Irodalom
Rippl Rónai József emlékezései. Nyugat, Budapest, 1911.
Szász Zoltán: Rippl-Rónai. Színházi Élet, 1920/47., 16.
Lázár Béla: Rippl-Rónai József. Ernst Múzeum, Budapest, 1923.
Petrovics Elek: Rippl-Rónai. Athenaeum, Budapest, 1942.
Genthon István: Rippl-Rónai József. Corvina, Budapest, 1977.
Keserü Katalin: Rippl-Rónai József. Corvina, Budapest, 1982.
Szabadi Judit: Így élt Rippl-Rónai József. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1990.
Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Szerk.: Bernáth Mária – Nagy Ildikó, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1998.
Szabadi Judit: Rippl-Rónai. Corvina, Budapest, 2000.
Neuillyben. Rippl-Rónai József és James Pitcairn-Knowles. Szerk.: Jeremy Howard – Keserü Katalin, Ernst Múzeum, Budapest, 2004.
Nyáry Krisztián: Festői szerelmek. Corvina, Budapest, 2016.
Festők, múzsák, szerelmek. Szerk.: Molnos Péter, Kieselbach Galéria, Budapest, 2016.
Kalapját igazító hölgy
Rippl-Rónai József kései korszakának legizgalmasabb pasztellportréi rendszerint kedvenc múzsáját, Bányai Elzát, azaz Zorkát ábrázolják. A most vizsgált arcképen is az érzéki szépségű fiatal leány látható, amint kalapját igazítja. A pasztellkép az 1920-as években több budapesti kiállításon is szerepelt, de beválogatták a Velencei Biennálé 1924-es anyagába is. Zorka szeme elvész a karima árnyékában, csak csábos rúzsos ajka világít a haloványra sminkelt, finoman szabott arc közepén. A gyors kézzel felrajzolt, tökéletesen eltalált vonalak pontosan rögzítik a karcsú modell mozdulatát. Ha hunyorítunk, a kereső kontúrok plasztikus árnyakká és formákká állnak össze. A lány enyhén előredől a türkiz háttámlás széken. Kezén vékony fehér kesztyű, csuklójánál felhasítva, hogy láttatni engedje rózsaszín bőrét. Széles gallérú fehér selyemblúzára sötétzöld ruhát húzott. A ruhaujj könyökig felsliccelve, jobb karján szét is bomlik, kivillantva a blúz világos színét. A portré nem kültéren készült, a lány a szoba melegében próbálta fel incselkedő módon a divatos art deco stílusú fehér kalapot, elbűvölve az öreg festőt. Rippl-Rónai új szerelmének, Bányai Elzikének, azaz Zorkának (Rippl-Rónai hadifestőként megjárta a szerb frontot 1917-ben, és ott tetszett meg neki a Zorka név) a megjelenése megosztotta a kortársakat, de művészi „értékét” senki sem vitatta. Elsőként Szász Zoltán emelte ki az idős és ünnepelt Rippl-Rónai 1920-ban rendezett, Ernst múzeumbeli kiállításán a Zorka-képmások jelentőségét: „Úgy érezzük, hogy az elénk tűnő modellek közt van egy, aki embernek is érdekes. A Zorka-képek eredetije egy finom, gyermek- és virágszerű nőcske, a franciásnak nevezett, de minden földön megtermő képviselője az álomszerű s épp ezért annyira érzéki hatású nőiességnek. Zorka csupa halványság és csupa vonal, van benne valami anyagtalan, átszellemült: nem csoda, ha Rippl mester kedvence.”
Utolsó szerelem
„Az 54 éves Rippl-Rónai József – mesélte el a történetet Nyáry Krisztián Festői szerelmek című könyvében – 1915 őszén a Csengery utcai Hatvani vendéglőben ebédelt francia feleségével és nevelt lányával. A festő éppen modellt keresett, ezért is ragadta meg a figyelmét az őket kiszolgáló pincérlány különleges kinézete. A 17 éves Bányai Elza sötétkék matrózruhát viselt nagy fehér gallérral, göndör fekete haját óriási piros masnikkal fogta össze. A lány ide-oda járt az asztalok között, cserfesen tréfálkozott a vendégekkel, Rippl pedig figyelte őt. Egyszer csak odaszólt feleségének, Lazarine-nek: »Nézze csak, Munika, milyen különös megjelenésű leány, kedvem volna lefesteni.« Lazarine azt felelte: »Hát kérdezze meg, eljönne-e magának ülni?« Amikor a lány a számlát hozta, a festő fel is tette a kérdést. Szívesen eljönne, hangzott a válasz, de az apja nagyon szigorú, vallásos ember, és valószínűleg nem fogja megengedni. »Akkor kísérje el az édesanyja, míg a portré elkészül, így édesapjának bizonyára nem lesz ellenvetése« – erősködött a feleség. Így hozta össze Lazarine akaratlanul férjét és annak későbbi szeretőjét. A festő által csak Zorkának nevezett modell iránt érzett, 12 évig tartó szerelem felborította Rippl-Rónai magánéletét és meghatározta egész kései alkotói korszakát.” A most vizsgált mű a Zorka-portrék között különös jelentőséggel bír, hiszen nemcsak három pesti kiállításon szerepelt, de a Velencei Biennálén is képviselte az ünnepelt magyar festőt. A tengerentúlról hazatérő kép korabeli keretben, tökéletes állapotban vészelte át az elmúlt száz évet, megőrizve Rippl-Rónai párizsias pasztellművészetének eredeti, hamvas kvalitását.