Eladó Vaszary János - Különleges fények a Balatonnál, 1903 festménye

Címlap
>>
Vaszary János
>>
Különleges fények a Balatonnál, 1903

Vaszary János (1867 - 1939)

Az alkotáshoz eredetiségigazolást adunk!

Önnek is van Vaszary János képe?

Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy webgalériánkban kínáljuk.

Kérjen ingyenes értékbecslést

Hogyan működik a webshop?

Részletek

70 x 85 cm
Olaj, vászon
Jelezve balra lent: Vaszary J. 1903

Ár kérésre

Érdekli ez az alkotás?

- Hívjon minket:

Telefonszám megjelenítése

- Vagy

Írjon nekünk

Témák: Tájkép Természet felhők zöldellő

Kategória: Tájkép

Proveniencia: egykor a Majovszky-gyűjteményben, majd Biai Föglein István tulajdonában, majd pécsi magángyűjteményben

Kiállítva:

Magyar Nemzeti Reneszánsz Társaság, 1923. április 20-22.
1940. március 3–17., Vaszary János emlékkiállítása, gróf Almássy-Teleki Éva Művészeti Intézete (40. Felhők a Balaton felett. Vászon. 68×84 cm [belméret]. Jelezve lent balra: Vaszary J. 1903. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó)
Vaszary János emlékkiállítása, Magyar Nemzeti Galéria (30. Borulás, 1903, o.v., 70×86 cm, j.b.l.: Vaszary J. 903, Szilárd Vilmos tul.)
Vaszary János (1867-1939) gyűjteményes kiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, 2007. október 18-2008. február 10.

Reprodukálva:

Pécsi Petró Gyűjtemény, Pécs, 2002. 55. o.
Vaszary János (1867-1939) gyűjteményes kiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, 2007. kiáll kat. 63. kép, 200. o.
Plesznivy Edit: Vaszary János – A magyar festészet mesterei sorozat, Kossuth Kiadó zrt., 2009. 13.

Legnagyobb magyar festménygyűjtemény
Több mint 100.000 magyar művészi alkotás.
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Személyes megtekintés galériánkban
Egyeztetés után a Kieselbach galéria és aukcióházban, Budapesten.
Ingyenes festmény értékbecslés
Ingyenes festmény értékbecslés

Tanulmány

A közelgő vihartól zölden foszforeszkáló tó ferdén futó partvonalán magányos facsoport, mindössze három fa, a háttérben erdős dombok sziluettje. Fölöttük a torlódó, kavargó felhők fehérből szürkébe átmenő foltjai közül még itt-ott áttűnik az ég kékje, de a jobb felső sarokból masszív viharfelleg nyomakodik előre. A part és a tó cikk-cakk vonalban harap egymásba. A vízszintes orientációjú kompozíciót csak a fák ég és föld között közvetítő függőlegesei egyensúlyozzák ki. A zöldek egyeduralma alá rendelt a paletta: zöld a part, a víz, a fák, a dombok. Az egyes motívumokat és tájelemeket csak tónusértékeik különböztetik meg, a vízé hidegebb, a távoli erdőszegély sötétebb. Az égbolt kékkel tarkított tompa szürkés-fehére csak kihangsúlyozza a zöld lobogását. Szembetűnő a felület pasztózus kialakítása, borzoltsága, a lendületes ecsetvonások nyomán kibuggyanó festék. Mintha maga a kép lúdbőrözne a vihar előszelétől. A kompozíció feszítettsége, a letompított színvilág és ez a mozgalmas felület feszült izgalom és várakozás hatását keltik. A tájrészlet szinte ürügy ennek a hangulatnak, a különleges fényeknek festői eszközökkel való kifejezésére, annak megfelelően, ahogy 1912-es Művészházban rendezett kiállításának bevezetőjében írja:

„A természetből kiindulni vagy arra suggestív erővel emlékeztetni elég.”

(Vaszary J. 1912.)

A festmény felirata alapján 1903-ban készült, Vaszary a naturalista és szecessziós stílustól távolodva egy szintetikus foltfestészettel kísérletezik, még az 1905-ös spanyolországi út és az ehhez köthető impresszionista fordulat előtt. Ekkoriban dolgozza ki a személyessé tett ecsetkezelést.

Ezidőtájt elsősorban a Balaton északi partján, Somogyban és Zalában festett. Az 1901-1905 közötti kiállításokon váratlanul sok tájképpel jelentkezett. Már az ezt megelőző rövid szolnoki tartózkodása idején is paraszti témájú képei mellett atmoszferikus jelenségeke koncentráló „tájhangulatokat” is festett. Gyakran ábrázolt viharos tájat, borús eget és alkonyi fényviszonyokat. Az 1903-as évben különösen a balatoni táj összeolvadó ég- és vízfelületei, fényei foglalkoztatják, ami majd évtizedekkel később Egry József művészetében tetőzik. 1903-as műcsarnoki szereplésén például ilyen képcímekkel találkozunk: Balaton mellett (kat. 28.), Felhő a Balaton felett (kat. 39.), Badacsony (kat. 52.), Balatoni part (kat. 57.).

A kép a monokróm, mégis világos, egy főszínre hangolt, annak tónusaira koncentráló festészet csoportjába sorolható, mint amivel a hazai festészetben nagyra becsült kollégája Rippl-Rónai kísérletezett fekete-korszakában, de ide kívánkoznak az európai festészetből a sokáig példaképnek tartott Puvis de Chavannes és Bastien-Lepage, majd Monet kertábrázolásai, a századfordulós szecesszió köréből Akseli Gallen-Kallela és Klimt szimbolikus aspektust is hordozó tájképei. A zöld árnyalatai különösképpen foglalkoztatták Vaszaryt egész életében, már naturalista korszakából is ismerünk zöldre hangolt kompozíciókat, amelyeken a természet ekkor még jelenet, emberábrázolás környezeteként szerepel (pl. lány a káposzták között, vagy kertben kapálgató kertész), szecessziós periódusában az Örök Tavasz természet-szimbólumaként (pl. Az eleven kulcs), a de kiemelt jelentőségű a 20-as, 30-as évek oldott, szinte kalligrafikus park-ábrázolásainál is. Hozzá talán csak Ferenczy Károly zöld szín iránti rajongása mérhető a magyar festészet történetéből.

Igazi szakmai alázatról tanúskodik ez a visszafogott eszközökkel sokat kifejező kép, hiszen alkotója éppen bravúros technikai tudásáról, színérzékéről, virutozitásáról volt híres. Genthon István például azt írja Vaszary 1924-es Ernst Múzeum-beli gyűjteményes kiállítása kapcsán:

„Nincsen festő, aki ma hozzá hasonló művésze lenne a színnek.”

Márjás Viktor kritikus pedig 1935-ben:

„Vaszarynál diabolikusabb tudású, tökéletesebb rajzművésze aligha van a mai európai piktúrának.”

Majovszky Pál és gyűjteménye

A tehetős felvidéki családból származó, jelentős vagyont öröklő Majovszky Pál már 1894-ben a Vallás- és Közoktatási Minisztérium Képzőművészeti Ügyosztályának előadója lett, ahol megérdemelt előmenetel végén, 1914-től három éven át osztályvezetőként dolgozott. Míg a hivatalos politika szinte mindenkor a konzervatív művészeti formákat és a tisztes középszert támogatta, addig ő szívvel-lélekkel benne élt a modern művészetben és kitűnő szemmel válogatott a legújabb irányzatok képviselői közül. Legendás kvalitásérzéke révén tévedhetetlen biztonsággal talált rá a legnagyobb értékekre, így lett többek között Rippl-Rónai, Ferenczy, Vaszary és Fényes Adolf támogatója, vásárlója és egyben személyes jó barátja is. Tisztes vagyon birtokában módja volt arra, hogy alig három esztendő után otthagyja sokak által irígyelt állását, amikor munkájában a kiábrándító hivatali akadályok miatt már nem lelt örömet. Ettől kezdve minden porcikájával a művészetnek élt. Különböző egyesületek tagjaként és 1925-től a legfontosabb magyar képzőművészeti folyóirat, a Magyar Művészet szerkesztőjeként szerény és csendes eszközökkel, de rendkívül fontos befolyást gyakorolt a hazai művészeti életre: Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum igazgatója mellett talán ő volt ezen a területen a legnagyobb hatású műértő. Minisztériumi osztályvezetőként is csodákra volt képes, de halhatatlanná mégis gyűjtőként vált. Nem csupán azzal, hogy számos nagy európai múzeum hasonló karakterű kollekcióján túltevő, modern szellemű, elsősorban a francia és az angol művészetre koncentráló rajzanyagot válogatott össze, de mindezt megfejelte egy világraszóló gesztussal is: élete legfontosabb gyümölcsét, világhírű grafikai kollekcióját szinte hiánytalanul a Szépművészeti Múzeumnak adományozta.

Szerencsére a hagyatékból a Magyar Nemzeti Galéria Adattárába kerülve fennmaradt néhány enteriőrfotó, amely azt bizonyítja, hogy Majovszky egykori lakásának falait nem rajzok, hanem festmények borították – a múzeumnak szánt grafikák erre a célra kialakított dobozokban pihentek. E festmények többsége a gyűjtő 1935-ben bekövetkezett halálakor a rajzokkal ellentétben nem került közgyűjteménybe, hanem az örökösöké lett. Ők – nem lévén egyenesági leszármazottak – érzelmileg nem kötődtek a tárgyakhoz, s így az Ernst Múzeum aukcióján tették pénzzé mindazt, ami egykor a gyűjtő Apponyi téri, első emeleti lakásából rájuk maradt. A Szépművészeti Múzeum Irattárában őrzött, 1936. áprilisában kelt hagyatéki iratok 33 darab festményt és egy Meunier-szobrot sorolnak fel, amelyből a Múzeum hat művet – többek között két Rippl-pasztellt és egy Fényes Adolf olajképet – választott ki magának. A maradékot az örökösök kérésére 1936. október 19-én az Ernst Múzeumba szállították, ahol november utolsó és december első napjaiban el is árverezték őket. E kis válogatás szinte minden magyar darabja, így a most felbukkant Vaszary kép is párját ritkító, finom hangon megszólaló remekmű, amely nem csak alkotóját, de egykori tulajdonosának különleges kvalitásérzékét is tökéletesen reprezentálja.