Eladó Galimberti Sándor - Kilátás Nagybányára, 1908 festménye

Címlap
>>
Galimberti Sándor
>>
Kilátás Nagybányára, 1908

Galimberti Sándor (1883 - 1915)

Az alkotáshoz eredetiségigazolást adunk!

Önnek is van Galimberti Sándor képe?

Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy webgalériánkban kínáljuk.

Kérjen ingyenes értékbecslést

Hogyan működik a webshop?

Részletek

87,5x106 cm
Olaj, vászon
Jelezve jobbra lent: Galimberti S.

Ár kérésre

Érdekli ez az alkotás?

- Hívjon minket:

Telefonszám megjelenítése

- Vagy

Írjon nekünk

Proveniencia: egykor 1914-ben "Lammure" (feltehetően Lamm Miksa, Somogy megyei földbirtokos) tulajdonában

Kiállítva: - Salon d’Automne. Párizs, 1908. (Kat. 729. Arbes Secs) - M. I. É. N. K második kiállítása. Nemzeti Szalon, Budapest, 1909. február–március (Kat. 159. Elégett fák ... 700 K) - Galimbert Sándor és G.-né Dénes Valéria kiállítása. Nemzeti Szalon, Budapest, 1914. február (Kat. 19. Elégett fák Nagybányán – Lamm M. Úr tulajdona)

Reprodukálva: Rockenbauer Zoltán: Párizs-Nagybánya 1904-1914, Virág Judit Galéria, 2018. 109. o.

Legnagyobb magyar festménygyűjtemény
Több mint 100.000 magyar művészi alkotás.
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Személyes megtekintés galériánkban
Egyeztetés után a Kieselbach galéria és aukcióházban, Budapesten.
Ingyenes festmény értékbecslés
Ingyenes festmény értékbecslés

Tanulmány

IRODALOM | bibliography
- Bálint Aladár: Galimberti Sándor és felesége képei. Nyugat, 1914. 1. sz. 221. oldal.
- Zolnay László: A Galimberti-házaspár művészete. Művészettörténeti Értesítő, 1974. 4. sz. 318–322.
- Mezei, Ottó: Les Galimberti, Couple d’Artistes Hongrois des Années 1910. Acta Historiae Artium, 1977. 329–355.
- Dénes Zsófia: Galimberti Sándor és Dénes Valéria. Budapest, 1979.
- Galimberti emlékkiállítás. Galimberti Sándor születésének 120. évfordulója alkalmából. Kiállítási katalógus. Szerk.: Géger Melinda. Kaposvár, 2003.

A legritkább kincs

A 20. századi viharos magyar történelem és az erőtlen lábakon álló, zömében konzervatív ízlésű hazai mecenatúra nem kedvezett a modern szemléletű műalkotások fennmaradásának: jelentős részük elpusztult vagy a mai napig, több mint egy évszázada lappang. A kivételes esetek közé tartozik Csontváry alig hat tucatnyi alkotása: e hagyaték története, Gerlóczy Gedeon felbecsülhetetlen tettével persze azt is jól mutatja, hogy sokszor milyen apró dolgokon múlik a legnagyobb értékek sorsa. Szomorú tény, hogy a legjelentősebb magyar festőművészek között is akadnak olyanok, akiknek fennmaradt életműve még a Csontváry-képek száma mellett is eltörpül. A rekordot ezen a téren Galimberti Sándor tartja: egy évszázad alatt mindössze 29 festménye bukkant elő, melyek közül csupán 11 alkotás található magántulajdonban. Szinte hihetetlen, de az elmúlt 30 évben mindössze három képe szerepelt nyilvános árverésen és a Magyar Nemzeti Galériában is csupán egyetlen festményét őrzik.

Kaposvár, Nagybánya, Párizs

A részben olasz, részben francia felmenőkkel büszkélkedő Galimberti Sándor a budapesti Iparművészeti Iskolában, majd Nagybányán, Münchenben és Técsőn képezte magát. A formális oktatás szokásos állomásainál azonban fontosabb volt földije és egyben atyai jó barátja támogatása és példája: Rippl-Rónai József döntő hatást gyakorolt művészetére. Galimberti számos alkalommal vendégeskedett a Róma villában, Rippl pedig többször meglátogatta őt Párizsban, sőt képeket is vásárolt tőle.

A fiatal festő részben idősebb földije tanácsát követve hamar felismerte, hogy fejlődéséhez a legjobb alapot Párizsban kaphatja meg. Két nagybányai nyár után, 1905-ben látogatott először a művészet fővárosába. Itt is a modern irányzatok legnagyobbjainak közvetlen közelében dolgozhatott, hiszen a Julian Akadémián eltöltött időt követően a kubizmus egyik bölcsőjében, a La Palette szabadiskolában, Fernand Léger mellett bővítette festői ismereteit. Képei már 1907-ben megjelentek a párizsi Őszi Szalon termeiben és 1913-ig a Függetlenek Szalonjában is rendszeresen képviseltette magát.

A legerősebb magyar festő

A kaposvári születésű Galimberti Sándor középtermetű, vékony alkatú fiatalember volt, akinek mégis legtöbbször hatalmas testi erejét emelték ki kortársai. Ferenczy Béni szerint „különös keveréke volt az olasz féktelen szenvedélynek és a somogyi bicskásnak (…) veszedelmesen erős ember. Annál veszedelmesebben, mert nem látszott rajta. (…) Ha nem is mondja meg, de szíve mélyén sajnálja, hogy fiúkorában még nem dívott a bokszolás, mert ebben ő biztosan sokra vitte volna. (…) Nem az én élményem, de had mondom el, hogyan győzött a magyar virtus Galimberti révén a Julian-iskolában, Jean Paul Laurens osztályán, 1906-ban. A szobrászok legerősebbike, miután a legbátrabbakat legyőzte … felment a festőkhöz is, és a festők testi erejére és bátorságára gyalázó kifejezéseket hangoztatott, miközben hatalmas izmait kifeszítve, kihívóan megállt a műterem közepén. Galimberti, aki az amfiteatrikus festőosztály legfelső körében dolgozott, ugrálva rohan le a lépcsőkön, menet közben ledobja kabátját, miközben igazi somogyi káromkodásokat hörög – derékon kapja a szobrászt, és úgy két vállra teremti pillanatok alatt, hogy az alig bír feltápászkodni. Lett is nagy ribillió, a festők papírból hatalmas koronát vágnak ki, arra ráírják, hogy »Éljen Galimberti, a birkózók királya«, evvel megkoronázva vállukra emelik a festőt, és diadalmenetben végighordozzák a Julian Akadémia összes termein.” Bár Ferenczy Béni az 1961-ben megjelent Írás és kép című kötetében nem említi, s a festőről szóló későbbi írások is hallgatnak róla, Galimberti valójában tényleg megpróbálkozott a profi ökölvívással. A Pesti Hírlap 1911. március 2-án az alábbi hírt közölte a lap sport-rovatában, Boxolás cím alatt: „Galimberti Sándor magyar festőművész Párizsból, aki jelenleg Budapesten tartózkodik, lapunk tudósítójának bejelentette, hogy részt vesz a MAC versenyén. Galimberti (64 kg) már több versenyben vett részt.”

Párizs után, újra Nagybányán

Aki végignézi a századfordulót követő évek magyar festészetének emlékanyagát, meglepve tapasztalhatja, hogy a hazai modernizmus ebben a korai periódusban csak alkalmi vendég volt Budapesten: szíve Párizsba húzta, festeni pedig leginkább egy távoli, vidéki városba, Nagybányára járt. Galimberti pályafutása tökéletesen példázza ezt a meglepő tendenciát.

Húsz évesen, 1903-ban ismerkedett meg a Zazar-parti várossal, majd évekig tartó párizsi tanulmányút után, 1907-ben tért újra vissza. Ennek a nyárnak a művészi terméséről sajnos a fennmaradt művek hiányában, valamint a datálások bizonytalansága miatt nem alkothatunk képet. A következő esztendő anyagából azonban már pontosan azonosítható egy kiemelkedő munka: a most bemutatott, 110 éves lappangás után előkerült festmény Galimberti első olyan nagybányai alkotása, amelyet érdemesnek tartott arra, hogy a párizsi és a budapesti közönség előtt is bemutassa. Biztosak lehetünk abban, hogy az Elégett fák Nagybányán című képre alkotója is az életmű kiemelkedő darabjaként tekintett: 1914-es gyűjteményes tárlatának katalógusában büszkén íratta a mű sorszáma mellé, hogy 1908-ban a párizsi Őszi Szalon, 1909-ben pedig a budapesti MIÉNK tárlatán is sikert aratott vele.

Kék fák a festők városában

A festmény szokatlan nézőpontja a képen megjelenő épületek és a távolban kékesen felderengő hegyvonulat elhelyezkedéséből rekonstruálható. A művész a Virághegy déli, város felőli lejtőjén állította fel festőállványát, ahonnan jól látható a Zazar túlpartján húzódó egykori Pénzverde hosszan elnyúló, emeletes épülettömbje, tőle jobbra a Híd utcai református templom magasba szökő, piros sisakos tornya, valamint a Steinfeld-féle gőzmalom kéménye. Két utóbbi – egy korabeli térkép segítségével – abban is segíthet, hogy a festő nézőpontjának helyét és pontos irányát meghatározzuk. Galimberti tehát észak-keletről tekintett a kiválasztott motívumra, egy olyan réten állva, amely egy korábbi tűz nyomait viselte: az egykori ligetes részen elszenesedett fatörzsek sorakoztak, dekoratív vonalhálót rajzolva a háttérben feltáruló táj látványa elé. Ez a kompozíciós módszer a 19. század végétől gyakran feltűnt a modern festők képein: Galimberti egyik nagy példaképe, Cézanne több jól ismert műve is ezt a szerkezeti alaptípust követi. E megoldás módot arra, hogy a háttért uraló kékek mélyebb, ultramarin változatával a festő az előtér domináns sárgáit és zöldjeit markánsan „felülírja”, és így kiegyensúlyozza a kompozíció különböző rétegeinek színhatását. Ráadásul ezzel a módszerrel a nézőben a meglesés archetipikus, gyermeki emlékekre apelláló érzetét is felkeltette: az árnyékban „megbújó” néző szeme előtt kitárul a napfényben fürdő mező, a kánikulai csendbe pihenő város és a távoli hegyvonulatok kékes ködbe vesző sziluettje. Galimberti lendületes, jól elkülönülő ecsetvonásai ropogós felületté állnak össze, amelyből éppúgy kiérezzük a gyönyörű nagybányai táj inspiráló szépségét, Ferenczy Károly érzéki felületalakításának példáját és Cézanne jellegzetes, rovátkolt ecsetvonásokból építkező képépítő módszerét.

Galimberi több mint egy évszázados rejtőzködés után most előbukkant képe a nagybányai festészet, a korai magyar modernizmus egyik főműve. Előkerülése szinte csodaszámba megy, olyan ritka ünnep, amelyre évtizedeket kell várni.

Molnos Péter