Irodalom
Legendák Lovasa (Jelenetek Buda, Pest, Bécs albumából). Szerk.: Buza Péter, Budapesti Városvédő Egyesület, Budapest, 2010.
Apró lovas lépdel felfelé a Budai Várhoz vezető lépcsősoron a mellvértre könyökölő pontnyi nézelődők tekintete előtt. Mögötte a Mátyás-templom csúcsa tűnik fel, alatta a vár szoknyájának zöldellő dombjai, a vékony fákkal szegélyezett Gránit lépcsővel. Az akvarell az Ördöglovas albumának, a magyar lovassport 19. századi „ikonosztázának” egyik becses darabja. A főszereplő a magyar lovassport és a reformkor egyik leghíresebb, legendás figurája, a reformkor „popsztárja”, Metternich sógora, gróf Sándor Móric. Az Ördöglovas becenévvel illetett magyar arisztokrata – képeken is megörökített – lovas attrakcióiról volt híres. Valóságos kaszkadőrmutatványokat hajtott végre, átugratott magas akadályok (szekér, kerítés stb.) vagy széles árkok felett, felugratott különös helyekre (csónak, ablakpárkány, pódium stb.), palánkokat zúzott, korlátokat tört, versenyt vágtatott vagy épp őrült száguldásban hajtott kocsit és fogatot. Az 1835 körül született művet a gróf „udvari festője”, Johann Erdmann Gottlieb Prestel készítette az arisztokratatársaknak küldött képes Sándor Albumba (250 példány), amely később különféle sokszorosított formában is megjelent. Azt az unikális budai látképet jeleníti meg, amelyről nem maradtak fent korabeli vizuális dokumentumok a reformkorból. (A Gellérthegy felé néző látványt, hasonlóan frissen ültetett fasorral Warschag Jakab festette meg ugyanebből az időből: Tabáni kapu, 1836, Budapesti Történeti Múzeum – Fővárosi Képtár.)
A gróf és udvari festője
A magyar lovassport legendáriuma két szereplő köré csoportosul: az egyik a díjnyertes versenyló, Kincsem, a másik az Ördöglovas, Sándor gróf. Sándor Móric (1805–1878) a Széchenyi István körül tevékenykedő, a magyar nemzet modern-polgári megújhodásán dolgozó anglomán szellemi körhöz tartozott. A legnagyobb magyarhoz – és angol kortársaihoz – hasonló módon lelkesedett a lovászatért. Magyarország egyik leggondosabban menedzselt lótenyészetét működtette Gyarmatpusztán, főleg a fogatba fogható hátaslovakra koncentrálva, de a lósport különféle ágai is élénken foglalkoztatták. Az Ördöglovas „kaszkadőrmutatványai” az igazi angolos sportsmanekhez mérhető bravúros teljesítmények voltak, amelyeket megilletődve nézték a brit előkelők is. Akadályversenyeken és futtatásokon is rendszeresen részt vett, akár a nyeregben ülve, akár hátasait nevezve a derbikre. Angol grafikusok külön litográfiai mappában adták ki már 1833-ban a Sándor Móric szigetországbeli kalandjait megörökítő képeket. Ebből Magyarországon csak egy frissen felbukkant kötet ismert, közgyűjteményekben nem található meg.
Sándor Móric tetteinek vizuális krónikása a német művészcsaládból származó festő, Johann Erdmann Gottlieb Prestel volt. Számára sem volt ismeretlen a lovak közelsége, de végül a családi hagyománynak megfelelően képzőművész lett belőle, mindenekelőtt neves 19. századi lóspecialistává vált. Legismertebb műveinek azok a rajzok, akvarellek és olajképek számítanak, amelyeken mecénása, az Ördöglovas kalandjait örökítette meg. Gróf Sándor Móric vakmerő kocsikázása című olajképét a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye őrzi több más társával együtt, de a bécsi Kunsthistorisches Museumban is találhatók művei. A Vadászok reggeliznek az Esterházyak ozorai birtokán című olajképe az Esterházy család megbízásából készült, jelenleg szintén a Magyar Nemzeti Múzeumban található. Prestel a müncheni akadémián töltött tanulóévek után fiatalon szegődött el Sándor gróf mellé az 1820-as években. Innentől kezdve együtt utazott – „udvari festőként” – arisztokrata mecénásával, részt véve képtelen lovas kalandjaiban. (A saját művész nem volt ritka a 19. századi arisztokraták között, Ligeti Antal például a Károlyiak megbízásából dolgozott, Johann Ender elkísérte Széchenyi Istvánt utazásaira, de a műfaj legnevesebb magyar képviselője az orosz cár mellett szolgáló Zichy Mihály volt.)
Prestel klasszicizáló, biedermeier rajzokon és akvarelleken dolgozta fel Sándor gróf életének izgalmas epizódjait, a lovas ugratásoktól kezdve az őrült fogathajtásokon át az úri vadászatokig. Tizenkét éven keresztül számos „pillanatfelvételt” készített a gróf kalandjairól. A vázlatok alapján olykor nagyobb méretű olajfestmény, olykor akvarell vagy sokszorosított grafika született. A képek egy részéből – albumin fotográfiák segítségével – készült a háromkötetes Sándor Album, amely híressé tette a gróf életének epizódjait. Első kiadása 1858-ban jelent meg Mainzban, a képeket kísérő magyarázó sorokkal, majd a kötetet számos további kiadás követte. Bár a reprodukciók jól ismertek, az eredeti rajzok – a most elemzett kép kivételével – egy-két kivétellel elvesztek. De innen ismerjük az eredeti képaláírást: „Sándor gróf a balítéletet, mintha az angol lovak nem volnának olyan ügyesek, mint az arabok, fényesen megcáfolta azáltal, hogy a meredek, budai várlépcsőn egyvégben felvágtatott. Pyrrhusz angol félvér volt, 16 és fél arasz magas, és kétezer forintba került.”
A Sándor-palota örököse
Buza Péter helytörténész írta a gróf életét feldolgozó könyvében: „A Sándor-palota, Buda festői panorámát kínáló pontján, egyike a legszebb házaknak a Várnegyedben […]. Kaszárnya állt itt addig, míg az Ördöglovas atyja ura 1803-ban húszezer aranyforintért meg nem vásárolta, hogy lebontassa, és a helyén fölépítse a ma is [álló] rezidenciát. Főhomlokzata a király palotája felé néz. Kijár a Sándoroktól ez a hódolat a mindenkori uralkodónak, s a grófi família császárhűsége minden nemzedékére jellemző. Ezen a homlokzaton látható a sok évvel a háború után, az 1999–2000-es rekonstrukció során újrafaragott dombormű, a család eredetmondájának képeskönyve. […] A puritán megjelenésű, egyemeletes, klasszicista épület 1806-ra készült el, egy-két évvel később költözött be aztán a főúri család. Mondhatni: a teljes, a pazarló kényelembe.”
Miután a legfőbb közjogi méltóság, a köztársasági elnök a 2000-es évek elején beköltözhetett a példásan felújított budavári klasszicista épületbe, a Sándor-palotába, újra felidéződtek egykori tulajdonosa, gróf Sándor Móric viselt dolgai. Az Ördöglovas tettei mélyen beleivódtak a pest-budai folklórba és a magyar kultúrtörténetbe. Lovas attrakcióit, filmre kívánkozó ugratásait és nyaktörő kocsihajtó mutatványait újságtárcák, memoárok, illusztrált kötetek népszerűsítették. De emléke nem halványult el a 20. századra se, előbb regény, operett, majd 1944-ben film is készült a grófról. A Budán, Bajnán és Bécsben élő Sándor Móric az osztrák udvar legfelső elitjéhez tartozott, 1835-ben vette el a szigorú és konzervatív kancellár, Metternich Leontina nevű leányát. Szilaj természetű, bolondos uraságként írják le a korabeli történetek. Házitanítója fejéről Tell Vilmosként lőtte le az almát, lovának doktori címet vett egy német egyetemen (Dr. Tatár) vagy éppen biztos borulásig hajszolta a kocsi elég fogott lovait. Leánya, Paulina – aki szintén egy Metternich fiúhoz ment feleségül – emlékirataiban érzékletes jellemrajzát adja édesapjának: „A legkisebb hazugság vagy fennhéjázás felháborította, bárki másnál elszántabb, egyenesebb jellem volt, s szerette az igazságot. Alattvalóival szemben mindig nagylelkűen és jóságosan viselkedett, vasszigora ellenére szerették és tisztelték őt. […] Nem hódolt semmilyen játékszenvedélynek és nem ivott egyetlen csepp bort sem. Kiváló egészségnek örvendett, egy négyéves kori skarláttól eltekintve sosem volt beteg, nem érezte rosszul magát. Csak akkor kényszerült ágyba feküdni, ha lóról vagy kocsiról leesve törést vagy rándulást szenvedett. Három ízben törte el a jobb lábát, többször mindkét karját, s megszámlálhatatlan esetben a kulcscsontját és a bordáit.”