IV. Károly magyar királlyá koronázása 1916 december 31.-én olyan jelentős "médiaesemény" volt, melyet az írott és a képes sajtó legtöbb szereplője nyomon követett. A fotókon, filmen jól dokumentált eseményt ugyanakkor számos művész is megörökítette. Talán ez volt az utolsó olyan esemény a magyar történelemben, mely az egymástól legtávolabb álló művészi irányzatok képviselőit is egy táborba sodorta. Képzeljük csak el, milyen lelkesen skiccelhetett egymás mellett Benczúr Gyula és Rippl-Rónai József, Kacziány Ödön és Kernstok Károly, Herman Lipót, Zádor István, Jávor Pál, vagy Iványi Grünwald Béla és természetesen Rudnay Gyula. Ezek a művészi feldolgozások a háború, a király lemondatása, majd korai halála miatt csupán vázlatok maradtak. 1917-18 háborús éveiben még kiállították őket, de néhány év múlva már senkit nem érdekelt sem a szerencsétlen sorsú király, sem látványos koronázása.
Rudnay Gyula 1918 szeptemberében az Ernst-Múzeumban rendezett kiállításán öt darab koronázási képet mutatott be. A 6000 koronára értékelt Koronázás 2000-ben került a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonába német magántulajdonból. Ehhez a nagy kompozícióhoz képest szerényebb lehetett a 3500 koronás Koronázási ebéd című festmény. A most árverésre kerülő két hasonló témájú koronázási jelenet egyike minden bizonnyal azonos a 28. szám alatt kiállított Koronázási vázlat című darabbal, míg a harmadik kép a 31. szám alatt katalogizált Eskü a Szentháromság téren című művel azonos.
A 30. szám alatti Királyvárás pedig továbbra is lappang. Lassan összeáll tehát Rudnay koronázási képeinek sora, sőt a két hasonló koronázási jelenet közül az egyikről még tudomásunk sem volt. Rudnay nyilván több képet is készített, de kiállításán csak a szebbiket mutatta be.
Bár tematikus értelemben hajlamosak lennénk e képeket vázlatnak tekinteni, érdemes felhívni a figyelmet, hogy Rudnay éppen ekkoriban, az 1910-es végén alakítja ki egyéni, színpadszerűen elrendezett csoportkompozícióinak stílusát, a vörös-barna-fehér ellentéteire építő drámai színkompozícióit. Koronázási képei pedig az életmű ismeretében korántsem tekinthetők vázlatoknak, hanem kiérlelt, kész kompozícióknak, melyeknek fojtott tüze, energiája az elkövetkező szomorú években még sokáig nem aludt ki.
Bellák Gábor