"a finomság, az intimitás, az igazság és a poézis
elragadó hatását éri el." (R. Dreyfus)
Az 1890-es években, Párizsban élő Rippl-Rónai művészi létének egyik legfontosabb tevékenységéről vallanak azok a képek, amelyeken a falkárpitjait hímző nőket örökíti meg. Több hasonló tárgyú művéről tudunk, amelyek általában helytelenül Hímző nők helyett Szövő nők néven váltak ismertté. Képünk is e foglalatosság boldog és reményteljes óráit jeleníti meg. Sőt, most itt talán még pontosabban meg is tudjuk közelíteni az ábrázolt eseményt, a művész Emlékezéseinek segitségével. "Sok kedves és szép emlék fűzött a tapisszériák készítéséhez
Emlékszem, nagyon igyekeztünk, nagyon jól indult ez a dolog, különösen az 'Ideálizmus és reálizmus' című nagy képszőnyegemet nagy ambícióval csináltuk abban a neuilly-i nagy szegénységben. Szépnek ígérkezett s igen eredetinek: zöld és sárga harmónia."/1/ A képen munkában lévő falkárpit nagy mérete és zöld színe a díszítményszerű mintázatokkal bizonyossá teszi, hogy a legszebb, de ma már csak fotóról ismert egyik főműve készülésének ihletett pillanatai ezek. A kép készülésének időpontja is pontosan meghatározhatóvá válik ezáltal, hiszen az Idealizmus és realizmus falkárpit az 1894-es évhez kötődik. Maga a hímzés tragikus módon az 1906-os milánói világkiállításon elégett.
Lazarine-t és húgát Claudine-t láthatjuk a nagy hímzőráma előtt. Baudrion Lazarine Burgundiából Párizsba került fiatal nő ekkor már több éve Rippl-Rónai élettársa volt, akit a művész majd évekkel később, Magyarországon vett feleségül. Rippl-Rónai legátütőbb szecessziós művei a hímzések, ahol Lazarine kivitelező szerepe nem elhanyagolható jelentőségű, de a művész felügyelete alatt maradt. "A falkárpit a mi nemzeti műfajunk" - mondta a Gauguinhez oly közel álló, majd a Nabis-művészcsoportot alapító Sérusier./2/ Rippl-Rónai erre - egy kis baráti tanács is segítette - nagyon hamar és igen időszerű módon ráérzett. Aristide Maillolt ő még a Nabis tagjainál is korábban ismerte, a szobrászat intenzívebb művelésére bíztatta (mint kiderült, remek érzékkel), ugyanakkor ő is megfogadta a jó barát tanácsát: "Egyéb okokon kívül Maillol ösztönzésére kaptam kedvet a broderiák és tapisszériák készítéséhez."/3/
A kép szereplői és tevékenységük bemutatása után a művészi módszerekről és kötődésekről, valamint a stílusról kell még szót ejtenünk. Mint tudjuk, az 1890-es évek, amelyeket Rippl-Rónai Párizsban töltött, az un. "fekete" képeinek a korszaka. A sötét tónusú képek a kiváló kolorista Rippl-Rónai nagy stílusteremtő önfegyelmének kontrolja alatt születtek. E képek elegáns monotóniájából azonban egy-egy művével akaratlanul is kitört, hogy ilyenkor mintegy megbizonyosodjék afelől, hogy a kolorista nem veszett el benne. Különös felvillanások e kivételes képek, megkülönböztetett figyelmünkre érdemesek és végül is bármely nagyszerű "fekete"-korszakbeli képénél jobban árulkodnak arról az igen szoros szellemi kötődésről, amely Rippl-Rónait a Nabis-művészcsoporthoz fűzte. A gyökereit Gauguin művészetében megtaláló, és ezt az inspirációt egy sajátságos, néha szimbolista beütésekkel gazdagító fiatal párizsi festők köre 1892-től kezdődően egyre fontosabb szerepet játszott Rippl-Rónai művészi orientációjában. A Nabis-csoport tagjai, hogy csak olyan fontos neveket említsünk közülük, mint Sérusier, Vuillard, Bonnard, Vallotton, Roussel, stb. maguk közé fogadták Rippl-Rónait, amikor egy kiállított képével nagy hatást gyakorolt rájuk. "Egy szó, mint száz, megismertünk egy vonzó, szíves, szeretetreméltó embert
(aki) majdnem mindig eltalálta a csodálatra méltót
keresztülnézett mindazon, amit megvetett" - írja később róla Natanson, a Revue Blanche kiadója és szerkesztője, nagynevű támogatója a Nabis művészeinek./4/
Az a Gauguin által meghonosított szintetista eljárás, amelynek lényege a rekeszzománc-szerű foglalatban a harsogó, keveretlen színek alkalmazása, a Nabis-művészekre mindvégig jellemző volt: Rippl-Rónaira csak e ritka, a fekete korszak harmóniájából néha felparázsló színes képein. A hímző Lazarine, az összbenyomást jócskán meghatározó kék, és a szerényebb jelentőséget kapó Claudine terrakotta ruhája a zöld környezetben, egyfajta művészi elkötelezettségről vall és a legaktuálisabb stílustendenciák átélt megértéséről tanúskodik. Magát az idillt, a művészi folyamatban részt vevő családtagok szerepét - a háttal fordítás nem erről árulkodik? - a helyén kezeli. Az elmélyült munkát körülölelő csendet a kompozíció sugallja és rokonítja is képünket több francia művészével. A párizsi Musée d'Orsay-ban lévő Rippl-Rónai pasztellek, a szerte a világon ható Nabis-gyüjtemények (mint pl. a több Rippl-Rónai művet is tartalmazó S.Josefowitzé) közegében talál képünk természetes társakra. Jó egyetérteni a párizsi kritikussal, Alexandre Arséne-nel, aki Rippl Rónai első franciaországi kiállításakor /5/ 1892-ben írta, hogy "a benyomás művészete ez, inkább zenei mintsem plasztikus."/6/