Expresszionista katedrális
Perlrott Csaba Vilmos vad, expresszív ecsetvonásokkal megfogalmazott katedrális-belsője főhajtás a középkori művészet spiritualitása előtt. A háttérben egy nagy méretű mellékoltár olajképének széle látszik és a festményt körbevevő, magasba törő oszlopkötegek. Az előtérben egy színezett, drámai hatású szobor szinte elevenné téve: a szenvedő Krisztus, megkötözött kézzel, vállára vetett palásttal és kézbe fogott náddal (amit jogarként tűztek kezébe a gúnyolódó katonák, mikor „királyként” mutatták be a tömegnek). A jobb oldalon, némiképp a háttérben, a világos, éteri tisztaságot sugárzó feltámadt Megváltó látható, amint visszafordul az őt fel nem ismerő Mária Magdolna felé és azt mondja: ne érints engemet! (A latin változat – Noli me tangere – adta az ikonográfiai képtípus nevét.) Hasonló színes, élethű, drámai hatású szobrokat készítettek a spanyol faragók a késő gótikától kezdve a barokk korszakáig. Perlrott élőben tanulmányozta őket a spanyol katedrálisokban – Matisse inspirációját követve.
Tiszta természetlátás
Perlrott 1906-tól rendszeresen kijárt Párizsba, ahol beiratkozott Matisse szabadiskolájába. 1911-ben a fauve mestert követve Spanyolországba utazott. A francia festők már az 1860-as évektől tanulmányozták a kevéssé ismert spanyol klasszikusokat, mindenekelőtt Velázquez és Goya művészetét. Az expresszív formatorzítások és fauve erővonalak előképeit kereső modern alkotók pedig El Greco manierista festészetét fedezték fel maguknak a 20. század elején. (Perlrott is így tett, talán épp Nemes Marcell inspirációjára.) Minden modern és klasszikus hatás ellenére Perlrott magát „naturalistának” vallotta, ahogy az – egy újságírónak mondott szavaiból – egyértelműen kiviláglik: „művészetem tiszta természetlátáson alapszik, és csak a természet az, ami inspirál”. Az új látványokért viszont nyughatatlanul utaznia kellett, keresztül-kasul egész Európán. 1924 és 1934 között egy évtizeden át ingázott – feleségével, Gráber Margit festőművésszel együtt – három helyszín között, a nyarakat többnyire Nagybányán, a telet pedig Budapesten vagy Párizsban töltve.
Avantgárd és gótika
Bálint Aladár pontosan jellemezte az avantgárdból és a gótikából táplálkozó érett művészetét „Kubizmus és – gótika. Időben nagyon távol eső fogalmak. Perlrott művészetében kiegészítik egymást. Nagy szeretettel fordul a gótikus templomok felé, szinte belekábul a boltozatok végeláthatatlan erdejébe. Piranesi börtönrajzainak nagyvonalúsága, sötét miszticizmusa kap új formát, új értelmezést ilyen természetű műveiben. E gótikus életérzés, formalátás, tájképeinek, városképeinek, kompozícióinak egészen különös és egyéni zamatot ad. A vegetáció felviharzó nyugtalansága fokozottan mozgalmassá teszi képeit és heroikus képzeteket gyújt a szemlélőben. (…) A művész általában érdekessé tudja tenni absztrakcióit és nem érezzük véletlennek, önkényesnek realizált látomásait. Az emberi kéz beavatkozását ritkán fogadjuk törvényszerűnek, de ha a művész az igazság, a szükségszerűség hitét kelti bennünk, annyi új és változó irány szenvedő médiumaiban: meghódolunk teremtő tehetsége előtt és rá bízzuk magunkat.”