Irodalom
Járitz Józsa: Egy művész útja. Forrás, 1969/11–12., 111–119.
Járitz Józsa. Merítés a KUT-ból II. Katalógus. Haas Galéria, Budapest, 1999.
Drienyovszki Zsófia: A mindenség nagy gömb alakjában ott lebeg kutató szemünk előtt… Járitz Józsa élete, művészete és világfelfogása. Artmagazin, 2016/7., 46–54.
Kopócsy Anna: Új Nyolcak. Festőnők a modern művészet sodrában. Holnap, Budapest, 2021.
Egy nagy ígéret
Kevés izgalmasabb emberi sorsot és talán még kevesebb izgalmasabb festői életművet találunk a 20. századi magyar képzőművészet történetében, mint Járitz Józsáét. Univerzális tehetséggel megáldott alkotó volt, aki fiatalkorábban éppen úgy kiemelkedett társai közül sportteljesítményével, tanulmányi eredményeivel, nyelvtudásával és szerteágazó műveltségével, mint tanárait megdöbbentő művészi talentumával. Örökös kereső, mindent felfedezni vágyó emberi karakterével magyarázható, hogy korának szinte valamennyi modern eszméje mélyen megérintette: harcos feminista volt, 1930-ban Párizsból Budapestre importálta a naturista mozgalmat, miközben a magyar mozdulatművészet egyik korai, nagy tehetségű képviselőjeként tartották számon, akinek életmódját nagyban meghatározták a jóga és az antropozófia tanításai. Nem túlzás azt állítani, hogy ha a világ valamely szerencsésebb helyén születik, ma olyan alkotókkal említik egy sorban, mint Tamara de Lempicka, Frida Kahlo vagy éppen Amrita Sher-Gil.
Tanulóévek
A gazdag kereskedőcsalád második gyermekeként, 1893-ban született lány Budapesten és anyai nagyszüleinél, a vajdasági Nagybecskereken töltötte első éveit. Egy velencei utazás során, alig ötévesen szembesült először a festészet lenyűgöző erejével, amikor Tintoretto csataképei előtt állt a dózsepalota, a Palazzo Ducale termeiben: ettől a pillanattól kezdve tudta, hogy a művészet fogja kitölteni az életét.
Járitz Józsa gyermekkora nagyobb részt Pasaréten telt, ahol a nyolctagú család egy pazar villában élte nagypolgári életét. A számos területen kivételes tehetséggel megáldott kislány az általános iskola után rávette szüleit, hogy a korabeli Európa egyik legizgalmasabb városába, Drezdába küldjék tanulni. Az ott töltött évek egész további életére döntő hatással voltak: „Amit ott sűrítve kaptam zenében, képzőművészetben és egyebekben, ahová nap mint nap hurcoltak, az egyszerűen elképesztő és valószínűtlen” – olvashatjuk a festőnő 1969-es visszaemlékezésében.
A hazatérés és az érettségi után Járitz Józsa számára már egyértelmű volt, hogy a festészetet választja élethivatásként. A legnagyobb áldozatot az jelentette számára, hogy ezért le kellett mondania tánckarrierjéről. Ezen a téren is kivételes képességek jellemezték: kezdetben Émile Jaques-Dalcroze világhírű mozgásművészeti módszerét űzte a Polányi Laura által létrehozott iskolában, majd Nirschy Emíliánál, az Operaház balerinájánál képezte magát. Hivatalos festészeti tanulmányait a Deák-Ébner Lajos által vezetett, a Képzőművészeti Főiskolához kapcsolódó női festőiskolában kezdte, de az akadémiai órák mellett Glatz Oszkár és Iványi-Grünwald Béla magániskoláját is rendszeresen látogatta. „Az iskola csillaga volt” – írta róla a vele együtt tanuló Gráber Margit. Ezekben az években ismerte meg azokat a fiatal festőnőket és kötött barátságot velük, akik hozzá hasonlóan az utóbbi években kerültek a műtörténeti kutatás fókuszába: Czillich Anna, Kiss Vilma, Szirmai Ili és Perényi Lenke feltűnése és sikerei nem csupán a modern magyar festészet, de a hazai női emancipáció történetében is fontos szerepet töltenek be. Járitz művésszé válásának fontos állomását jelentette az a néhány nyár, amelyet 1914 és 1918 között Perlrott Csaba Vilmos és Pászk Jenő mellett a kecskeméti művésztelepen töltött.
Az első sikerek
1922-ben ismerkedett meg Vaszary Jánossal, aki felismerve ritka tehetségét, hatásos propagandát fejtett ki az érdekében. Neki köszönhető első jelentős nyilvános bemutatkozása: 1922 februárjában tizenöt festményét és hét rajzát mutatták be a Helikon Galéria első kiállításán. A tárlat érdekessége, hogy Járitz Józsán kívül csupa befutott, már-már klasszikussá nemesedett „sztárfestő” vett részt a bemutatón. A fiatal festőnő számára óriási megtiszteltetést és inspiráló erőt jelenthetett, hogy művei Csók István, Rippl-Rónai József és Vaszary János jól ismert alkotásaival együtt kerültek a Nemzeti Szalon falaira.
A kiállítás egy csapásra ismerté tette a nevét, így nem meglepő, hogy még ugyanebben az esztendőben, 1922 októberében megrendezhette első gyűjteményes kiállítását a Nemzeti Szalonban. A fiatal, a húszas éveinek végén járó művész egyöntetű sikert aratott: „Bátor, erős, érdekes művész, aki messze fölötte van a többi festőnőknek” – írta róla Az Est műkritikusa.
Női univerzum
Feltehetően a Helikon februári tárlatán, Akt kék drapériával címmel került először – és mindeddig utoljára – közönség elé a most bemutatott, száz esztendeje lappangó festmény. A Nyolcak, elsősorban Orbán Dezső és Berény Róbert 1910 körüli kompozícióit idéző fekvő akt az életmű egyik legizgalmasabb darabja. A kék drapériát és az okkersárgára színezett dús női testet – Modigliani aktjaihoz hasonló módon – reflexek özöne borítja, miközben a tömören modellált idomok beállítása, az egymásra felelő pozitív és negatív formák szigorú komponálása a tökéletesre csiszolt szerkezet dekoratív erejét hirdeti.
A jelenlét intenzitása, a becsukott szemű modell kendőzetlen testisége brutális erővel jelenik meg a vásznon: a kép helyet követel magának azon az íven, amely Egon Schiele és Lucian Freud jól ismert aktjai között húzódik. Ez a kendőzetlen érzékiség, amely a felület alakításában, a színek kiválasztásában, a test elrendezésében és a mozdulat megkomponálásában egyaránt megnyilvánul, szorosan összefügg Járitz élénk érdeklődésével a mozdulatművészet és a naturizmus iránt. Írásai alapján jól tudjuk, hogy számára a mozgás, az emberi test, a tánc és a festészet is olyan médiumként szolgált, amelynek segítségével megtapasztalhatók vagy legalább megsejthetők az univerzum titkai. Erre a transzcendens tartalomra, az álomban feltáruló, a jelen valóság mögött rejtőző spirituális igazságra utal a modell becsukott szeme is. Ráadásul az ábrázolt modell „szemérmetlen”, a saját korában megbotránkoztatónak számító feltárulkozása szorosan összefüggött a női test felszabadításának igényével, ami a mozgásművészet egyik centrális ideája volt.
A felület érzéki modellálása, az expresszív torzítás, a fanyar, egyéni invencióval komponált kolorit igazi festői csemegévé avatja Járitz korai munkáját, amely nem csupán a tízes évek magyar festészetében, hanem a nemzetközi nőművészet egyre élénkebb figyelemmel kísért közegében is kitüntetett figyelmet érdemel.
Molnos Péter