A festmény származástörténetéről csak annyi ismert, hogy szerepelt a két világháború közötti magyar műkereskedelemben a hátoldalán lévő cédula tanúsága szerint. A mű hordozója kitűnő minőségű, szélein rézsűsen szakszerűen elvékonyított mahagóni fatábla. A festmény apróbb felületi kopásokat, az oxidálódott lakkréteget, s némi enyhe szennyeződést leszámítva kitűnő állapotban van.
A képen középen lent, a földre dobott tömött zsákok egyikén felirat látható: Iuo (?) W Kérdéses, hogy ez a felirat értelmezhető-e jelzetként. Ugyan értelmezése azt sugallja, mint amit stíluskritikai vizsgálatok után is állítanánk a kép lehetséges mesteréről, de mégsem tekinthető egyértelműen jelzetnek. A festmény kompozíciós rendje, a táj és az architektúra viszonya, az ábrázolt életképi jelenetek szereplőinek formaképzése és olyan jellegzetes részleteknek a festésmódja, mint a növények, vagy a téglafalak felületei kijelölik a lehetséges mesterkört. A kép stílusa alapján jól beilleszthető a 18. század második felében működött amszterdami tájképfestő Isaak Ouwater életművébe.
Ouwater számos hiteles jelzetét ismerjük. Tiszta, jól olvasható formában írta névjegyét kétfajta egyszerűsítéssel ( I_Ouwater vagy I. Oudewater). A zsákokon lévő felirat tartalmában és ortográfiájában egyaránt eltér Isaac Ouwater ismert jelzeteitől.Ouwater életrajzi adatai kevéssé ismertek. Elsősorban a 17. századi hagyományos, úgynevezett topografikus városképek készítőjeként vált ismertté. Működésének területe Észak-Hollandia, ahol Amsterdam, Delft, Hága, Haarlem városait és környéküket festette. Fontos ideálkép volt számára az egy évszázaddal korábbi amszterdami városi veduta és építészeti ideáltájak festője, Jan van der Heyden (1637-1712) művészete. (Lásd Kieselbach 2002. 20 Aukció, 72. tétel) Utazásai során összegyűjtött helyszíni skiccei, topográfiailag pontos vázlatrajzai alapján készítette olajfestményeit. Datált műveiből tudjuk csak rekonstruálni utazásait. 1782-ben Haarlemben tartózkodott (A nagy piactér, 1782, Haarlem, Frans Hals Museum) de ugyan ebben az évben festette Hága utcáit, tereit. 1784-ben Hoornban dolgozott, ennek dokumentuma számos vázlatrajz és két olajkép, melyeket ma a Westfries Museumban őriznek. De jutott más jeles gyűjteménybe is ezekből (Piactér Hoornban, 1784, olaj, vászon, 44 x 35 cm, Schloss Schleissheim, München) Számos vázlatrajza után készített később olajfestményt Utrecht, Delft, Edam és Amszterdam utcáiról, házairól. (Westerkerk, 1788, Ottawa National Gallery)
Az amsterdami Westkerket ábrázoló műve igen közel áll Jan van der Heyden azonos témájú képéhez (Wallace Collection, London). A két mű közötti különbség igen csekély, az épületek és a táj egy évszázad változásait tükrözik, de festői felfogásuk rendkívül hasonló. Festői vállalásait illetően igen szoros szálakkal kapcsolódik Ouwater művészete J. van der Heydenéhez. A 17. századi mesterek hatása alatt Ouwater közvetlen környezetében és hozzá nagyon hasonló stílusban több kortársa is készített tájképeket. Ilyen volt Hendrick Keun (Haarlem, 1738-1788) és Gerard-Philippe Colin (működött Antwerpenben a 18. században). Keun az elődök kompozíciós sémáiból vett át sokat Ouwaterhoz hasonlóan, Colin pedig a részletformák kialakításában alkalmazott azonos megoldásokat. (Tájkép kastéllyal, olaj, fa, 33,5 x 47 cm, Sotheby's, London, 1994, okt. 26. 148) Az amsterdamiak közül módszereiben, stílusában és Heyden iránti tiszteletében id. Jan Ekels (1724-1781) és Jacob Cats ˙(Altona, 1741-1799, Amsterdam) városképeinek világa áll hozzá a legközelebb.
A 18. századi holland tájképfestészet mestereinek működését az "arany kor"-nak nevezett előző évszázad fénye hosszú ideig elhomályosította. Saját hazájukban is csak az utóbbi évtizedekben kezdték fölfedezni művészetüket.
A Fogadó a szökellő szarvashoz a Szt. Mihály kútnál című festmény föltételezhetően egy amszterdami, vagy környékbeli csatornaparti tér hiteles ábrázolata. Árnyalt helytörténeti és topográfiai ismereteink hiánya miatt az ábrázolt hely pontos meghatározása még várat magára. A csatorna partján álló kút és fogadó körüli élet hangulatos, leíró jellegű, részletező, szinte tégláról, téglára hiteles dokumentuma a festmény. A kút oszlopának tetején Szt. Mihály arkangyal győzelmét látjuk a sátán fölött. A korabeli köztéri szobrászat, egy fogadó "A szökellő szarvas" cégére, gyalogos átkelő, zsilip-híd, egy család a kirakodott vitorláson, halászok, városlakók, vízhordó asszony, kovácsoltvas pántok a téglafalakon, kőkeretes ablakok zsalugáterekkel, mind megannyi örömmel megfigyelt és rögzített részlet. A 17. századi nagy elődök nyomán világos és eleven rajzú formákkal, szinte egy építészeti rajz alaposságával, de a színeket finom harmóniában tartva, festőivé emelve a látványt örökítette meg a terecske 1780 körüli életét.
Ouwater művei között számos hasonló felfogású és stílusú művet találunk. (Amsterdami városrészlet, 1786, olaj, rézlemez, 39, 9 x 55,8 cm, Sotheby's Amsterdam, 2003. 11. 05, 65. Tétel) Igen karakteres a szín és forma azonosságokon túl a nézőpont, a rálátás emberi szemmagasságban történő kijelölése. Ez a képszerkesztési módszer általában ki is jelöli tájképein, városi vedutáin az ég és a földi alakzatok arányát, s ezek az arányok csak erősítik a derűs, fénnyel telített színharmóniák sugározta nyugalmat. Városi látképei nem a nyüzsgés, a városi élet lüktetésének dokumentumai, inkább a csendé, az idillikus nyugalom árad belőlük. A Fogadó a szökellő szarvashoz a Szt. Mihály kútnál című itt aukcionált képe jelenleg az egyetlen ismert műve Magyarországon.
Lengyel László