A HALÁSZASSZONY TÖRTÉNETE
„Olga néni, Dr. Vas Frigyesné egykor szomszédunk volt. A családunk tagjai fiatalon, a hatvanas évek legelején költöztek Budapestre, egy belvárosi házba, a Zichy Jenő utca 32.-be, ahol közvetlen szomszédjai lettek Olga néninek. A nagyhangú, jó mesélőkéjű, határozott asszony több mint jelenség volt, emlékezései, életútjának szép történetei beleivódtak a családunk emlékezetébe (…). Régi lakásunk – egykoron, a 30-as években épült polgári ház lakása – gyerekkoromban több testvér otthona volt. Az egyik testvér gyermekeként nőttem fel Ámos képe alatt. Gyerekkorom része, életének finom hangolása volt az a kép, mely ott függött a nagyszobánk falán.
Olga néni még idős korában is élénk, különös asszony volt. (…) A harmincas években Dr. Vas Frigyes, egy biztosítótársaság igazgatójának felesége lett. A nála idősebb, jó módú férj kiegyensúlyozott életet biztosított a fiatal asszonynak. A házassággal járó társadalmi váltás a hazai pénzügyi elit köreibe emelte az élénk kulturális érdeklődéssel megáldott, határozott jellemű és fiatalkori párizsi útjain pallérozott, kitűnő ízlésű asszonyt. Nagy társasági lovas volt, elmondása szerint Budapesten ő volt az első nő, akinek autója volt és mindenki elképedésére egyedül, sofőr nélkül vezetett. Fiatalkorában, Párizsban szerette meg a képzőművészetet (...).”
LÁTOGATÓBAN ÁMOSÉKNÁL
„Olga néni gazdag történeteit sokszor újra meg újra elmesélte (…). Most is hallom jellegzetes hangját, ahogy elmesélte a Halászlány megvásárlásának történetét. A budapesti Erzsébet téri egykori Nemzeti Szalonban látta meg a képet. Mint elmondta, nagyon megtetszett ez a furcsa hangulatú kép. Bár megvehette volna a Szalonban is, de üzleti érzékét megtartva, elkérte a Szalonban Ámos címét, és megbeszélte férjével, hogy életében először képet szeretne vásárolni. (…) Megkereste a házmestert és megkérdezte, ott lakik-e Ámos Imre festőművész. A házmester az mondta igen, és felkiabált a gangról: 'Ámos, látogatója van!'
Az elbeszélés szerint egy nagy, nyurga fiatalember hosszú lábakkal futott le – döngő léptekkel – a lépcsőn: Ámos Imre. Olga néni szerint igen szerény körülmények között lakott ott Anna Margittal, a lakás volt a műtermük is. (…) A festő és Dr. Vas Frigyesné kapcsolata nem szakadt meg a kép vásárlásával. Olga néni mint jómódú polgár támogatta Ámosékat. Ennek volt köszönhető, hogy Vast és feleségét Ámos felkereste és megkérte, hogy támogassa őket egy párizsi út finanszírozásában, Olga néni azt mondta 'Szívesen támogattuk, de nem biztos, hogy kellett volna, mert ott találkozott azzal a Chagall-lal, és utána már olyan krikszkrakszokat festett, mindenféle színekkel'.”
TÚLÉLNI A TÖRTÉNELMET
„A vészkorszak alatt a kapcsolatuk megszűnt. Dr. Vas Frigyes még a zsidó törvények szorongató idején halt meg – ha jól emlékszem – szívrohamban. Ámost 1944-ölték meg. Olga nénit a férje halála után már közvetlenül nem érintették a zsidótörvények, a háborút Budapesten vészelte át, még élő kapcsolatait használva többeknek segített és mentette barátait. (…) A háború utáni korszakban, az egykoron Budán villát, Pesten, a Teréz körúton nagy lakást fenntartó asszony megérezte a kor szelét és a negyvenes évek végén, közel az Operához, a Zichy Jenő utcában vett egy akkora lakást, melyet már senki sem tartott arra érdemesnek, hogy egy másik családot is beköltöztessen hozzá. (…)
Elmondása szerint, amikor Anna Margit újra festeni kezdett, valamikor a hatvanas évek elején volt az első kiállítása Budapesten. Olga néni is elment, hogy megnézze a kiállítást. Talán jól idézem a szavait: egy kicsit késve értem oda a kiállítás megnyitójára, sokan voltak valami nagy körben, valaki hangosan beszélt már, amikor az Anna Margit észrevett, hirtelen áttört a körön, odaszaladt hozzám egy szót sem szólva sírva a nyakamba borult.”
FESTMÉNYT A PIRAMISOKÉRT
„A képet nagybátyám Horváth József, Olga néni szomszédja vette meg tőle – most már tudom – 1965. január 15-én, úgy tudom, 3500 forintért. Akkoriban a vidékről felköltözött 5 testvér közül a negyedik éppen mint szállítómunkás dolgozott. Akkori fizetése 1500 forint volt, a képért hónapokig dolgozott, mire meg tudta venni. Művészeti érdeklődése, ismeretsége, baráti köre miatt, bár maga Ámos nem volt nagyon ismert, ő mégis ismerte a nevét. Mint nagybátyám elmondta, Olga néni mindenképpen szeretett volna elutazni Egyiptomba. Az életét akkoriban a kottamásolás érzékeny munkája töltötte ki, de utazási szenvedélye még megmaradt. A képet Olga néni mintegy harminc évig őrizte, szeretve nézve a falán. (…)
A kép valószínűleg az eredeti keretben van (a hatvanas évek óta ugyanaz az óvatosan hangolt színvilágú keretben függ a kép). A hátoldalán, a keret hátoldalát takaró (…) beszakadt papír mögött felsejlik a feszítőkeret és a vászon kézzel alapozott szövete. A papír felületén olvasható Olga néni kézírásának golyóstollal írt szép betűi, szó és jel szerint: Ámos Imre „Halászlány” c. képét eladtam Horváth Józsefnek 1965. Jan. 15. < Ozv. Dr. Vas Frigyesné. Az özvegy szó után a Dr. és Vas szó összemosódik az írásban, az 1965 1964-ről van átjavítva, talán a januári korai dátumnak köszönhetően.”
ANNA MARGIT KINCSEI
„A kép bal sarkán alul látható Ámos saját jele, valamint a szignója (azaz Ámos Imre). A baljóslatú 1933-as évszám jelzi a kép készítésének idejét. A szomorú hangulatú, Picasso rózsaszín korszakának színkezelését, finom kontúrú rajzolatát felidéző képet visszafogott színkezelés, fojtott levegőjű színpaletta jellemzi. A barnás színhangú kép felületén felsejlenek a vászon felületének alapszínei, szinte szénrajznak tűnhetne a kép, ha nem éreznénk az ég sötét párizsi kék színét és mindennek ellenpontozásul a sötét tértől elkülönülő, a fiatal asszony válláról lecsúszó, tompa rózsaszín lepelt. A néző felé hatoló jobb kéz pontos rajzolatát a bal kéz összefogott karaktere ellensúlyozza. A szép alakú asszony fedetlen mellén – akár a kezében tartott kicsi szák apró szálai – vékony háló terül el. Ámos ebben a korai korszakában is sokszor megfestette, átírva újra meg újra megjelenítette fiatal feleségét, Anna Margitot. A kép alakja megidézi – de átírja már valami különös, fájdalmas szépséggé. (…)
Mi csak nézni és őrizni tudjuk a megfejthetetlen titkot, a jó kép szép talányát. Az itt leírt töredékből is kiolvasható, hogy valami furcsa varázs köti le a nézőt, amikor először pillantja meg Ámos korai korszakának kiemelkedő képét. Generációk mennek, és nemcsak mi nézzük a képet, a kép néz minket, és ebben az esetben egy furcsa, fájdalmas arcú szépség néz ránk (…).”
Részletek Mohácsi András írásából (2015), amelyben felidézte emlékeit Dr. Vas Frigyesnéről és Ámos Imre Halászlány című képéről