"Most Somogyban élek, Igalon. Itt földszintes hegyek vannak, erdős dombok. Nagy a por. Ez a karaktere a vidéknek. Nekem ez igen tetszik: a por verekszik a fénnyel, és színek, és - színek megint!" Aba-Novák Vilmos 1927-es levelének néhány sora egy apró, szinte baráti alapon szerveződő festőkolónia életét idézi fel, egy olyan művésztelep emlékét, melynek egykori létezéséről még ma is csupán kevesen tudnak. Baumgartner Sándor orvos otthona évtizedeken keresztül nyitva állt írók, költők és művészek, így Aba-Novák, Patkó és társaik előtt is. Rajtuk kívül Barcsay, Kelemen Emil, Mattioni Eszter és Tarjáni Simkovics Jenő alkotott itt 1926-ban, és az azt követő két nyáron. Patkó és Aba-Novák kapcsolata ekkor már évtizedes múltra tekintett vissza: 1919 és 1920 folyamán együtt dolgoztak Berény Róbert Városmajor utcai műtermében, s a húszas évek elején mindketten továbbképzős növendékek voltak a Képzőművészeti Főiskola nagyhatású Olgyai-féle grafikai tanszékén. 1925 nyarán Kelemen Emil és Bánk Ernő társaságában Felső-Bányán festettek, majd Patkó rövid párizsi tanulmányútja után ismét találkoztak a Somogy megyei Igalon. Képünk az itt töltött termékeny időszak emléke, Patkó átmeneti korszakának nagyméretű, kiemelkedő kvalitású reprezentánsa.
A Gyümölcsszedők című képpel Patkó a szüret-ábrázolások évezredes képi tradíciójába illeszkedett. Ez a téma a húszas évek Árkádia-festészetének rendkívül népszerű motívuma volt, Patkó életművében is többször feltűnik: 1923-ban egy hasonló tárgyú alkotásával elnyerte a Szinyei Társaság utazási ösztöndíját, s két évvel később is nagyméretű képet festett Szüreti pihenő címmel. A bukolikus tartalmakat hordozó, az eltűnt pásztori idill hangulatát megidéző téma korabeli közkedveltsége a húszas évek klasszicizáló tendenciáival magyarázható. Az európai művészet az I. világháború végére túljutott a tradicionális kereteket felszámoló formai újítások, kifejezésbeli kísérletek korszakán. A lecsendesedés, lehiggadás ideje következett. A hagyományos festői értékek visszakerültek státuszukba, a közvetíteni kívánt tartalom, a mesterségbeli tudás, a kiérlelt, lezárt kompozíció újra fontossá, a kvalitás mércéjévé vált.
Patkó témaválasztásával azonban nem csupán az elveszett Aranykor harmóniáját akarta megeleveníteni, de e mozgalmas jelenet alkalmat adott számára kitűnő kompozícióépítő, térszerkesztő képességének bemutatására is. A virtuóz csoportfűzés, a mozdulatok pergő ritmusa, a festői felület szigorú tagolása jól illusztrálja művészetének rokonságát a Cézanne-tól induló modern tradíció kortárs áramlataival. Patkó a hangsúlyos képi elemeket - gyakori kompozíciós módszerét követve - körkörösen rendezi el, a meleg napsütés fényében fürdő embercsoport ritmusos mozgása a hengeres formákká stilizált fák nyugodt metruma között bontakozik ki. Az előtér alakjai - nyújtózó, hajladozó mozdulataikkal - mintha egy fürge, precízen koreografált körtánc egymásra felelő szerepeit járnák. Az ide-oda kanyarodó körvonalak, a feszesen fogott ütemek szinte zenévé varázsolják a látványt. A megemelt nézőpont hatására a kompozíció kiterül a síkra, kevésbé érvényesül Patkó alakjainak néhány évvel korábban látott erős plaszticitása, s a stilizálás foka már a későbbi, római iskolás évek művészi termését előlegezi meg.
A zenei asszociációt nem csupán az ábrázolás formai karaktere, de a színek jellegzetes felvitele, a kolorit egyéni ízű kezelése is erősíti. Az egymásra tett bársonyos színfoltok, a látvány felszínét átszövő reflexek villódzása puha raszterbe fogja az egész képmezőt. Patkó a festék felületét - Aba-Novákhoz hasonlóan - szinte a reliefet mintázó szobrász intenzitásával dolgozza meg. Külön élményt jelent tehát a kép közeli vizsgálata, a tekintet örömmel szalad végig a festmény változatos mintájú "domborzatán". Fürge, "ideges" bekarcolások, sűrű hullámvonalak, egymásra tett, felépített és visszakapart festékfoltok tagolják a vásznat.
A minden bizonnyal Igalon készült Gyümölcsszedők című kép az Árkádia-festészettől a római iskoláig jutó művész átmeneti korszakának egyik jelentős, múzeumi rangú darabja. Azoknak a monumentális, táji környezetbe helyezett csoportkompozícióknak a sorát gazdagítja, melyek Patkó életművének legfontosabb vonulatát reprezentálják.
Molnos Péter