Annak ellenére, hogy az aktivistákról, a Kassák Lajos által szervezett Ma-körről, sőt a nemzetközi futurizmus képzőművészetéről szóló kötetekben rendre találkozhatunk a nevével, Schadl János munkássága mindeddig mégsem vált a klasszikus magyar avantgárd sokak által ismert, megkerülhetetlen részévé. Ennek a hosszan tartó feledésnek elsősorban az volt az oka, hogy életművének csupán egyetlen korszaka, az 1920 körüli néhány esztendő termett igazán kiemelkedő alkotásokat. Ám e fájóan kevés, alig fél tucat festmény vitathatatlanul a magyar aktivizmus legfontosabb, legreprezentatívabb darabjai közé tartozik: a Város, a Lidércnyomás, a Krisztus, az Álom, a most bemutatott Vihar és e pazar sorozat csúcsa, az 1923-ban készült Emberek, legyetek tiszták! nem csupán e túlságosan hamar lecsendesedő és megszelídülő életmű, de egyben a magyar avantgárd legjelentősebb művészi tettei közé tartozik.
A MA KÖRÜL
Az 1892-ben Keszthelyen született Schadl János 1915-ben kezdte meg hivatalos művészeti tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, Ferenczy Károly keze alatt. Újat akaró kortársainak jelentékeny részéhez hasonlóan ő is hamar kilépett a formális oktatás konzervatívabb keretei közül: 1917-ben otthagyta a főiskolát és csakhamar a Ma folyóirat körül csoportosuló művészekhez csatlakozott. Két alkalommal, 1918-ban és 1919-ben szerepelt a Ma kiállításán, sőt két tusrajzát a lap reprodukción is a közönség elé tárta. Kassák Lajos kitüntető megbecsülését jelzi, hogy egyik munkáját címlapon mutatta be. Schadl festészetének változása még a modernizmus legviharosabb korszakában is szokatlanul gyorsnak számított: Ferenczy naturalizmusától indulva alig két év alatt jutott el a kubizmus, az expresszionizmus és a futurizmus eszköztárából válogató új stílusához, amely egyszerre mutatta a frissen felfedezett manierista festőóriás, El Greco, valamint a legújabb orosz, francia és német művész-forradalmárok hatását. Szerencsére akadt valaki, aki közvetlen közelről tanúja volt ennek a döbbenetesen gyors művészi átalakulásnak. A fiatal Bernáth Aurél Keszthelyen, hadikórházba utalt katonaként találkozott Schadl Jánossal. Kapcsolatukról, az inspiráló beszélgetések stílusformáló hatásáról az Utak Pannóniából című könyvében olvashatunk: „Majdnem azt mondhatom, hogy János avatott, legalábbis egy időre absztrakt festővé. Az ő lelkesültsége biztonságot adott. (…) rendkívül eleven képzelete és nyugtalan lénye nagyon ösztönző volt. (…) mindenről értesülve volt, ami az európai szellem útkeresésére vonatkozott, barátságunkat mozgalmas tartalommal töltötte meg.” Bernáth memoárjából azt is megtudhatjuk, hogy Schadl adta először a kezébe Wilhelm Worringer és Sigmund Freud írásait, amelyek azokban az években a szárnyra kapó expresszionizmus legfontosabb inspiráló könyvei közé tartoztak. Mindennek fényében már nem is meglepő, hogy Bernáth korszakos főműve, az 1922-ben megjelent, megrázó erejű Graphik-mappa mind stiláris, mind gondolati téren Schadl avantgárd műveinek hatását mutatja.
VIHARBAN - ÉLET-KOR - SZIMBÓLUM
Schadl képe egy kisváros ovális alakú terét idézi: a házak, a templomtorony, a feszület és a két emberi figura egy baljós, sejtelmes és drámai érzés vizuális kivetüléseként tűnik fel. A jellé redukált motívumok alakja, egymáshoz való viszonya, a látványvilág megszokott szerkezete csupán közvetítő nyersanyag, amelyet a festő a kifejezőerő fokozása érdekében önkényesen megváltoztat: a dülöngélő, hajló, csavarodó formák, a torzuló tér, a drámai fényviszonyok és a megbillenő kompozíció egy olyan univerzumot teremt, amelyben a gondolat, az érzés és a hangulat felülírhatja a fizika sértehetlennek tűnő törvényeit. A festmény páratlanul erős érzelmi telítettsége a nemzetközi expresszionizmus legnagyobbjait idézi, hatása alól a néző képtelen kivonni magát. Ez a brutális vizuális erő természetesen legfőképpen a közvetíteni kívánt tartalommal való tökéletes azonosulásból, vagyis a művészi őszinteségből ered, de formai összetevői sem tagadhatók: Schadl tudatos felületi bárdolatlansága, minden könnyed manírtól való tartózkodása az új primitivizmus romlatlan, ősi és ösztönös festői nyelvét idézi. A Vihar pontos tartalmi értelmezése természetesen lehetetlen: a festészet egzakt verbalizálása éppen a remekművek esetében van leginkább kudarcra ítélve. Annyi azonban bizonyos, hogy Schadl művének gondolati centrumában a világháború tragédiájának emléke, a reményteljes újrakezdés esélye és annak elvesztése áll. Nem véletlen, hogy a kép legfontosabb szimbóluma maga Krisztus, akinek szobrát egy titokzatos erő ugyanúgy meghajlítja, mint a kompozíció másik oldalán álló templomtornyot. A mű mögött felsejlő érzés hasonló lehetett ahhoz, amelyet Romain Rolland 1916 novemberében, a világháború kellős közepén e szavakkal rögzített naplójában: „Hadd tudja meg az utókor, hogy egyike voltam azon keveseknek, akik látták az Európai Szellem egész tragédiáját, amint elborítja a háború, mintha elevenen temetné el ezt a sztoikus és hűséges kis csapatot, amely üldöztetésében is tovább hitt a keresztre feszített Európa egységében, és hitével fel is támasztotta.” A Krisztus-szobor és az előtte karjait magasba emelő torzó egyértelműen a legendás Graphik-mappa Keresztút című lapját idézi – ez a sajátos művészi kommunikáció az egymástól elszakadt barátok, a bécsi emigrációban dolgozó Bernáth és az itthon maradt Schadl János között önmagában is szimbólikus értelmű: a Magyarországon végigsöprő történelmi kataklizmák az emberi kapcsolatokat is örökre megváltoztatták. A Vihar nem véletlenül idézi fel a Golgota-képek sok évszázados hagyományát. A vallásos gondolkodású, mélyen Isten-hívő, de a hivatalos egyházat nem sokra tartó festő mintha a Biblia leírásait követné: Krisztus keresztre feszítésének drámai részletei vonulnak fel a kompozíción. Az elsötétülő égbolt, a megrendülő föld, a megrepedő sziklák apokaliptikus víziója azonban nem az üdvtörténet mechanikus illusztrációjaként öltenek testet. Schadl elemi erejű festménye a világháborút túlélő Európa és Magyarország, a drámai változások előtt álló emberiség és a korszakhatárra érő, szellemi és egzisztenciális választásra kényszerülő festő érzéseit közvetíti. Nagy mű, amely korát és alkotóját egyszerre jellemzi, „leplezi le” és menti fel a megrendült utókor előtt.
A KÉP KÜLÖNLEGES TÖRTÉNETE
Schadl János hagyatéka évtizedeken át a Magyar Nemzeti Galéria letéti anyagát gazdagította. A 90-es évek elején a művek visszakerültek az örökösökhöz, akik a szinte hiánytalan, közel fél évszázadon át egyben tartott műtárgy-együttest megmutatták néhány gyűjtőnek. Későbbi tulajdonosa ekkor választotta ki kollekciója számára a Vihar című képet, továbbá a Krisztus, valamint az Emberek, legyetek tiszták! című kompozíciót. Kivételes lehetőség kinálkozott tehát a számára, hiszen minden kompromisszum nélkül válogathatta ki az életmű legjelentősebb darabjait.
Molnos Péter
Irodalom:
Szabó Júlia: Schadl János (1892–1944). Művészet, 1966/3. 26–28.
Schadl János 1892–1944. Szerk.: Kiss Ferenc. Kiállítási katalógus. Budapest, 2002.
Kövesdi Mónika: Egy avantgarde művész Tata-Tóvároson: Schadl János (1892–1944).
Kuny Domokos Múzeum közleményei 19. 2014. 163–172.