"A művész legnehezebb és végső feladata a változatlan, az önmagában nyugvó, a magasrendű, az egyszerű és az egyedi bájról lemondónak az ábrázolása
" Nietzsche a látványvilág mechanikus, részletező ábrázolása helyett az empirikus formáról való lemondást javasolja, a dolgok változékony felszínén áthatoló, az igazi, mély összefüggéseket megsejtető művészetet eszményíti. A magyar festészet történetében is találhatunk néhány művészt, akik következetesen lemondtak az alkotás könnyed, tetszetős gesztusairól, egy magasabb rendű, általános igazság feltárása érdekében. A látható világ tünékeny képét természetesen eltérő utakon járva formálták át, de közös bennük az a vágy, mely látni és láttatni akarja a dolgok külső álarca mögött megbújó belső, rejtett valóságot.
Nagy István, Nagy Balogh János, de utolsó korszakában Hollósy Simon is, szinte aszketikus önfegyelemmel, minden mellékes részlettől elvonatkoztatva fókuszáltak végletesen leegyszerűsített motívumaikra, s hasonló elszántsággal hántották le stílusukról a tetszetős, ám feleslegesnek ítélt festői gesztusokat. Képeik tömör, koncentrált terén át, éppen ezért kivételes tisztaságban villan át a világot rendező belső összefüggések sokszor rejtve maradó harmóniája.
A tapasztalati világ tünékeny burkán egy másik művészi út is áthatol. A külső valóság merev, fantáziát megbéklyózó konkrétságán a festő a formák elbizonytalanításával, feloldásával is átvezethet. A sejtelmes, amorf alakokkal benépesített, bizonytalan terű ábrázolások ösztönös asszociációkra késztetik a nézőt, s messze vezető, kétes végcélú belső utakra indítják. A francia szimbolista festő, Odilon Redon szavai alapján olyan művészek szándékait is jobban megérthetjük, mint Gulácsy Lajos, vagy a most vizsgált festmény alkotója, Farkas István. "A misztérium értelme az, hogy mindig sokértelműségben leledzünk, kettős, hármas nézőpontokban, éppen keletkező formákban és olyanokban, melyeket majd a néző lelkiállapota alakít. Minden dolog szuggesztívabb attól, hogy tüneményszerű."
Ha elvonatkoztatunk Farkas képének stiláris sajátságaitól, pusztán elsoroljuk az ábrázolt jelenet szereplőit és tárgyi motívumait, szinte egy eszményi létállapot, egy idilli jelenet bontakozik ki előttünk. Asztal mellett, kényelmes karosszékben sárgaruhás nő ül, a lába előtt térdelő gyermek homokvárat épít. Ám a sápadt színek, a rozsdás barna és üszkös szürke foltok egy borzongató, sejtelmes látomássá állnak össze. Az álomszerű színpadon, egymástól elszigetelve sorakoznak egy különös színjáték kellékei, a művész víziókkal teli világának szereplői. A Farkas István más képeiről már jól ismert motívumok vonulnak elénk: egy felnőtt fenyegetően felmagasodó alakja, asztal alá görnyedve kuporgó gyermek, a sötét ablakszemeit fenyegetően meresztő ház, dülöngélő barna kerítés, csupasz fák és a háttérben fehér gőzfelhőt fújó mozdony. Távoli emlékek homályából előtűnő részletek, melyek között nem a perspektíva egzakt törvényei, hanem a tudatalatti teremt - a tapasztalati világ szabályain túlmutató - szubjektív "rendet". "Álmok ezek, amiket nem hunyt szemmel, öntudatlanul álmodik az ember, hanem ébren szerkeszt."- írta e képekről Kassák Lajos.
Farkas István művei egy olyan festő alkotásai, aki a művészi teremtést, képeinek megszületését lelki sebeinek gyógyulásaként élte meg. Érzékeny pszichikai karaktere nyilvánul meg nyugtalan belső nyomkereséséről számot adó festményein keresztül: sejtések, megérzések fonala mentén próbál eljutni szorongásainak feloldásáig. Nem vonultat fel egyértelmű, mechanikusan kibontható utalásokat, szimbólumai homályosak, többolvasatúak, nem ad, nem adhat stabil fogódzókat feloldásukhoz. "Annyira kifinomult szavú ez a művészet, annyira jelképes és annyira keveréke a nyersen ösztönösnek és a végsőkig spirituálisnak, hogy nagy odaadást, komoly elmélyülést követel meg a szemlélőtől. Aki élvezni akarja, annak meg kell hódítania, annak újból és újból vissza kell térnie hozzá; s ez a piktúra szinte gyönyörűségét leli abban, hogy egy-egy furcsa színnel meglepő gáncsot vessen a közeledésnek." - írta róla első monográfusa, Nyilas-Kolb Jenő. Valóban: Farkas István műveinek megértéséhez nem vezet jól bejárható, kitaposott ösvény. Éppen ebben áll képeinek, s így a most vizsgált alkotásának is hihetetlen ereje: csak kérdéseket látunk, az igazi válaszokra minden néző maga talál rá, egy hosszú, tisztító erejű belső út végén.
Molnos Péter