A festmény a festő feljegyzéseiben a 195. számot viseli és "Gyerekportrait" címmel szerepel. Tulajdonosaként Tihanyi Peggy Véghnét jelöli meg. A kép azon ritka Tihanyi alkotások egyike, amely születése óta nem került más tulajdonoshoz: mostanáig a Végh család őrizte. A festő feljegyzése szerint a Berlinben festett mű már 1936-ban Pesten volt található. Peggy és férje, Végh Gusztáv festőművész, (akit Peggy akár Tihanyinak köszönhetően ismerhetett meg, hiszen Párizsban a Maximban Tihanyi társaságában látott először), még azelőtt idehozták Párizsból, mielőtt visszaköltöztek volna hazájukba. A házaspár csak 1939-től maradt végleg Magyarországon. A festményt mindaddig ők őrizték, amíg Peggy kislánya, a modell Miska föl nem nőtt. A kép 2001-ben az ábrázolt hagyatékából került elő.
Peggyt, Miskát és a festmény születésének körülményeit, Miska féltestvére, Végh Péter a következőképp mutatja be visszaemlékezésében:
"Édesanyám, Enyedi Margit (aki Angliában járt iskolába, ill. ott nevelkedett - a Peggy/Margaret-Peggy becenevet viselte egész életében). Igen fiatalon megözvegyült és egyedül maradt a rózsadombi nagy lakásban 2 éves kislányával, Klárival, akinek beceneve - általam nem ismert okok miatt - Miska (MISA) volt, s ez a becenév rajta is maradt 1992-ben bekövetkezett haláláig. Édesanyám elhalt férje az akkor híres színházi rendező Sebestyén család tagja volt, így igen sok színházi rendező, színész, író (pld. Molnár Ferenc) tartozott a baráti körükhöz. Anyám nővére és férje, Vajda László Berlinben éltek, mert Vajda a világhírű rendező Reinhardt színházában rendező volt. Nagyapám, aki akkor hollandiai magyar nagykövet volt, nem akarta özvegy lányát egyedül Pesten hagyni bánatával, vett egy lakást Berlinben (Peggynek és a kis MISÁnak).
Berlin akkor az európai művészvilág egyik központja volt. Anyám jól ismerte az ott élő magyar művészeket és mivel azok nagy többségükben rossz anyagi körülmények között voltak, igazi mecénásként támogatta és segítette őket. Ezek közé tartozott az akkor ott élő TIHANYI LAJOS is, -aki különösen nehéz helyzetben volt, mert süket és majdnem teljesen néma volt. 1922-ben hálából a sok segítségért és támogatásért festette meg az akkor 5 éves Miska portréját édesanyámnak."
Tihanyi 1922-ben több portrét is festett. Legismertebb az általa "Nagy önarckép interieur"-nek nevezett, "Ablaknál álló férfi" címen ismert nagyméretű olajkép, amely a művész hagyatékával tért vissza Párizsból, s jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményét gazdagítja. Ugyanígy került haza a "Barbechen portrait" is, amely egy fiatal hölgyet ábrázol. Ebben az időben Tihanyi azonban nemcsak olajportrékat festett. Litográfiákat és készített, de leginkább a krétát vette a kezébe. 1921-ben Ignotus Pált örökítette meg ezzel, 1922-ben Karin Michaelist. A Miska portréjához leginkább hasonló "Kislány képe" címu kislányarckép 1921-ben ugyancsak pasztell.
A Magyar Nemzeti Galéria festményén (ltsz.: 70.163 T.), amely színvilágában a Miska portré tökéletes ellentéte, egy hasonló életkorú, szőke kislány látható hasonló kompozicionális elrendezésben. Mindkét képen egy kissé jobbra fordított fotelban, karosszéken ülnek a gyerekek, fejüket balra mozdítva. Ruhájuk hasonló, rövidujjú blúzocska és térdig érő kislányruha. A kezek mindkét képen hangsúlyosak, akár a fehér kötényen a gyermek ölében fekszenek, akár a karfát markolják. Ezek azok a pontok a festményeken, amelyek mozgalmasságukkal életre keltik a képeket. Az egyik kislány úgy tudja elviselni a modellülést, hogy érdeklődéssel, apró mosollyal arcán figyeli a festő bácsit, miközben észre sem veszi, hogy valamit morzsolgat az ujjaival, a másik kislány tágra nyílt szemekkel, megszeppenve, riadtan mered maga elé, jobb kezét ölébe lógatva, ballal a szék karfájára támaszkodva.
A festő a hangsúlyozás érdekében merészen él a torzítás eszközével. Az MNG képén a fotel háttámlája inkább ellentmond a realitásnak, s ferde lesz, minthogy kilógni engedje a lányka hatalmas kék masniját. Így a gyermek jobban elvész a hatalmas fotelben. Hiába felnőttes arca, kiszolgáltatott gyermek marad a képen. E kiszolgáltatottság ábrázolásának eszköze Tihanyinál az is, hogy a gyermektest arányait megnöveli, a fejet nagynak, a testet egészen kicsinek ábrázolja. A részletekig lebontva odafigyel ábrázolásának céljára, mert nem egyszerűen lefesteni akarja megrendelőjének gyermekét. Nem szempont számára, hogy tetszeni fog-e majd a portré s örömmel teszik-e ki majd a falra, vagy egyáltalán kifizetik-e majd annak árát. A felgyűrődött szoknya alól látszani engedi a kislány vézna lábait, mert ez is szolgálja mondandóját, ahelyett, hogy szépen eligazítgatná a ruhát és megfelelne a fényképészektől megszokott elvárásoknak.
Miska megfestésekor ugyancsak nem törődött azzal, hogy egy gyermekportréval szemben mik lehetnek az elvárások. Peggytől nem várt pénzt, de az a gondolat sem foglalkoztatta, hogy az anyuka öt éves kislányát ugyanúgy szépnek szeretné látni majd a festményen is, mint a valóságban látja. Fontosabb volt számára a pillanat megörökítése, mert ezzel jobban tudta kifejezni mondandóját. A képből sugárzik a melegség. A színeket úgy válogatta Tihanyi, hogy kerüljön minden hideg árnyalatot. A szépen öltöztetett gyermeken látszik, hogy békés, meghitt környezet, szerető család veszik körül. S látszik az is, hogy a kislány jólnevelt, azt tanulta meg, hogy az őt szerető felnőtteknek engedelmeskedjék.
Legszívesebben fölugrana a székből, hogy játékaihoz szaladjon, de nem teszi, mert akiktől mindent megkap, mást várnak tőle s ő meg kíván felelni elvárásaiknak. Megszeppenését azonban nem tudja palástolni és mosolyt is hiába kérnek tőle. Tihanyi ezt az állapotot festi a portréra. A legörbült szájat, a megrettent tekintetet érzi jellemzőnek. A kislány bal kezét a karfára teszi, de az eltúlzott arányok bizonyítják, hogy ez a mozdulat sokkal nagyobb jelentőséggel bír. A szék karfája jelkép: ez köti össze a gyermeket az ő biztonságos világával. A karfa a menedék. A kislány arra pillanatra vár, amikor megengedik neki, hogy a székből fölugorjon s ezt a karfára támaszkodva teszi majd meg.
Míg Tihanyi a kékekkel és más hideg színekkel megjelenített másik kislány portréjával a gyermeki kiszolgáltatottságot szólaltatta meg, addig ezzel a kislányportréval egy apját elveszítő gyermek biztonságkeresését ábrázolta.
Dr. Majoros Valéria