A Magyar Nemzeti Galériában 2001 őszén rendezett nagyszabású kiállítás - "Árkádia tájain. Szőnyi István és köre 1918-1928" - az első összefoglalása volt az 1920-as évek klasszicizáló festészetének és grafikájának. A tárlaton Szőnyinek, Korb Erzsébetnek, Aba-Novák Vilmosnak, valamint Patkó Károlynak és társaiknak a reneszánsz és manierizmus nagymesterei, illetve az 1910-es évek avantgárd alkotói által inspirált szerepjátszó önarcképei, családtagokról és barátokról készített jellemző portréi, monumentális aktokból szervezett bibliai-mitológiai kompozíciói, heroikus vagy lírai tájábrázolásai töltötték meg a földszinti termeket. Hosszú esztendők kutatásainak eredményeit több összefoglaló tanulmánnyal és tudományos apparátussal ellátott, gazdagon illusztrált katalógusban tették közzé. Bár a rendezők Szőnyi István festészetét helyezték a tárlat fókuszába, a valóságban mégis több főszereplője lett a kiállításnak. A nagyhatású ifjú mester mellett Aba-Novák Vilmos kiállított műveinek imponáló mennyiségével, míg Patkó Károly Szüreti pihenő (1925, magántulajdon) című, a korszakot talán leginkább jellemző alkotásával - mely a meghívó, a plakát és a katalógus címlapképe is volt - az összefoglaló tárlat egyik legfontosabb alkotójává vált.
Patkó Károly az 1920-as évek elején induló fiatal nemzedék tagjai közül igen korán a nyilvánosság elé lépett, már 1922-ben önálló kiállítást rendezett a Fónagy Béla által vezetett, modernebb szemléletű mestereknek bemutatkozási lehetőséget adó, Váci utcai Belvederében, 1924-ben az Ernst Múzeumban, majd ugyanott 1927 februárjában csoportkiállítás keretében találkozhatott az érdeklődő közönség a művész legújabb alkotásaival. A bemutatott kollekció nagyobb része az 1925-ös felsőbányai nyár termése volt, melyet az 1926-ban Igalon, valamint Budapesten készített alkotások egészítettek ki. Patkó többek között a baráti körbe tartozó Aba-Novák Vilmos és Kelemen Emil társaságában több mint harminc grafikai munkát - rajzokat, rézkarcokat és akvarelleket - valamint 17 olajfestményt állított ki, a tárlat katalógusának bevezetőjében Lázár Béla, az intézmény művészeti igazgatója méltatta törekvéseit. Egy önarckép, néhány tájkép és csendélet mellett a kiállított anyag gerincét a figurális kompozíciók, kiemelten az aktábrázolások képezték. A Tükör előtt, a Fésülködés, a Danaé és a nagyméretű Fürdőzők mellett itt szerepelt először a Pihenő modellek, melyet 600 - Pengőre értékeltek. A kép bizonyára megvásárolták, vagy talán a maga a festő ajándékozta el, annyi bizonyos, hogy nyomát nem találjuk az 1920-30-as évek tárlatain, sem a művész emlékkiállításain.
A Kályha mellett (Pihenő modellek) című, nagyméretű olajfestmény Patkó Károly egyik leginkább bensőséges, személyes hangvételű alkotása. Hosszú lappangás után bukkant fel újra, közel 80 esztendő után látható ismét a Kieselbach Galéria kiállításán. Egyszerű enteriőrben, csupán a legszükségesebb tárgyakkal berendezett szűkös szobában, vaskályha körül jelennek meg a nőalakok. Az előtérben széken ülő modell hátaktja, térdére csúszó drapériával, a kályha mögött kékes-mályvaszínű ruhába öltözött nőalak, csípőre tett kézzel, valamint a háttérben, a falon egy tájat ábrázoló festmény - feltehetően a művész egyik alkotása - tűnik fel. Az érdekesen megoldott, több fukciót is betöltő, a sarokban elhelyezett, vörösesbarna színű lapokból épített cserépkályhával lombinált vaskályha, a benne ropogó tűzzel, valamint az azt körülvevő melegedő figurák jelölik ki a kompozíció centrumát. A türkizes falú szobát a kályha meleg fénye világítja be, felerősítve a narancsos drapéria és az aranybarna testfelületet ragyogását. A helyszínt Patkó Károly 1932 körül készült temperafestményei (Kályhás csendélet, lappang; Kanapén ülő női akt, magántulajdon) alapján azonosíthatjuk, ezeknek a képeknek is fő motívuma a kályha, illetve a hasonló pozícióban, kanapén ülő akt, néhány falhoz támasztott kép társaságában. Ez a művész budapesti otthona a Soroksári út 38-40. alatt, mely az 1920-as évek elejétől 1934-ig szolgált állandó lakóhelyül, valamint műteremként egyaránt. Az ábrázolt alakok bizonyára Patkó közvetlen környezetének szereplői lehetnek, a háttal ülő akt feltehetően Deutsch Irén, Jolanda, aki a művész élettársa, igen sok alkotásának állandó modellje volt.
Az 1920-as években Szőnyi István, Aba-Novák Vilmos és Patkó Károly reprezentatív, bibliai-mitológiai témájú kompozíciói mellett a művek egyik jellegzetes csoportját alkotják azok az aktos jelenetek, melyeken a figurák meztelenségére hétköznapi magyarázatot találunk: a nőalakokat fürdés előtt vagy után, öltözködés vagy szépítkezés, közben látjuk. Az általában félhomályos szobabelsőkben, csupán néhány csendéletszerű részlettel gazdagított, törölköző, öltözködő-vetkőző aktokat, vagy pihenő modelleket ábrázoló festmények szinte emblematikus darabjaivá váltak az 1920-es évek első felének, a 2001-ben rendezett tárlaton külön teremben állították ki, s a katalógusban önálló fejezetben (IV. Fürdés után/Aktok) szerepeltették őket. Két akt,vagy akt és felöltözött figura kompozícióba foglalásának legszebb példáiként készültek el Szőnyi István Rembrandt alkotásai által inspirált festményei, mint például az Akt vörös drapéria előtt (1919 körül, Magyar Nemzeti Galéria) és a Fürdés után (1921, magántulajdon), valamint a Betsabé (1923, magántulajdon), de ennek a képtípusnak a darabjait megtaláljuk Aba-Novák Vilmos ezidőben készült alkotásai (Női aktok, 1921, magántulajdon; Fésülködés, 1925, Kieselbach Gyűjtemény) között is. Patkó intimebb hangvételű, aktos kompozicióinak (Fürdőzők, 1923, Magyar Nemzeti Galéria; Tükör előtt, 1923, magántulajdon; Fürdőző nők, 1926, BTM - Fővárosi Képtár) igen szép záródarabjaként értékelhető a Pihenő modellek című alkotása, bár a téma a későbbiekben is újra meg újra felbukkan művészetében, ilyenek például a Toilette két változata, (1929, 1931, magántulajdon), melyek már a Rómában töltött ösztöndíjas esztendők legjelentősebb alkotásai közé tartoznak.
Zsákovics Ferenc