TÍZ ÉVVEL EZELŐTT
Jól emlékszem arra a napra, amikor Czigány Dezső most bemutatott képével először találkoztam. 2007. november 26-án a Magyar Vadak kiállítás előkészítése kapcsán összeállt kutatócsoport tagjaival, Passuth Krisztina tanárnővel, Barki Gergellyel, Rum Attilával és Rockenbauer Zoltánnal két helyi magángyűjtőt látogattunk meg Szegeden. Abban bíztunk, hogy e kitűnő, de kevesek által ismert kollekciókban sosem látott remekművekre találunk, köztük olyanokra is, amelyek helyet kaphatnak majd a tervezett nagy Nyolcak kiállítás anyagában. Nem csalódtunk. Az egyik gyűjteményben – remek Vadász Endre képek, valamint Anna Margit, Perlrott Csaba Vilmos, Márffy Ödön, Bernáth Aurél és Gadányi Jenő kompozícióinak társaságában – egy általunk még sosem látott fauve-gyöngyszem került elénk. Czigány Dezső harsogó színű, idilli témájú alkotása, a Kalapos nő virágos kertben döbbenetes felfedezést jelentett a számunkra: álltunk előtte és alig tudtunk betelni a szépségével. Kettős érzés lett úrrá rajtunk: sajnáltuk, hogy nem ismertük korábban, mert akkor a másfél évvel azelőtt rendezett Magyar Vadak című kiállítás egyik emblematikus darabja lehetett volna, de közben örültünk is, hogy a tervezett Nyolcak tárlaton egy ismeretlen remekművel állhatunk a közönség és a szakmai közvélemény elé. 2010 decemberében Pécsen, majd az anyag krémjét bemutató budapesti tárlaton a debütálás megtörtént: azóta ez a mű az egyik legnépszerűbb, a legtöbb gyűjtő által vágyott festmény a magánkézben lévő magyar fauve alkotások közül.
ÚT A NYOLCAKIG
Az eredetileg Wimmer néven, 1883-ban Budapesten született Czigány Dezső művészete – a modern magyar festők többségéhez hasonlóan – négy helyszínen, Budapesten, Münchenben, Párizsban és Nagybányán bontakozott ki. A francia metropoliszban szerzett inspirációk az apró, erdélyi bányászváros varázslatos táji kulisszái között formálódtak képekké, s telítődtek a természet néhol csendes intimitást, néhol fennséges monumentalitást sugárzó látványával. A budapesti főiskolától eltanácsolt, tanulmányait Münchenben, a Királyi Akadémián és Hollósy Simonnál folytató Czigány 1900-ban érkezett először Nagybányára. A következő években a bajor főváros, Budapest és Nagybánya között ingázva festette meg első, komor színvilágú, rembrandt-i remineszcenciákat keltő portréit, amelyeket a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon kiállításain mutatott be.
1904 őszén utazott először Párizsba, ahová ettől fogva közel egy évtizeden át szinte minden évben ellátogatott néhány hónapra. 1906-ban a legendás Függetlenek Szalonjában már nyolc művét mutatták be.
A tavasszal rendezett kiállítás után Czigány – szokása szerint – újra Nagybányára költözött: egy Bölöni Györgynek címzett levelezőlap keltezéséből tudjuk, hogy június 5-én már elfoglalta bérelt szobáját a Svaiczer utca 54-es számú házban. Ezen a nyáron ismerkedett meg a művésztelepen dolgozó Trebitzky Máriával, akivel a következő évben házasságot kötött.
1908-tól Czigány Dezső a MIÉNK tárlatain, majd 1909 áprilisa és júliusa között a Bölöni György által szevezett, Kolozsvár–Nagyvárad–Arad útvonalat követő erdélyi vándorkiállításon mutatta be festményeit. Az év végén a későbbi Nyolcak tagjaival már Budapesten, a Könyves Kálmán Szalon termeiben lépett közönség elé, ahol többek között a legendás „zöld hajú szörnyeteggel”, a modern magyar festészet egyik legszuggesztívebb önarcképével sokkolta a közönséget. E botránykő mellett a bemutatott anyagban volt három – a katalógusban „Tanulmány”-ként szereplő – kettős portré is, amelyeken a festő felesége és édesanyja látható, valamint a sajnálatosan elpusztult, de legalább fényképről ismert Fésülködő nő, egy lappangó csendélet és a szintén ismeretlen helyen rejtőző, az Auróra című lapban reprodukált Festőnő. Az említett művek, elsősorban a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban őrzött kettős portré szín- és formavilága olyan közel áll a most bemutatott alkotás stílusához, hogy e feltűnő rokonság alapján ezt a festményt is az 1909-es, művészi forradalmat hozó esztendő terméséhez kell sorolnunk.
IDILLI VADSÁG
Ekkor született képeit látva úgy tűnik, hogy Czigány az 1909-es és 1910-es évben ihlető múzsára talált feleségében. A három említett kettősportrén kívül minden bizonnyal ő tűnik fel a lappangó Festőnőn, a néhány éve előkerült Nő fák között című képen és a most bemutatott alkotáson egyaránt. Utóbbi mű kétségkívül e sorozat legharmonikusabb darabja: stilizált foltokba rendezett ragyogó színeivel egy olyan, idilli témát dolgoz fel, amely először az impresszionista festők körében vált igazán népszerűvé. A 19. század új, szelídebb természetélményének tökéletes szimbóluma az emberléptékű, a gondoskodó kéz nyomát viselő kert, amelynek látványa megváltozott életérzést sugallt: az embert a fenyegetettség, a tragikus kirekesztettség állapotából kiemelte és helyette gyengéden feloldotta a „barátságos” természet nagy egészében. E képeken a félelmetes, messze vezető távlatok, monumentális táji részletek, áhítatot és megrendülést kiváltó természeti jelenségek helyett könnyen bejárható, lehatárolt, intim, kedélyes és oltalmat adó élettér jelenik meg, ahol a szereplők nem apró, kiszolgáltatott, hontalanul bolyongó teremtmények, hanem nyugodt, magabiztos személyiségek, a nagy egész egyenrangú részei. Czigány Dezső alkotása ennek a Monet, Manet és Renoir által tökélyre vitt képtípusnak egyenesági „leszármazottja”: időtlen hangulat, vasárnapi báj árad szét rajta, egy gyanútlanul tiszta, ártatlan és boldog világ hírnöke, amelyet a természet szelíd törvényei és a benne élő ember mértékletes vágyai irányítanak.
Czigány kompozíciója tovább fokozza az ábrázolás intimitását, mikor növények dús, áradó zöldjeivel szinte körbe öleli a kalapján piros szalagot viselő, fehér ruhás nőalakot. A bokrok és fák fénytől ragyogó vagy árnyékba boruló, puha és organikus részleteiből izgalmas formai kontrasztként „ugranak ki” a szigorúbban formált építészeti részletek, az osztott ablak, a fehér, kubisztikus tömbként felfelé meredő kémény és a rózsaszín háztető. Bár a kolorit alaphangját a zöld különböző árnyalatai adják, de a rózsaszín – Kemény Gyula találó definíciójával: „a neós paletta hangvillája” – hangsúlyosan kap szót a kompozíció egészében. Kemény szerint a „magyar jolly joker szín” elsöprő sikere elsősorban arra vezethető vissza, hogy elvonatkoztatott, természettől idegen volta miatt „a társaságában lévő többi színt is képes elemelni a naturális vonatkozásaitól”. E funkciója ezen a festményen is szerepet kap: a fauve-os szabadsággal feltett laza színfoltok dekoratív ritmusa, a festői „tálalás” artisztikuma izgalmas vizuális csemegévé, a magyar fauve festészet gyöngyszemévé avatja Czigány Dezső Kalapos nő virágos kertben című alkotását.
Molnos Péter
Irodalom:
- Szelesi Zoltán: A szegedi műgyűjtők kiállítása. Műgyűjtő, 1971/4. 40–42.
- Rum Attila: Czigány Dezső. Budapest, 2004.
- A Nyolcak. Kiállítási katalógus. Szerk.: Markója Csilla, Bardoly István. Janus Pannonius Múzeum, Pécs, 2010.