A Szent Korona őrzője
A füzéri vár az Árpád-kori várak egyike, oklevelek 1264-ben már említik, de valószínűleg már a tatárjárás előtt emelték a nagy hatalmú Aba nemzetség fiai. Az Abáktól Károly Róbert kobozta el a rozgonyi csata után, majd másfél évszázadra a Perényiek tulajdonába került. A vár változatos történetének legfontosabb mozzanata, hogy Szapolyai János koronázása után egy évig ebben a főúri fészekben őrizték a magyar államiság legfőbb ereklyéjét. Perényi Péter koronaőr a mohácsi csata után nem a visegrádi királyi várba vitte a Szent Koronát, hanem az itáliai mesterek által biztonságos erőddé emelt saját füzéri fellegvárába. (Perényi hamarosan Habsburg Ferdinánd pártjára állt, és a koronát visszavitték Visegrádra.) A füzéri vár később a Báthoriak és a Nádasdyak kezére jutott, a 17. században pedig a császári katonák pusztították. Az osztrákok – a közhiedelemmel ellentétben – nem robbantották fel, csak az ágyúbástyákat bontották vissza, de a magára hagyott épület utána enyészetnek indult. A reformkor fedezte fel benne a romantikus szépséget és a történelmi zamatot, megörökítette a kiváló osztrák utazó tájképfestő, Thomas Ender, majd nemzeti romok szakértője, Ligeti Antal.
Raffaello ecsetje
„A természet bámulatos titkait szemlélni a legnagyobb kéj, s annak szépségét ellesni, megtestesíteni, művészkézzel darab vászonra varázsolni nagyobb hódításnak tekintem, mint országokat elfoglalni. Én Raffael molyette ecsetét szent reliquiául tekinteném, míg Nagy Károly kardján nem tudok mit bámulni” – adta Ligeti Antal egy kitalált olasz festő, Lipsio szájába a szavakat az 1860-as Hölgyfutár hasábjain megjelent szicíliai beszámolójában. Markó Károly legjobb magyar tanítványa ezzel hitet tett a realisztikus ábrázolásmód mellett. „Mit szól ön a tájhoz?” – kérdezte Lipsio a fiktív párbeszédben tőle, mire a magyar festő elővette rajzónját, leereszkedett egy kőre és buzgón dolgozni kezdett.
Markó Károly tanítványa
Ligeti a németes Hekler névvel született egy nagykárolyi polgári családban a reformkor idején. Szülei kereskedőt akartak belőle nevelni, de kolozsvári vasáruslegény évei alatt is rajzolással és olvasással töltötte szabadidejét. 1845-ben gyalogszerrel indult Itáliába, hogy saját szemével tanulmányozhassa az olvasmányaiból ismert eszményi tájakat. Kóborlásai közben ellátogatott az akkor már sikeres festő hírében álló Markó Károlyhoz is. Rövid müncheni kitérő után visszatért Firenzébe Markóhoz, bár részletgazdag festői modora lényegesebben modernebb volt mestere klasszicizmusánál. A szabadságharc idején hazatért és fegyvert fogott, majd ismét Itáliában pallérozta magát. 1850-ben megint Pesten találjuk, előbb polgári portretistaként, majd tájképfestőként szerzett hírnevet magának. Emlékét a művészettörténet a hazai és egzotikus látképek ünnepelt művészeként és a képzőművészeti színtér kulcsszereplőjeként őrzi.
Bús düledékeiden...
„Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék; / Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold” – írta Kölcsey Ferenc 1831-ben, vegyítve egymással a klasszicizmus romok iránti szenvedélyét, a romantika kísértetkultuszát és a reformkorban felébredő hazafiúi érzelmeket. A korábbi évszázadok irodalmi panaszai (Querela Hungariae, jeremiádok) után a romok precíz, realista hűséggel való megrajzolása olyan művészeti programnak tűnt, amelyből az új nemzeti nagyság kora fakadhat. Ezért sürgették tudósok és művészek, hogy a festők részletgazdag vedutákon örökítsék meg a történelmi Magyarország romjait. Ezért indult el egy sereg fiatal piktor Észak-Magyarországra, hogy a még álló romokat megfesse. Ligeti ennek a törekvésnek volt az egyik élharcosa. Nem hiába írta az Ország Tükre a füzéri várról készített grafikája alá a következőket: „hazánk minő gazdag történeti nevezetességű helyekben, főleg kastély és várakban; sokat ismer a való történet, legtöbbjének fennmaradt romjairól csak költői regék, vagy szájról szájra fönnmaradt népmondák szólanak. Abaujmegyében, magas hegytetőn, regényes környezetben fekszik a füzéri vár, hajdan a Nádasdyak birtoka. Egyenetlenkedések és az idő csapásai tették ezt is rommá. (…) A vár rajzát jeles tájfestőnk Ligeti A. készíté, ki még sok más, természet után levett történeti nevezetességű hely birtokában van, melyekből-időnként közölni fogunk.”
Precíz füzéri veduta
Az Itáliából hazatérő fiatal festőt Károlyi István gróf vette magához fóti kastélyába. Ligeti mecénása megrendelései mellett 1854-ben belefogott a nagy, történeti várakat ábrázoló sorozatába. Megörökítette a királyi várral Visegrádot és a késmárki Thököly várat. Ekkor látogatott el Füzérre is, hogy megfesse a vulkanikus várdomb tetején álló rom precíz vedutáját. A holland tájfestők részletgazdag modorában, metszetek felhasználásával megfogalmazott kép sziklás előtere mögött a gyümölcsfákkal teli, földúttal kettészelt templomudvar következik. Bal kéz felől középkori formákat őrző, masszív falú református templom látható. A kerítéseken és fákon túl magasodik a kopár domb, tetején a fő témával, a sziklákra épült vár még álló romos kőfalaival. Ligeti több változatban is feldolgozta a népszerű témát, az egyik már 1855-ben a pesti Műegylet tárlatán szerepelt, a másikat az Ország Tükre közölte illusztrációként 1862-ben. (Hagyatéki kiállításán öt festményvariációról olvashatunk.) 1950-ben szerezte meg a Nemzeti Galéria azt a staffázsfigurákkal benépesített verziót, amely a most vizsgált kép kompozíciós mása.