyamodtak a kis falapokhoz, amelyek remek hordózóknak bizonyultak. A szenvedélyes dohányos Carl Spitzweg például rendszeresen festett rájuk. Később Paul Sérusier is egy szivarosdoboz aljára készítette el a francia Nabis művészcsoport kiinduló alapművét, a Talizmánt, de litográfiákat is szép számmal nyomtak a gyakran csak füzetlap méretű kis lemezekre. A magyar művészet egyik nagy plágiumbotránya is szivarosdobozok miatt robbant ki, amikor Mednyánszky László nem engedte meg tanítványának, Katona Nándornak, hogy szivarosdoboz-festményeiből nagy kompozíciókat fessen, majd Katona mesterét (állítólag) a dobozok másolásán érte. A szivarosdoboz használata tükrözhette a festő anyagi helyzetét is, történetesen hogy nem volt pénze vászonra.
A Lovak esetében semmiképp sem beszélhetünk előtanulmányról, hiszen az élmény részletekig hatoló ereje a formák éleslátó megfogalmazásával párosul. A pénzhiány inkább lehet magyarázat, hiszen tudjuk, hogy Lotz bécsi festőnövendékként nem dúskált a pénzben. Még a '60-as évek elején se, amikor már Karl Rahl freskómegbízásainál segédkezett, ugyanis Rahl meglátása az volt, hogy a fiatalok dolgozzanak és legyenek szerények – a fölösleges kiadások (így a sörözés és a cigarettázás is) teljesen feleslegesek. Az ifjú Lotz eltanulta a munkamorált, de ami a dohányzást illeti, kevéssé volt engedelmes. A kortársak beszámolója szerint a kedélyes Lotz mestert idős korában két dolog egészítette ki: a pipa és a sakk. Barátai, Stróbl Alajos, Deák-Ébner, Bayer József, Nádler Róbert, Perlaky Kálmán, és persze a legjobbak, Székely Bertalan és Mednyánszky minden vasárnap eljártak hozzá sakkozni; Lotz legtöbbször Mednyánszkyval játszott, és a többiek körülülték őket. Előbb a Virágbokor-vendéglőbe jártak, majd szombatonként az egykori István főherceg-szállodába, keddenként a Bristolban volt a találkozó. Közben talán éppen kubai szivart szívtak, akárcsak VII. Edward brit uralkodó, Sigmund Freud vagy éppen Fidel Castro.