Egy mediterrán festő
A trieszti születésű Vén Emil, vagy ahogy barátai olasz származása okán nevezték, Emilio, 1915-ben a háború elől költözött szüleivel Budapestre s csupán ekkor, tehát kamaszként tanult meg magyarul is. A mediterrán környezetben és a tenger közvetlenségében eltöltött gyermekkor meghatározó maradt további életére és művészetére egyaránt. Amikor csak alkalma nyílt, hosszabb-rövidebb utazásokat tett valamint kiállításokat rendezett saját műveiből szülőföldjén, Itáliában, Francia- és Spanyolországban. A mester élete végén a következőket nyilatkozta színhasználatáról és munkamódszeréről egy interjúban: "
eljutottam odáig, hogy végre ma a palettám egyike a leggazdagabb palettáknak, ami a magyar festőknek van, ahol legalább négy lilát használok, és négy kéket, sőt ötöt, és a zöldek sorozata [
] azért volt jó a festőkés, hogy tisztán rakjam a színeket, és így egymásra rakva a tiszta színeket, egy egészen új világot teremtettem
"
"A képek élnek hódítón, örökkön!" (Juhász Gyula: Velazquez estéje)
Vén Emil a Tanácsköztársaság idején Uitz Béla szabadiskolájában tanult, majd 1922 és 1926 között a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványaként képezte magát. "Művészi fejlődésem vázlatához hozzá kell még fűznöm; kísérletező művész vagyok. Az új színélmény, a formakeresés, a konstrukció mindig fő alkotóeleme volt piktúrámnak. [
] Magam is életem folyamán, illetve festői hivatásom gyakorlása folyamán átmentem mind a művészi forradalmakon, mind a lassúbb fejlődési fokokon, hogy ismételten elveszítsem, illetve megtaláljam magamat." - vallotta művészetéről, s mint azt az itt bemutatott férfiportré, vásárhelyi Pákozdy Ferenc 1933-ban született képmása is bizonyítja, a Vén Emilio festészetére oly összetéveszthetetlenül jellemző mediterrán színimádat,
már a pályája elején is ellenállhatatlan erővel tört utat magának.
A portré erőteljes színvilága ellentmondást nem tűrve írja felül az egyszerre expresszív, kubizáló és konstruktív formaképzést.
Az alföldi menedék
Vén Emilt 1927-ben egy szociáldemokrata tüntetésen való részvételéért nemcsak a Képzőművészeti Főiskoláról tanácsolták el, de Budapest egész területéről is évekre kitiltották. Mestere, Rudnay tanácsára és ajánlásával Makón, Espersit János ügyvédnél talált menedéket, kinek háza a Dél-Alföld szellemi központja volt két évtizeden át. Itt ismerkedett meg és kötött életreszóló barátságot számos magyar költő, író és festő között Juhász Gyulával, Móra Ferenccel, Tornyai Jánossal, valamint Pákozdy Ferenccel és József Attilával, akivel közös albérleten is osztozott egy ideig. József Attila Külvárosi éj című kötete 1932 októberében jelent meg. "Milyen dicsőség, hogy a Külvárosi éjt magyarul írta József Attila" - summázta kritikáját közös barátjuk, Pákozdy Ferenc 1933-ban, portréja elkészültének idején. Pákozdy sorsának egyik döntő fordulója volt ez az időszak, mivel ugyancsak irodalmár budapesti névrokona ugyanekkor és szintén József Attila e kötetéről fogalmazta meg végletesen és igaztalanul negatív kritikáját. Ettől kezdve kettejüket gyakorta összekeverték, vásárhelyi Pákozdy életének indokolatlan szégyenfoltjává vált a nem általa írt bírálat. Vén Emilnek 1934-ben már sorrendben a 3. önálló kiállítása nyílt a közeli Hódmezővásárhelyen, ahol feltehetően Pákozdy remekbeszabott képmását is kiállították. Ebből az alkalomból Kohán György festőművész a helyi Friss Újságban frappáns méltatást közölt barátja művészetének pillanatnyi állásáról és az ide vezető útról: "Íme elérkezett azokra a nyugodt területekre, ahová a legpokolibb küzdelmek árán érkeznek el a művészek. [Előkelő nyugalom jellemzi minden korszakában, kezdve a Rudnay-iskola természetábrázolásától expresszív évein át a kubizmusig és onnan a mostani állapotig, ahol már a jégeső sem árthat Vén Emilnek. Ide csak azok a művészek jutnak el, akiknek a művészet hitvallásuk. Akik teljesen elmélyednek és filozófiai alapon szemlélői a nagy természetnek."
Rum Attila