Irodalom
Hevesy Iván: Szobotka Imre képei. Nyugat, 1921/12., 959–961.
Kisné Budai Rita: Szobotka Imre akvarell sorozata Paul Claudel Angyali üdvözletéhez (1915–1917). Artmagazin, 2013/4., 29–31.
Barki Gergely: Lost and Found. Az elveszett magyar kubizmus. Artmagazin, 2015/6., 12–21.
Barki Gergely: „Anyád, Cyla, ez tényleg egy kubista Csáky!” Avagy egy pszeudoceleb adalékai a művészettörténet-írás számára. Artmagazin, 2020/2., 16–31.
Barki Gergely: Wanted / Los & Found. À la recherche du cubisme hongrois perdu. Párizsi Magyar Intézet, Párizs, 2021.
Barki Gergely: Elveszett kubista művek felbukkanása II. „Kesmarky, c’est moche, oui marquis!”, avagy ki is ez az elfeledett magyar kubista gróf? Artmagazin, 2023/4., 20–39.
Kelet-Európában a csehek szinte kisajátították maguk számára a kubizmust, a rövid párizsi festészeti forradalomból évtizedekig virágzó iskolát teremtve, festményekkel, bútorokkal és bérházakkal. A magyar kubizmus kutatása csak az elmúlt évtizedben indult meg, mindenekelőtt Barki Gergely fáradhatatlan nyomozó munkája révén. A folyamatosan előkerülő újabb információmorzsákból egy olyan elbeszélés kezd összeállni, mint két évtizeddel ezelőtt a magyar vadak kapcsán. Előbb egy korai kubista Csáky József-szobor bukkant fel – egy ismert celeb, Kajdi Csaba (Clya) családi örökségéből –, majd 2021-ben a párizsi Magyar Intézetben mutatkozott be a magyar kubizmus egy nagy kiállítás keretei között „Az elveszett magyar kubizmus nyomában” címmel. A tárlat egyik főszereplője természetesen Szobotka Imre volt (olyan kevéssé ismert nevek mellett, mint Bánszky Sándor vagy Bossányi Ervin), akinek a kubista korszakából származó remekei folyamatosan bukkannak elő az elmúlt évtizedben. Azóta Barki az Artmagazin hasábjain közli az újabb és újabb felfedezett magyar kubista művészek életrajzi adatait. Az új kutatási eredmények fényében nem árt emlékezni Hevesy Iván találó megjegyzésére az 1921-es Nyugat hasábjairól: „Szobotka Imre az egyetlen magyar festő, aki fejlődése során egész az absztrakt, programszerű kubizmusig is eljutott, hogy abból kiindulva kísérelje meg új út keresését.”
A zalaegerszegi születésű Szobotka 1910-ig a budapesti Iparművészeti Iskolában tanult, majd a modern művészet fővárosába, Párizsba utazott. Posztimpresszionista felfogásával akkor szakított gyökeresen, amikor 1911 őszén – Csáky tanácsára – beiratkozott a La Palette akadémiára, a kubizmus két prófétája, Metzinger és Le Fauconnier iskolájába, ahol 1913-ig tanult. Ebben az évben és a következőben Szoboka már kiállított a kubisták között a modernek fő fórumán, a Salon des Indépendants-en. Műveit Apollinaire is megemlítette a rövid életű, forradalmi hatású kubista Montjoie! című folyóirat hasábjain. 1914 nyarán Szobotka és Bossányi Bretagne északi részébe utazott festeni, de az első világháború kitörése miatt – ellenséges ország állampolgáraiként – kiutasították őket az országból. A háborúellenes Szobotka nem tért haza, így hosszú évre internálótáborban rekedt Bretagne-ban, olyan magyar kubista kollégáival együtt, mint a mostanában felfedezett Késmárky Árpád vagy Kóródy Elemér. Itt készültek a ma már a Nemzeti Galéria gyűjteményében őrzött akvarell illusztrációi Paul Claudel misztériumjátékához, amelyek a most elemzett mű későbbi párhuzamai.
Szobotka most vizsgált, absztraktnak tűnő kompozíciója követi az analitikus kubizmus szerkesztési módját: a kép bal oldalán egy nyerítő ló „szétvágott” elemei tűnnek fel, míg a jobb oldalon két felemelt karral álló, világos köntöst viselő figura. A lovas tematika nem állt távol az avantgárd mozgalomtól. A kubizmus leglelkesebb propagátora és Szobotka tanára, Jean Metzinger 1911–1912-ben festette meg híres Nő lóval című kubista programművét (Statens Museum for Kunst, Koppenhága). A barnás-szürkés-kékes kristályformákra és ívekre tördelt vásznon egy nőalak áll egy paripával szemközt. A festmény 1912–13 nagy kubista szenzációja volt, szerepelt a Salon des Indépendants-en és a Salon de la Section d’Or-ön, majd Apollinaire is közölte a kubista festőkről írt gondolatai mellett. A kép két évtizeddel később a neves dán fizikus, Niels Bohr tulajdonába került, akinek kvantummechanikai felfedezéseit – a különböző nézőpontokból vizsgálható elektron természetét – részben épp a kubizmus inspirálta. Metzinger ugyanis túllépett az eukleidészi geometrián alapuló, reneszánsz perspektíván, és az összehangolt többnézőpontúság révén teremtette meg a „totális képet”.
A most vizsgált kubista gyöngyszemen vonalkázó-pöttyöző ecsethasználattal bomlik ki az absztraháló kompozíció. Síkok szabdalják a felismerhetetlenségig széttöredezett figurák egységét. A színvilág a legkorábbi kubista barnás-szürkés minimalista koloritot vegyíti a kékek ünnepélyes skálájával. Szobotka – mint az Kisné Budai Rita kutatásaiból tudható –később túllépett a hagyományos kubizmuson, és a mozgalom orfikus, Delaunay-féle ágának líraibb irányához közelítő személyes hangú, érzékeny stílus alakított ki. 1938-ban így emlékezett vissza fiatalkori művészei vívódásaira: „Művészi pályám elején a művészet és a harmónia titkos törvényeit kutatván, a kubizmusban találtam meg ez irányú kísérleteimhez a legtöbb lehetőséget. […] A kubizmus elvi ridegségét avval igyekeztem ellensúlyozni, hogy formanyelvéből lehetőségig kiküszöböltem az önkényes elemeket. […] A főtéma még mindig a tér, de már megindul benne a szerves élet, hogy hamarosan ez vegye át a főszerepet. És a természet megint – mint mindig – visszatér. Az elvont és természeti elemek harca egy ideig még változó szerencsével folyik, de elbuknia egyiknek sem szabad, mert végső eredménynek csak a teljes kiengesztelődést, a harmóniát tekinthetem.” A most vizsgált kép még az analitikus őskubizmus eszmeiségét hordozza, hasonlóan az olyan Picasso-művekhez, mint a fagylaltkehely és feliratok montázsolásából összeálló La Gace (1912, magántulajdon).