SZŐKE-BARNA
Zöldre festett fa tornác előtt rózsaszín párnán ül egy leomló szőke hajú meztelen nőalak. Kezében tükröt tart, haját pettyesruhás-kötényes cselédlány igazgatja. A fésülködő páros előtt már-már növényhatározóba illő pontossággal megrajzolt mályvavirág (a keresztény ikonográfiában Mária-jelkép). Dekoratívan kiterített síkok, kecses ívben megmozgatott hátsó figura és didergetően naiv, gyermeki szőkeség: nem klasszikus férfimesterek által kicsiszolt akt tökély, hanem lélegző, ártatlan asszonyi lélek, pőrére vetkőztetve.
A kép festője a pesti művészeti köztudatba az 1930-as évek legelején berobbant Hámor Ilona. A festő neme máris érthetővé teszi a rajzos kellem és a hétköznapi báj jól eltalált elegyét. A szőke és barna leány közötti különbséggel hasonlóképpen – de szikh–magyar–zsidó származása miatt nagyobb téttel – játszott el az „indiai Frida Kahlo”, Amrita Sher-Gil ugyanebben az időben Zebegényben (Beszélgető lányok, 1932).
ALKOTÓ MŰVÉSZNŐK
Hámor Ilona az új tárgyilagosság és a klasszicizáló tendenciák két világháború közötti közös halmazában tevékenykedett. Az 1930 körül felélénkülő nőművészeti mozgalom egyik fiatal képviselőjeként lépett a pályára. A lassan, de biztosan elöregedő, 1909-ben alapított Magyar Képzőművésznők Egyesületével szemben született meg 1931-ben az Alkotó Művésznők Egyesülete Feszty Árpádné Jókai Róza elnökletével. Ennek a szervezetnek lett a tagja a friss tehetségnek kikiáltott, miskolci születésű Hámor Ilona. (Aki a későbbiekben férjhez ment, így már Szei(l)lerné, illetve Sz. Hámor Ilona formában nehezítette a lexikonírók gondját.) A hátoldali címke tanúsága szerint a kép az Alkotó Művésznők kiállításán szerepelt a Nemzeti Szalonban, ami minden bizonnyal a társaság 1931-es első fellépését jelöli.
A művészi pályát választó fiatal lányok többsége a korszakban középosztálybeli vagy akár nemesi származású volt. A házasodás és a gyerekszülés gyakran korán véget vetett karrierjüknek. A csak töredékesen ismert életrajzból kiderül, hogy Hámor Ilona más pályára sodródott át: az 1943-as Viharbrigád című film stáblistáján már gyártásvezetőként szerepelt. Alig ismerjük egy-két festményét, de azok alapján egyértelműen egy ligába játszott férfi kollégáival. Indokolatlan luxus a művészettörténet-írás részéről elkallódni hagyni az ilyesféle életműveket.
Joggal írja a Szombathelyi Képtár igazgatója, Gálig Zoltán a Hölgyek palettával című, 2008-as kiállítási katalógusban (Magyar Nemzeti Múzeum), hogy szégyen, ahogy az utókor bánik a női alkotókkal, miközben a két világháború közötti időszakban még más volt a helyzet, ahogy egy korabeli kritika írja a „rendes kiállítások mindegyike tarkázva van nőnemű művészekkel”.
Rieder Gábor