Annak ellenére, hogy az úgynevezett műcsarnoki festők egyik legsikeresebbje volt, s az első világháború után a hivatalos arcképek megbecsült mestere, Karlovszky Bertalan (Munkács, 1858 - Budapest, 1938) festőművész életéről viszonylag keveset tudunk. Monográfiája nincs, gyűjteményes kiállítást egyet rendezett, 1921 novemberében a Műcsarnokban. Forrásaink is gyérek. 1878-ban ő is, mint annyi más magyar festőpalánta Münchenbe megy tanulni. Innen küldi levelét Munkácsynak Párizsba: "Mélyen tisztelt Munkácsy Úr! / Nagyságos Uram! / A legnagyobb szükségtöl kényszeritve, hogy tovább járhassak az academiára hó elején nagyságodhoz fordultam anyagi segitségért. Belátva kerésem helytelenséget, bocsánatot kérek nagyságodtol, azon kéréssel tartson meg továbra is becses pártfogásában. És hogyha ne talán valami munkának az elvégzésére alkalmatos volnék azzal engem bizni még meltoztatnék. / Legnagyobb vágyam nagyságodnak legujabb képet láthatni, amiben ugylátszik nem részesülhetek mert Bécsbe nem mehetek a Pesti muzeumba lévő képén kívűl még soha sem volt alkalmam nagyságodtol, valamit látni és tanulhatni. / Még egyszer bocsánatot kérve tolakodásomért, maradtam nagyságodnak legalázatosabb szolgája / Karlovszky Berczi. / München 16 Január 1882." (M.N.G. Adattár Ltsz.: 3056/1930/84.) Miként majd 1887-ben Rippl, Karlovszky is Munkácsy műveinek ismerete nélkül, hazai nimbuszának hatására vágyik közelébe. Munkácsy sikeres életútja bíztatást és reményt nyújtott a szegény sorsú pályakezdő művészeknek. Karlovszky kérése meghallgatásra talált.
Elek Artúr így ír a párizsi évekről: "Sok esztendőt töltött Párizsban...Mint Benczúr Gyula tanítványa került ki Munkácsy mellé, és neki is tanítványa lett. Beszélik róla, hogy miként más fiatal magyaroknak, a mester képeinek amerikai megrendelésre készült replikáiban neki is nagy része jutott. Beszélik azt is, hogy Karlovszky bámulatosan tudta Munkácsy festői stílusát utánozni..." (Elek i.m. 1764) Rippl-Rónai is megemlékezik erről a Munkácsy műtermében bevett gyakorlatról: "Colpachon...egy kisebb képét festettem, másoltam nagyobb képe után...Több ilyen kisebb másolat közül egy nagyobbat azután szép honoráriummal jutalmazott. Igy járult hozzá becsültebb tanitványainak nemcsak erkölcsi, hanem anyagi támogatásához. .Kivülem akkorában Koroknyai Ottót és néhai saját rajztanárának fiát, tanitványát Szamossy Lászlót...ilyenformán támogatta csak ugy, mint előzőleg Karlovszky Bertalant, kit igen tehetséges tanitványának tartott, aki azonban ekkor már a saját szárnyára kelt." (Rippl-Rónai i.m. 19.) Annak ellenére, hogy a művészetről vallott nézeteik és festői gyakorlatuk a későbbiekben teljesen eltért egymástól, a Munkácsy környezetében megalapozott barátságuk töretlen maradt. A Nemzeti Szalon rendkívüli kiállításáról 1897. december 6.-án ír szüleinek, s tájékoztatja őket, hogy "Lazarine Karlovszkyéknál van szállva. (M.N.G. Adattár) 1897 december 19-én már Wiesbadenből küldi levelét öccsének, Ödönnek:"...Karlovszkynál maradt tőlem - letétben - egy skatulya jól bepakolt Zsolnay féle edény vagy 8-10 drb (magam sem tudom hány!) ott hagytam a biciklimhez való tasakot tartalmával együtt...Karlovszkyéknak ha módodban lesz - küldj kérlek egy pulykát vagy eféle dolgot - igen szépen viselték magukat irányunkban..." (Genthon i.m. 145.)
1900 december 22.-én a Royal Szállóban megnyílt retrospektív tárlatának fogadtatását ecseteli Ödönnek 1901 január 2.-án, majd így folytatja: "...A Karlovszky estély jó és szép volt - írni fog neked. A fáczánt külön ették meg ők maguk. Köszönik. Elolvastam neki leveledet. - A vasat csak üssed tovább..." (M.N.G. kat. 499.) Ez utóbbi megjegyzés Ödön gyűjtői tevékenységére utal, mint ahogy a levél is arról szólhatott, azzal a kéréssel, hogy Karlovszky gyarapítaná művével Ödön kollekcióját. S valóban Ödön hagyatékában, mellyel megalapozta a ma testvéréről elnevezett kaposvári múzeum anyagát hat tinta és egy szépia-kréta rajz szerepelt Karlovszky Bertalantól. (Horváth i.m. 408)
A több mint száz év után nyilvánosság elé kerülő, hajdan Karlovszky Bertalan tulajdonában volt szépséges kép azért különösen fontos, mert Rippl-Rónainak a Munkácsy mellett töltött első két évéből eddig egyetlen festményét sem ismertük a maga tárgyi valóságában. Reprodukcióból is csak kettőt, egy még erősen münchenies felfogású, melankolikus hangulatú népies életképet (Bánat /Páris, 1887) A Gyűjtő I. évf. 1912. I-II. 74. Repr.260.) és a Műcsarnokban kiállított, immár Munkácsy szalonképeinek eszköztárát rutinosan idéző Egy játszma bézigue-et (OMKT 1888. Őszi Tárlat, kat.:347. Reprodukált. Közli Bernáth Mária M.N.G. kat. 14.) E kép kapcsán jelenti be 1888. szeptember 26.-án kelt levelében névváltoztatási szándékát és kettős névhasználatát. (Bernáth i.m. 157.) Ez az információ a most felmerült mű datálásának további szűkítését teszi lehetővé, így keletkezési ideje 1888 első kétharmadára tehető. Hogy a mesterség elsajátításában mennyit haladt Munkácsy mellett, az a reprodukciókból is lemérhető. Ami ennek a magas bőrtámlás karosszékben ülő, félrebillent fejű, lehunyt szemű fiatal lánynak a képmását különösen vonzóvá teszi, az nem a barnás szürkékből felvillanó fehérek, pirosak, zöldek rafinált ritmusa, nem a baloldalon álló, ám láthatatlan állólámpa szűrt fénye által megvilágított felületek plaszticitása, hanem az a bensőséges nyugalom, amely legközelebb a kaposvári otthon-képek csendes békéjében tér majd vissza. Ez nem zsáner, ennek nincs szüzséje. Őszinte kép. A maga örömére festette, s volt ereje továbbadni annak, akit szeretett.
Méretre kicsiny, de a Rippl-Rónai életmű történetében annál nagyobb jelentőségű a Karlovszky Bertalannak emlékül adott festmény.
Csernitzky Mária