Eladó Egry József - Krisztus Emmausban, 1920 körül festménye

Címlap
>>
Egry József
>>
Krisztus Emmausban, 1920 körül

Egry József (1883 - 1951)

Az alkotáshoz eredetiségigazolást adunk!

Önnek is van Egry József képe?

Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy webgalériánkban kínáljuk.

Kérjen ingyenes értékbecslést

Hogyan működik a webshop?

Részletek

118 × 132 cm
Olaj, vászon
Jelzés nélkül

Ár kérésre

Érdekli ez az alkotás?

- Hívjon minket:

Telefonszám megjelenítése

- Vagy

Írjon nekünk

Proveniencia: Korábban Márton Ödön gyűjteményében, majd örökösei gyűjteményében, később budapesti magángyűjteményben.

Kiállítva: Egry József kiállítása, Balaton Múzeum, Keszthely, 1962 (tévesen Utolsó vacsora címmel)., Egry József kiállítása, Veszprém Megye Múzeumi Igazgatósága, Tihany, 1966., Egry József kiállítása. Thúry György Múzeum, Nagykanizsa, 1968.

Reprodukálva: Egry József kiállítása. Veszprém Megye Múzeumi Igazgatósága, Tihany, 1966, oldalszám nélkül., Láncz Sándor: Egry József. Képzőművészeti Alap, Budapest, 1980, XXII.

Legnagyobb magyar festménygyűjtemény
Több mint 100.000 magyar művészi alkotás.
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Személyes megtekintés galériánkban
Egyeztetés után a Kieselbach galéria és aukcióházban, Budapesten.
Ingyenes festmény értékbecslés
Ingyenes festmény értékbecslés

Tanulmány

Irodalom

Szabó Júlia: Egry József kiállítás Keszthelyen. Művészet, 1962/10., 40–42.

Egry József kiállítása. Veszprém Megye Múzeumi Igazgatósága, Tihany, 1966.

Egry József kiállítása. Thúry György Múzeum, Nagykanizsa, 1968.

Egry breviárium. Szerk.: Éri István, Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, Veszprém, 1973.

Láncz Sándor: Egry József. Képzőművészeti Alap, Budapest, 1980.

Egry József arcképe. Egry József írásai. Írások Egry Józsefről. Szerk.: Fodor András, Európa – Magyar Helikon, Budapest, 1980.

Láncz Sándor: Egry József. Budapest, Gondolat, 1994.

Ébli Gábor: Budapest: műgyűjtők városa. Beszélő, 2005/3–4., 142–153.

Prohászka László: Egry József egyházi vonatkozású alkotásai. Vigilia, 2009/4., 263–269.

Egry József expresszionista korszakának főműve, a legendás Márton Ödön Gyűjtemény egykori remekműve. Az első világháború utáni útkereső, heroikus korszellem monumentális hatású foglalata. Az evangéliumi emmausi vacsora átültetve a Balaton-partra, a Krisztusként ábrázolt festőművésszel.

A Balaton festőjeként ismert badacsonyi aszkéta, Egry József nagy utat tett meg, mire rátalált festészete és élete központi motívumára, a magyar tengerre. Kortársaihoz hasonlóan Párizsban szívta magába a modern művészet friss szellemiségét a 20. század hajnalán. Az első világháború során – katonai gyakorlatozás közben – megsérült, majd hónapokig kúrálták a badacsonyi kisegítő katonai kórházban. Itt ismerkedett meg a jó házból való dzsentrilánnyal, Pauler Júliával, aki hűséges társa lett hosszú élete során. Együtt telepedtek le előbb Keszthelyen, majd Badacsonyban. Az első világháború után a fiatal művész egyre szívesebben nyúlt bibliai témákhoz, a saját korára értelmezve át a jézusi példát. A Krisztus Emmausban című kompozícióján az evangéliumi történetet saját környezetébe helyezte át. A zárt verandán üres asztal körül sorakoznak a figurák. A háttérben épületek tömbjei vehetők ki, középen a Balaton távoli, kéken csillanó víztükre és a Badacsony környéki dombok, bal kéz felé pedig a keszthelyi templom jellegzetes, fehér fényudvarban fürdő csúcsos toronysüvege. A bal felső sarokban még Egry későbbi nagy motívuma, a szivárvány íve is megidéződik. Három alak ül az asztal bal oldalán, az egyik tálcán kínálja a boroskancsót, a másik – feltehetően – kenyeret tart a kezében. (A bal szélen könyöklő arcában Láncz Sándor monográfus a festő szerelmét, Juliskát vélte felfedezni.) Az álló figura egy zöld függönyt húz félre, hogy a fény jobban megvilágítsa a kép főszereplőjét, a jobb oldalon ülő félmeztelen Krisztus-alakot, a festő alteregóját.

Prohászka László elemezte a festmény biblikus vonatkozásait a Vigilia hasábjain: „Feltámadása után Krisztus két tanítványával találkozott, akik nem ismerték fel. Emmausban betért házukba, és velük maradt (Lk 24,29). A kép a bibliai kenyértörés és Jézus felismerése előtti perceket ábrázolja. Az alakok elnagyoltak, az arcvonások szinte kivehetetlenek, mégis tökéletesen érzékelhető a tanácstalan értetlenség és a szinte tapinthatóan hideg idegenkedés a modem festői eszközökkel felépített kompozíción. Érdekes megoldás, hogy a fény felülről vetődik az asztalra és a kép jobb oldalán látható Krisztusra.” A művész pozíciójának szakralizálása átjárta a korabeli képzőművészetet, Derkovits Gyula saját magát festette meg tanítványai körében (Utolsó vacsora, 1922, Magyar Nemzeti Galéria), Bortnyik Sándor pedig mesterét, Kassák Lajost prófétaként (A próféta, 1922, Magyar Nemzeti Galéria). Egry hitt az igaz művész magasabb rendű küldetésében. Ahogy aforizmái között tanította: „Az igazi alkotó, mindegy, milyen származású: proli vagy herceg, a rangja isteni.”

A magyar expresszionizmus főműve

Mikor a széles közönség a magángyűjteményben őrzött korai főművet először láthatta 1962-ben, a szakma is elbűvölten állt expresszív modernizmusa előtt. Szabó Júlia a Művészet hasábjain elemezte a tárlat keltette revelációt: „A kutatás előtt egyre teljesebben bontakozik ki Egry első nagy korszaka, amely a magyar expresszionizmusnak rendkívül jellegzetes, egyéni megnyilvánulása. Ehhez járul hozzá igen sokban a bemutatott […] Krisztus Emmausban […] nagyszabású kompozíciója […]. A Márton Ödön gyűjteményében levő […] nagyméretű vászon jelentős mind Egry egyéni fejlődése, mind a húszas évek magyar piktúrája szempontjából. A háború, amely Mednyánszkytól Vaszaryig, Derkovitstól Egryig minden művészre rányomta súlyos bélyegét, a vesztett forradalom, amely szétszórta, hazátlanná tette művészeink nagy részét, új jelentéssel töltötte meg a búcsú és a szenvedésre való előkészület nagy mítoszát. Egymástól függetlenül, minden közvetlen hatás nélkül, egyéni megértésben és megformálásban jelenik meg a bibliai szenvedéstörténet egyes momentumaira utaló téma több művészünknél is a húszas évek folyamán. […] Egrynél a fény és az anyag problematikájához kapcsolódik a Krisztust és tanítványait megjelenítő téma. A fény nem mint fényesség van jelen a képen, hiszen már az este órájáról van szó, hanem mint a tárgyak és alakok között levő, a homályban is uralkodó közeg, amelyben a létezés immanenssé válik, s amely részeivé olvaszt mindent, amivel érintkezésbe kerül. Az alakok, amelyeknél lényegtelenné vált az ikonográfiai felismeréshez szükséges jellemzés, végtelenbe nyúló árnyakként magasság és mélység, súly és súlytalanság részeiként kapcsolódnak egymásba, eggyé válnak az őket körülvevő tárgyakkal. A képen nincs előtér és háttér, pozitív és negatív formák, anyag és fény, hanem az anyag átlátszó fénnyé és a fény anyaggá válva elszakíthatatlan egységben jelenik meg.”

Egry a magyar expresszionizmus – még megíratlan – történetében egyedülálló energiákat engedett szabadon, majd zabolázott meg nagy méretű vásznán. Kokoschkát idéző erővel járatta ecsetjét a felületen. A hideg és meleg tónusokat egymásra rétegezte, akárcsak későbbi olajpasztell művein a sienai vöröset és a kékeket. De a sűrű olajfestéken nem derengenek át az alsó rétegek, az áttűnéseket így a megtöbbszörözött kontúrokkal érte el. A sötét sziluettvonalak nem pontosan illeszkednek az alakzatokra. Ez nemcsak a lebegő jelenéssé váló tájképi háttérnél érhető tetten, de legmarkánsabban a krisztusi figura arcán. Egry megkettőzte az alak fejét, a sötét kontúrokkal jellemzett lefelé billen, magába mélyed, mint a középkori „meditáló” Krisztusok. A másik viszont felcsapja állát, expresszíven torzított, világos színekkel megfestett arcvonásaiban magát a művészt ismerhetjük fel, amint dacos férfiként, szent őrültként száll szembe a kor kihívásaival. A kép expresszív kifejezőereje, érzelmi komponáltsága teljesen egyedülálló a magyar expresszionizmusban. Míg közelről az ecsetkezelés expresszív vadsága szédíti meg a nézőt, távolról – akár négy-öt méterről – a színfoltok és formák monumentális hatású tablóvá állnak össze.

Márton Ödön gyűjteményében

A most vizsgált festmény a legjobb Egryket, Ferenczyket és Czóbeleket gyűjtő Márton Ödön különösen gazdag kollekciójából való. Az 1971-ben elhunyt Márton Ödön az 1960-as években a műgyűjtés nagy öregje volt, ő kötötte össze az idős gyűjtőnemzedéket az újakkal. A magyar műgyűjtés történetét feldolgozó Ébli Gábor írta róla: „A textilkereskedőként dolgozó, előkelő belvárosi ruhaszalont fenntartó Márton a háború előtt főleg Egry József, Berény Róbert, Czigány Dezső és mások, azaz részben a Gresham-kör művészeinek munkáiból építette gyűjteményét, de ízlésének nyitottságát mutatja, hogy megvásárolta Vajda Lajos Szentendrei udvar című festményét is. A klasszikusok közül legjobban Ferenczy Károlyt becsülte, akinek Béni fia 1936-ban bronzérmet is készített a Márton család tagjairól. A mindenkori kortárs művészet iránti fogékonyság bámulatos példája, hogy Márton évtizedekkel később is figyelt az új tehetségekre. Kolozsváry Ernő az ő tanácsára ismerte meg Ország Lilit egy harmadik gyűjtő, Rácz István lakásán.”

Márton csalhatatlan ízlését bizonyítja, hogy kitűnő érzékkel választotta ki kedvenc művészeinek ritka hangon megszólaló, delikát alkotásait. E tehetségét olyan művek bizonyítják, mint Berény Sárga dunyha című alkotása (1928, magántulajdon), vagy éppen Czóbel Béla korai remekműve, a Kislány ágy előtt (1905, magántulajdon). Bernáth Auréltól ugyanúgy korszakos főművek kerültek hozzá, mint a szobrász Bokros Birman Dezsőtől. Tanulságos azoknak a képeknek az útját követni, amelyek Márton Ödöntől, majd 1971-es halála után örököseitől kerültek el, hiszen e művek szinte kivétel nélkül az 1960–70-es évek mértékadó kollekcióiba kerültek. A már említett Berény-festményt Dévényi Iván szerezte meg, míg Egry Delelés című kompozíciója (1927) Kolozsváry Ernőhöz került. Márton Egry minden korszakából a legnagyobb főműveket őrizte kollekciójában, a Láncz-monográfia címlapjára került Szivárványtól (1927, magántulajdon) kezdve a Kállai Ernő úttörő kötetébe bekerülő Délibábos párás fényeken (1923, magántulajdon) keresztül a most vizsgált expresszionista remekműig.