IRODALOM
Molnos Péter: Duray Tibor. BDO Magyarország Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft., Budapest, 2013.
Kállai Ernő: Új magyar piktúra. 1900–1925. Amicus, Budapest, 1925.
Budapesti Éva
A fiatal Duray Tibor a magyar neoklasszikus festészet egyik legmegkapóbb ikonját festette meg 1935-ben. Az aszimmetrikusan komponált kép bal oldalát az előtérbe állított női akt foglalja el, míg jobb oldalát egy belvárosi gangos udvar tágas tere. A hűvös márványszobrok elegáns szürkéjével modellált meztelen női figura időn kívüli jelenség: több száz év művészettörténetét fogja át, sematizált szürke idomaiban ott kísért a kubizmus öröksége, megbillentett feje és csípővonala a gótikus Madonnákat idézi, de Michelangelo és a manierizmus elnyújtott, gyertyalángként imbolygó alakjainak öröksége is tetten érhető benne. A jó és rossz tudás almáját kínáló, lehunyt szemű, időtlen Évát Duray a lehető leghétköznapibb pesti valóságba helyezte: egy gangos bérház belső teraszára. A meleg szürkékkel és csontfehérrel árnyékolt, hangsúlyosan három dimenziós akttal szemben a mesterien szerkesztett dobozteret geometrizáló, egyszínű, de játékosan komponált felületek alakítják. Duray a „Budapesti Évához” a neoklasszicizmus hűvös, letisztult ecsetkezelését társította.
Aba-Novák szárnyai alatt
A magát iparostanonc sorból felküzdő Duray előbb a tépelődő, franciás modernizmust képviselő Gadányi Jenőnél, majd a monumentalizmus ünnepelt sztárjánál, Aba-Novák Vilmosnál tanult. Különösen az utóbbi gyakorolt rá nagy hatást (Duray tehetséges diákként még pannóin is segédkezett). Fiatalkori barátja, Redő Ferenc elevenítette így fel Aba-Novák iskolai tanítását: „A modell tömegekből, térformákból áll, először ezeket kell helyesen felismerni a rájuk eső fény segítségével. Meg kell tanulni a kubizmustól azt, hogy hogyan lehet egy emberi testet egyszerű formákra, hengerekre stb. felbontani. Ezeket az egyszerű tömegeket kell sommásan rögzíteni.” Egy másik tanítvány visszaemlékezése szerint a mester azt várta magániskolája tanítványaitól, hogy „szobrot lehessen készíteni a rajzról”. Az avantgárd formatanulmányok tanulságait megemésztő Aba-Novák-i tanítás értő fülekre talált Duraynál. 1933–1935 közötti képeit – még mielőtt megérintette volna Derkovits festészete – a hűvös márványszobrok tökéletessége határozta meg.
Retour à l’ordre!
A meghatározó, karizmatikus kisugárzású Aba-Novákon túl a pályakezdő Durayra erősen hatott a két világháború közötti neoklasszicista korszellem, ami szembe ment a század eleji izmusok forradalmi természetével. A leglátványosabb váltást az ezerarcú Picasso produkálta, aki az 1920-as években a kubizmusból Ingres klasszicista aktjainak hűvös monumentalizmusához tért meg. A messze hangzó jelszót egy másik párizsi művész, Jean Cocteau fogalmazta, aki 1926-os Le rappel a l’ordre című esszékötetében kiadta a parancsot: „vissza a rendhez”! A „retour à l’ordre!” felszólítása egész Európában követőkre talált, összecsengve az első világháború után általánossá váló rendvággyal. Ugyanez a korszellem szülte a magyar Szőnyi-kör árkádiai festészetét, a francia art decót, az itáliai pittura metafisicát és a németes Neue Sachlichkeitet, majd ez vezetett el az 1930-as évek újklasszicista művészetéhez vagy akár a magyar Római Iskolához (aminek később Duray is ösztöndíjasává vált). A fiatal Duray Évája ennek a széles, nemzetközi stílustendenciának az egyik legkiválóbb magyar képviselője, vitathatatlan főműve.
Az új Éva
A rendhez való visszatérés a művészettörténet leghíresebb ikonográfiai típusainak felelevenítését is magával hozta, köztük olyan klasszikus motívumokét, mint Ádám és Éva bibliai párosa. A Szőnyi-körön belül Patkó Károly hűvös kékekre komponált, 1920-as Ádám és Évája a korszak egyik kulcsfestménye, de az avantgárd művészek hasonlómódon az Új Ember megfogalmazását tűzték ki maguk elé célként. A világfelforgató modernista lázból való kiábrándulás teremtette meg Bortnyik Új Éváját (1924), aki a gépkorszak elidegenedett, geometrikus idomokból felépített robotasszonya egy lebegő konstruktivista színpadon. Ahogy Kállai Ernő írta: „Bortnyikhoz hasonlóan a valamikor forradalmi törekvésű művészek egész serege tért meg az újklasszicizmushoz. A polgári individualizmus elszigeteltségéből kollektív, sőt kozmikus életperspektívák után vágyakozó entellektüelek pátoszát, manifesztumos, világnézetes taglejtéseit az Európa-szerte előnyomuló társadalmi és politikai reakció alaposan lehűtötte.”
Chef d'oeuvre
Duray monográfusa, Molnos Péter az induló periódus főműveként méltatta az Évát: „Érezzük rajta Aba-Novák húszas évek közepén készült vaskos, telivér aktjainak távoli emlékét, de már ez a kép is sokkal közelebb áll a novecento italiano vagy akár a francia art deco és a német neue sachlichkeit kortárs példáihoz, ahhoz az internacionális, hangsúlyosan figuratív áramlathoz, amely 1930 körül oly sok fiatal magyar festőt elcsábított Martyn Ferenctől Vaszkó Ödönig, Medveczkytől Kontulyig vagy éppen A. Tóth Sándortól Molnár C. Pálig. A test szoborszerű alakítása, az élesen metszett formák, a sziluetthatás hangsúlyozása és a kékre hangolt kolorit eleganciája a Nővérek című képről már ismert, azonban a fényfoltokkal és vetett árnyékokkal szabdalt, egymásba nyíló és ható terek dinamikus játéka már a jövő remekműveit idézi.” A „Budapesti Éva” nem véletlen került a nagymonográfia címlapjára, hiszen a nemzetközi neoklasszicizmus mesterien szerkesztett magyar remekműve.