Kontuly Béla festői életművét az elmúlt években - elsősorban a Szombathelyi Képtár 1992-es, a magyar posztexpresszionizmust bemutató kiállítása óta - mind a művészettörténeti kutatás, mind az aukciók közönségének egyre fokozódó figyelme övezi. Indokolt fejleménye ez annak az érdeklődésnek, mely a két világháború közötti magyar festészet eddig méltatlanul elhanyagolt újklasszicista vonalának felfedezéséből fakad. Kontuly művészete tökéletes illusztrációja lehet ennek a letisztult, hűvösségig elegáns festészetnek. Képei nem csak a korabeli olasz impulzus, elsősorban Felice Casorati és Ubaldo Oppi hatásáról árulkodnak, de párhuzamba állíthatók a német új tárgyias festészet számos műalkotásával is.
Az európai művészet a 20-as évekre túljutott a tradicionális kereteket felszámoló formai újítások, kifejezésbeli kísérletek korszakán. A lecsendesedés, lehiggadás ideje következett. A hagyományos festői értékek visszakerültek státuszukba, a közvetíteni kívánt tartalom, a mesterségbeli tudás, a kiérlelt, lezárt kompozíció újra fontossá, a kvalitás mércéjévé vált. A józan, szigorú, leíró jellegű formaadás, a hangsúlyos, éles körvonal egyszerre jellemzi a korabeli festők modorát, soroljuk őket - hazájuk földrajzi elhelyezkedésétől függően - akár az Art Deco, a Novecento Italiano vagy a Neue Sachlichkeit követői közé. Az alkotók szinte soha nem látott kedvvel fordultak az emberi alak művészi újrafogalmazásának problémája felé. Az irányzat legkedveltebb, szinte programszerű műfaja a portré lett, ezen belül is rendkívül népszerűvé vált a gyermekek ábrázolása. E képek, általában révedő, szomorkás szemű szereplői, gyermekjátékok között tűnnek fel. A vizsgált festmény nem csupán a téma választásban, de a kompozicionális megoldások, a kolorit, a formaadás és a festői modor jellegzetességeinek tekintetében is kitűnően reprezentálja a korszak újklasszicista irányvonalát.
A frontális beállítás és a kép szerkezete az állandóságot, az esetlegességgel szemben a kiérlelt biztonságot sugallja. Alkotója kerülte a mozgalmas, dinamikus megoldásokat, a képelemek az átlók helyett a függőleges és vízszintes irányt hangsúlyozzák. A fiú alakja, a háttér építészeti elemei és a közöttük feltűnő tájrészletek két keskeny sávja a függőleges irányt jelölik ki, párhuzamosaik a rendezettség érzetét közvetítik. Kontuly többször alkalmazta azt az itt is feltűnő megoldást, ahogy a figura mögé egy semleges, homogén síkot -drapériát vagy építészeti részletet - helyez, és e mellett egy vagy két keskeny sávban felhasítja a teret a külvilág felé. Ezt a kompozíciós sémát látjuk az 1930-ban készült, a Kieselbach gyűjteményben lévő Proletár lány és a pécsi Janus Pannonius Múzeum Árvák című képén is.
A teret illetve az ábrázolt formákat határoló síkok szinte a bauhausos festők megoldásait idéző, konstruktív kezelése fontos jellemzője Kontuly festészetének. 1935-ben, az izmusok formabontó stílusát bírálva, saját művészi hitvallásának összefoglalását adja egy újságírói kérdésre adott válaszban: "A közelmúlttal szemben az erkölcsösségig szigorú rajz, a lezárt, szinte építészeti formák keresése, a tárgyak lokálszínével, mint képelemekkel való tudatos bánás, általában a kép "megépítése" a cél." Kontuly tehát a készülő festményt egy logikus egység elérése érdekében formálja, amelyben az ábrázolt elemek egyenrangúak és helyüket a konstrukció belső szabályrendszere jelöli ki. Többek között ezzel a tudatos képszerkesztési alapállással magyarázható, hogy láthatóan keresi azokat az alkalmakat, mikor képeinek szövetébe hangsúlyos feliratokat illeszthet.
Ezt nem kizárólag portrékon, de csendéleteken is alkalmazza. A képünkön olvasható antikvabetűs, latin nyelvű szöveg a készítés idejét és a modell életkorát rögzíti. A klasszikus portrék gyakori elemét Holbein mintájára , a fej által kijelölt függőlegestől balra és jobbra helyezte el. Hitelesít, emlékeztet, dokumentál, de egyben tudatosítja a modell rögzített vonásainak idővel elillanó voltát is. Az írott szöveget közvetettebb módon is felhasználja az ábrázolt jellemzése érdekében. A kép jobb sarkába vetett könyv jól látható címe nyilván hasonló módon ad személyes, csak a hozzátartozók számára feltáruló információt a modellről, mint híres önarcképén a polcon álló könyv gerincén végigfutó Mereskov felirat.
Kontuly festészetének talán legmegkapóbb jellemzője műveinek egyéni, rendkívül artisztikus, tompa koloritja. Képünket egyöntetű, barnás tónusú színvilág jellemzi, leheletfinom tónusátmenetekkel, végletesen eldolgozott felülettel. A festői mentalitás józansága, hűvössége dominál. Távolságtartást sugall, de sokszor, mint a csipkegallér és a kézelő minuciózus kivitelezésével, a holland XVII. századi realisták módjára hirdeti a mesterségbeli tudást, lelkiismeretességet és a részletek iránti odaadó figyelmet.
Kontuly gyermekportréja az életmű legjobb korszakából származó, kiemelkedő munka. Kitüntetett helyét többszöri kiállítása valamint a korabeli és a későbbi reprodukálások is bizonyítják. Megfestése illetve a 30-as évek kiállításai óta először tűnik fel a széles közönség előtt. Illusztrálja festőjének kvalitásait és a magyar művészet történetének újklasszicista, újtárgyias irányzatának egyre nyilvánvalóbbá váló értékeit.
Molnos Péter