Bernáth Aurél Graphik című mappája a magyar avantgárd egyik legnagyobb teljesítménye. A gyermekrajzok letisztult tökéletességét, egyszerű és fundamentális életérzését a magas művészet rafinált képi megoldásaival ötvöző sorozat nem véletlenül került a Modern magyar festészet című nagy összefoglaló munka második kötetének legelejére: a mappa minden egyes darabja ikonikus alkotás, mely absztrakt nyelvezete ellenére képes drámai hangon megszólítani, alapvető sorskérdésekre döbbenteni nézőjét.
A mű létrejöttének fontosabb állomásairól szerencsére első kézből értesülhetünk Bernáth 1960-ban publikált, Utak Pannóniából című kötetéből. Szavai szerint a sokszorosított rajzsorozat terve már 1920 elején megfogalmazódott benne, de a megvalósításra csak a következő évben, bécsi tartózkodása idején nyílt lehetőség. A későbbi lapok vázlatai, a rajzi és festői előtanulmányok néhány ritka és értékes kivételtől eltekintve megsemmisültek, így a végső, ismert megoldáshoz vezető út nem rekonstruálható pontosan. Annyi azonban bizonyos, hogy ebben a periódusban fontos epizódot jelentett az a hat hét, melyet Bernáth a háború évei alatt a keszthelyi hadikórházban töltött el. Itt ismerkedett meg a Ma folyóirat hasábjain és kiállításain már többször bemutatkozó Schadl Jánossal, akinek művészi tapasztalatai valószínűleg jelentős mértékben inspirálták az akkoriban Greco expresszív művészetéért rajongó, s fennmaradt képcímei alapján misztikus témákkal, egy sajátos, spirituális művészettel kacérkodó fiatal festőt. Ekkor már túl volt első találkozásán az absztrakt művészettel: 1916 nyarán, Nagybányán került kezébe egy francia folyóirat, melyben a legmodernebb irányzatok képviselői, köztük feltehetően Kandinszkij is feltűnt egy színes reprodukcióval.
Bernáth 1921 októberében indult el Bécsbe: nem a Tanácsköztársaságban részt vállaló, a megtorlás fenyegető veszélye elől menekülő művészek közé tartozott, de minden bizonnyal őt is utazásra ösztönözte az új hatalom gyorsan körvonalazódó konzervatív kultúrpolitikája. Talán számos pályatársához, Scheiber Hugóhoz, Kádár Bélához vagy Derkovits Gyulához hasonlóan ő is reménykedett a könnyebb megélhetésben, de neki is csalódnia kellett. Bár kommersz iparművészeti cikkek készítésével, lélektelen csontfaragással, esernyőfogantyúk gyártásával kereste kenyerét, de közben nem mondott le művészi terveiről: az év végén belekezdett a mappa kivitelezésébe. „Tél volt – olvashatjuk visszaemlékezésében - korán sötétedett. Így idő a magam munkájára csak este jutott. A Café Eilesbe ütöttem fel műtermemet, mivel szobámat nem lehetett fűteni. A Graphik című albumom kiadására készültem. Arra, hogy nyomdai úton jelentessem meg, gondolni sem lehetett. Tehát az 50 példányra tervezett album mindegyik lapját, összesen 300-at, hónapokon át, ott a Café Eilesben csináltam. Tavasz lett, mire elkészültem vele. Szétküldtem szerte az országba. Röviddel azután – Budapesten először – a Nyugatban, Hevesy Iván tollából igen méltányló kritika jelent meg róla. Ez a cikk avatott magyar festővé.”
A házilagos sokszorosítás annyit jelentett, hogy Bernáth az egyes lapok alapmotívumait kézzel kivágott sablonok segítségével rajzolta a papírra, majd azok fekete, szürke és aranyszínű részleteit darabokként festette meg. Így e művek sajátos átmenetet jelentenek az egyedi és a sokszorosított műalkotás között: ebben a tekintetben közel állnak például Van Gogh néhány, egymáshoz feltűnően hasonló Önarcképéhez, melyeket alkotójuk szintén papírból kivágott sablonok segítségével készített el.
A Graphik mappa különlegességét Bernáth a következő szavakkal foglalta össze: „Meglepő bennük az, hogy absztrakt formanyelvük ellenére e világról akarnak közléseket tenni, méghozzá világnézeti színezetűeket. A lapok hazánk elmaradottságáról beszélnek, egyikük közülük pedig »Keresztút« címen általános világképet ad, de olyan sötétet, amelynél reménytelenebb már alig képzelhető.”
A jelekké stilizált motívumokból építkező, a látvány expresszív tömörítésével élő kompozíciók néhol Kandinszkij absztrakt expresszionista műveit idézik. Lebegő foltrendszerük, barokkos dinamikájuk páratlan mutatványt visz végbe: alkotójuk a feudális magyar valóság drámai atmoszféráját modern ikonok sorozataként formálja döbbenetes erejű képekké.
Hevesy Iván, a korszak egyik legmodernebb szellemű kritikusa azonnal felismerte az ismeretlenségből berobbanó fiatal művész alkotásának értékét, s a Nyugat hasábjain hosszan méltatta a Szántó Rudolf előszavával megjelent mappát: „Az album lapjainak mindegyike új meglepetés: egy rendkívül őszinte és mély tehetségű művész szuggesztív alkotásai. A formáknak és térbeli viszonyoknak a valóság lényegére egyszerűsített átfogása és ezeknek a primitív valóságérzeteknek monumentális víziókká összegezése jellemzi Bernáth Aurél erőteljes művészetét. Nem esik abba a hibába, ami az ilyen absztrakt stílusnál oly közelfekvő veszély: az egyhangúságba és a modorosságba. Minden téma, amelyet a képalkotás kiinduló pontjául választ, valóban új mondanivaló számára és új formai lehetőség bensőséges és megragadó expressziók kivetítésére. Grafikai lapjain sem az eszközök használatában, sem az elemek fölépítésében nem találunk ismétlődéseket, mert mindegyik egészen más probléma megoldását akarja és adja. (…) Növeli Bernáth művészetének meggyőző erejét, világérzésének vallásosságba hajló áhítatosságát grafikai lapjainak érdekes technikája is. Beleviszi képeibe azt a színt, amelyet a festészet, különösen a modern festészet állhatatosan elkerül, mert merevnek és hidegnek tart: az aranyat. Bernáth azonban megérezte, hogy a meleg tusfekete abszolút fénytelenségével szemben az arany abszolút fényességet képvisel, e kettő kontrasztja tehát abszolút fényárnyék hatásra egyszerűsíti a grafikát.”
A mappa egykor elkészülő ötven példányából ma már csupán néhány maradt fenn, közöttük alig találunk komplett, eredeti borítóval rendelkező, s valamennyi képet tartalmazó sorozatot. A most bemutatott mű nem csupán tökéletes állapotával és teljességével emelkedik ki az ismert darabok közül: ami páratlanná teszi, az Bernáth dedikációja, mely a mű első tulajdonosára is fényt derít. A 27-es jelzésű mappát ezek szerint alkotója Kassák Lajosnak és feleségének, Simon Jolánnak ajándékozta „igaz nagyrabecsüléssel”. A magyar avantgárd vezéralakja közölte is a sorozat Parasztok című lapját a Ma 1922/5-6. számában.
Molnos Péter