Vaszary egyedülállóan sokszínű életművének értékelésében kiemelt hangsúlyt kapott késői, érett korszaka. Pályájának utolsó másfél évtizedében megalkotott, un. fehér alapos festményeit - a formai megvalósítás könnyedsége, magával ragadó lendülete, s nem utolsó sorban tetszetős témavilága miatt - rendkívüli siker övezte. Vaszary a modern városi élet festői krónikásaként a műgyűjtők érdeklődésének középpontjába került: budapesti életképei, tetszetős portréi és a mediterrán fürdőhelyek nyüzsgő, színpompás világát felidéző vásznai a két világháború között formálódó nagypolgári kollekciók legelőkelőbb helyeire kerültek. Könnyű kézzel, páratlan eleganciával és virtuóz gyorsasággal formálta festménnyé képi ötleteit. Ennek a termékeny alkotói munkának köszönhető Vaszary késői korszakának az életművön belül tapasztalható túlsúlya. Az aukciókon feltűnő festmények többsége is ezt az időszakot illusztrálja, jóval ritkábban kerülnek elő az életmű korábbi szakaszait reprezentáló remekművek. Nagy öröm tehát, hogy e most kalapács alá kerülő gyűjtemény ebből a korszakból is felvonultat egy méretében és kvalitásában is kiemelkedő alkotást.
E most vizsgált mű segítségével pontosabb képet alkothatunk Vaszary eklektikus pályájáról, arról az útról, melynek egyes állomásai - a váratlan stílusváltások miatt - újra és újra megdöbbentették kritikusait és a műkedvelő közönséget. Az indulás éveiben született - Bastien-Lepage finom naturalizmusát idéző - alkotások után a szecesszió, majd az impresszionista formakezelés megértéséről tanúskodó festmények készültek. Vaszary nem maradt érintetlen a századforduló és a 20. század első évtizedeinek stíluskereső, stílusteremtő dilemmáitól. 1912-es, a Művészházban megrendezett kiállítása szinte egyöntetű értetlenséget keltett mindazok körében, akik impresszionista jellegű stílusának logikus folytatását várták tőle. A színeket háttérbe szorító, a stilizált formákat logikus szerkezetbe rendező művekkel jelentkezett, melyeken a középkori Itália festészetének tanulságait próbálta felhasználni új formanyelvének kialakításában. Vaszary következő, 1919-es gyűjteményes kiállítása - melyen feltehetően e most elemzett művet is bemutatták - szintén jelentős változásról tanúskodott. A megelőző néhány év két fontos eseménye döntő hatást gyakorolt művészetére. 1913-ban - feleségével együtt - Münchenbe, majd Párizsba utazott. A francia főváros inspiráló művészeti életéből elsősorban Cézanne festészete, és a nyomában kialakuló kubizmus analizáló, geometrizáló formalátása keltette fel érdeklődését.
Ekkor születő képein láthatóan fokozottabb intenzitással kutatja a térviszonylatok sajátságait és a testek plasztikájának festői problémáját. A másik esemény természetesen a világháború kitörése volt, melyben Vaszary haditudósítóként dolgozott. A fronton tapasztaltak érthető módon drámaibbá hangolták festészetét, művészete a fegyelmezett valóságlátástól egy nyugtalanabb, izgatottabb kifejezés irányába mozdult el. Bár 1917-től egyre kevesebbet dolgozott hadifestőként, s idejének nagy részét tatai házába visszahúzódva töltötte, stílusának ez a sajátos expresszivitása még hosszú évekig megmaradt. Ezt bizonyítja lovas képeinek egy sorozata, melynek egyik reprezentatív példája éppen a most vizsgált alkotás.
Vaszary a háború lesújtó élményei után talált rá erre az árkádiai idillt sugárzó témavilágra. A tatai házát körbeölelő dús vegetációjú park eszményi kulisszát teremtett előkelő lovasai számára. Ezek a művek Vaszary életigenlő, alapvetően hedonista karakterének újbóli felszabadulásáról tanúskodnak. Ha a kert szépsége, hűvös légköre, s a megörökített esemény gondtalan hangulata idilli létállapotot sugallnak is, a megformálás stiláris jellegzetességei nem mentesek a drámai, mozgalmas elemektől.
Az alapvetően sötétbe hajló színvilág rendkívül hatásos alapot teremt a lombok közül felfénylő világos tónusoknak. A fojtott kék-zöld kolorit, s az ecsetjárás zaklatott dinamikája ellenpontozza a téma klasszikus nyugalmú atmoszféráját. Vaszary elhagyja az ábrázolt motívumok belső modellálását. Nincs körvonal sem, csupán szín, de a különböző irányú ecsetvonásokkal felépített foltok ritmusa, a faktúra belső, rejtett ornamentikája izgalmas feszültséget, dinamikát és ritmust kölcsönöz a festmény legkisebb részletének is. A festék dús matériája elszakad az ábrázolt látvány elemeitől, önálló minőségű, eleven életet él a vásznon.
Képünk Vaszary kék alapos korszakának egyik kiemelkedő darabja. A háború után rövid ideig tatai magányában alkotó festő számára ez a néhány év, s az ekkor megszülető képek hozták meg a teljes és egyöntetű elismertséget. 1920-ban a Képzőművészeti Főiskola tanárává nevezik ki, s egy csapásra a modern festői irányzatok elsőszámú vezetőjévé, a fiatal művésznövendékek rajongott példaképévé válik. Virtuóz festőiséggel megformált képei újra az öröm, az életszeretet és az optimizmus hangján szólalnak meg.
Molnos Péter