A HIÁNYZÓ LÁNCSZEM
Az utoljára több mint 95 évvel ezelőtt, 1922 januárjában közönség elé került, most először reprodukált Ferenczy-festmény, az Esti fürdés megdöbbentően hosszú, közel száz esztendőn át tartó rejtőzködése mindeddig megoldhatatlan feladat elé állította az életmű kutatóit. Annak ellenére, hogy a festő fia, Ferenczy Valér már 1934-es monográfiájában említést tett a képről, sőt akkori tulajdonosának nevét is megadta, az elkövetkező évtizedekben mégsem sikerült a festmény nyomára bukkanni. Az általa összeállított életmű-katalógusban 164-es számmal szerepelő alkotás érzékletes leírása arról tanúskodik, hogy a monográfia szerzője személyesen ismerte a képet, míg a pontatlan, csupán emlékezetből megbecsült méret arra utal, hogy a könyv megírásakor nem volt módja az adatok pontos rögzítésére. A mű azonosítása miatt érdemes teljes egészében idézni Ferenczy Valér 1934-es szavait: „Özv. Dr. Fialka Gusztávnénál 164. Fürdő ifjak. Elég nagy kép, lehet 76x90 (magas alak). A meztelen fiatal emberek háttal állnak, az egyik az előtérben, a másik a középtávban. Naplemente utáni, »meleg« esti reflex-világítás. Korábbi, mint a Vörösváry vagy a Csáki dr. tulajdonában lévő, viszont későbbi, mint akár a dr. Miklós Gyulától nemrég a Szépművészeti Múzeum részére megvásárolt fürdő fiúk, akár az a másik, véleményem szerint legszebb, amelyen az egyik fiú épp a vízből kapaszkodik fölfelé a parton. Ez utóbbi volt mint özv. Grünwald Mórné tulajdona kiállítva az emlékkiállításon.”
Az idézett mondatokból kiderül, hogy Ferenczy Valér nem vállalkozott a festmény pontos datálásra, csupán az említett, hasonló témájú művekkel jelölte ki a keletkezés lehetséges időhatárait. A gyűjtők neveivel meghatározott, összesen négy kompozíció 1902-ben illetve 1912-ben készült, így a festő-monográfus e két dátum közé helyezte az általa 164-es számon nyilvántartott Fürdő ifjakat.
Szerencsére a kép 1934-es tulajdonosának, illetve egykori férjének neve felbukkan Ferenczy Károly 12 évvel korábbi emlékkiállításának katalógusában is: a Műcsarnokban 40-es számon, Esti fürdés címen bemutatott festményt Dr. gavosdiai Fialka Gusztáv kölcsönözte a tárlatra. Az 1922 januárjában Petrovics Elek által rendezett kiállítás szokatlan pontossággal adatolt katalógusában a mű megszületésének dátumát is közölték. A szerzők állítása szerint a kép 1906-ban készült Nagybányán. A források alapos tanulmányozása további pontosítást tesz lehetővé: a közelmúltban példamutató alapossággal publikált Ferenczy-levelezésben ugyanis találunk egy apró megjegyzést, amely minden bizonnyal erra a képre vonatkozik. A Réti Istvánnak 1906. június 20-án Nagybányáról küldött üzenet többek között arról tudósít, hogy Ferenczy éppen egy „fürdő képen” dolgozik. Mivel ebből az esztendőből ezen kívül egyetlen ilyen témájú festményt sem ismerünk, így joggal azonosíthatjuk a most vizsgált alkotással. Felmerül a kérdés, ha 1934-től a kutatók rendelkezésére álltak a fenti adatok, miképpen lehetséges, hogy a most vizsgált festmény mégsem szerepel Genthon István monográfiájában, sőt a Magyar Nemzeti Galéria 2011-es kiállítása kapcsán összeállított és 2017-ben újabb adatokkal frissített életmű-katalógusából is kimaradt. A válasz egyszerű: a gondosan rejtegetett, mindeddig mindenki elől elzárt festmény helyére „beépült” egy kevésbé jelentős, jóval kisebb méretű, viszont már több mint 70 éve ismert és reprodukált mű, amely „magához vonzotta” a felsorolt, de valójában nem rá vonatkozó adatokat is. Ez a széles gesztusokkal festett vázlat valójában a most vizsgált kompozíció kisebb méretű, előkészítő tanulmányának tekinthető: a képkivágat, a táji környezet és a két figura beállítása azonos, csupán a fényviszonyok és a kidolgozás, az ecsetjárás minősége tér el gyökeresen. Genthon István és a nyomában járok ezt a vázlatot azonosították tévesen a Ferenczy Valér monográfiájában Fürdő ifjak címen említett, s az 1922-es emlékkiállításon Esti fürdésként kiállított alkotással. Döntésük logikus és érthető volt, hiszen nem ismerték az igazi, befejezett kép lelőhelyét, amely – meglepő módon – egyetlen pillanatra sem hagyta el az eredeti tulajdonos, Fialka Gusztáv és örököseinek otthonát.
„TÖMÉNY MŰVÉSZET”
Ferenczy Károly 1896-ban, alapítóként érkezett Nagybányára, ahol a magyar plein air festészet legszebb műveit alkotta meg a századforduló éveiben. Bár a hagyományok tisztelőjeként mindig a természeti látványból indult ki, mégis életművének értékelésekor időről-időre felvetődik az a látszólagos ellentmondás, amely naturalista felfogása, impresszionisztikus festői stílusa és szinte szakrális jellegű természetlátása között feszült. Tagadhatatlan, hogy képei mindig többet adnak egyszerű tájélménynél: a természet látványa nála sokszor költői tartalommal és időtlen hangulattal telítődik, miközben a művészi munka alázata, az elhivatottság, az alkotó ember elegáns komolysága sugárzik belőlük. Egyik legihletettebb méltatója, a Szépművészeti Múzeum legendás igazgatója, Petrovics Elek így jellemezte életművét: „Amit adott, nagyon is előkelő, igazi tömény-művészet volt. (...) Nála az élet mindennapi jelenségei is ünnepi alakot öltöttek, súlyra, komolyságra tettek szert. A természetnek az a képe, melyet ő festett, sokkal nemesebb volt, mint azok az »eszményítő« célzatú ábrázolások, amelyek köznapi lélektől származnak és ezért menthetetlenül közönségesek.” A most vizsgált festmény tökéletes illusztrációja Petrovics idézett szavainak: a köznapi életből merített, kifejezetten profán téma Ferenczy interpretálásában pillanatnyi vizuális élmény helyett időtlen, leszűrt és érzéssel telített látvánnyá nemesedik. A kép mélyzöld alapszövetében felvillanó, ezernyi reflexel borított testek beállítása, a foltok és mozdulatok lágy ritmusa és fennkölt szépsége, az esti félhomályba burkolt víztükör finom hullámzása mind abba az irányba hat, hogy a nézőt a látvány puszta befogadásán túllépve alapvető, a fizikai valóságon túlra mutató kérdésekkel szembesítse. A lebukó nap fényének meleg reflexei, az ábrázolt formák sejtelmes derengése, a poétikus hangulat Ferenczy olyan, felkavaró szépségű remekműveit idézi, mint a Háromkirályok és Esthangulat lovakkal.
A FÜRDŐZŐK-CIKLUS
Ferenczy életművében kitüntetett helyet foglal el az 1902-ben elkezdett, fürdőzőket ábrázoló sorozat. Az esztendő forró nagybányai nyarán született a Magyar Nemzeti Galéria Nyári reggel című képe és a magántulajdonban őrzött, felejthetetlen szépségű Fürdőző fiúk, míg 1904 őszén készült el a Fürdés előtt két változata, amely egykor a Kohner-, illetve a Lukács-gyűjtemény dísze volt. 1912-ben összesen öt, egyaránt Est címen ismert kompozíción – három egyenértékű, készre festett képen és két vázlaton – tűnik fel az esti napsütésben, a víz partján álló három meztelen fiatal férfi. A most felbukkant festmény kapcsolatot teremt az 1902-es ragyogó plein air képek és a már jóval stilizáltabban festett, a foltok dekoratív, szinte zenei ritmusára építő, 1912-es kompozíciók között. Olyan kép, amelyre tökéletesen illenek Ferenczy találó szavai: „a hangulata oly erős, hogy az már érzés számba megy”.
FÜRDÉS, NYÁR, NAGYBÁNYA
Nagybányán és környékén a hűs patakokban való fürdőzés volt a legkedveltebb nyári időtöltés. A helyi lapok korabeli tudósításai, a közerkölcsért aggódó olvasói levelek, sőt a rendőrkapitány sorozatos tiltó rendelkezései is bizonyítják, hogy a meztelen strandolás mindennapos szórakozás volt az ifjúság körében. A Nagybánya és vidéke című hetilap így írt erről 1913. október 26-i számában: „A fürdés viszonyai is alá vannak vetve az idő és szokás változásainak, míg most könnyen berendezhető a vízvezeték bekapcsolásával az otthoni fürdő, addig a múltban az csak a szabadban volt élvezhető, de amint az idő engedte, élvezte is ezt különösen a fiatal generáció.” A cikk szerzője a kedvelt fürdőhelyeket is felsorolta, köztük a Plisza-, vagy más néven Ravasz-patakot is említve, amely Ferenczy ilyen témájú képeinek is rendre táji kulisszaként szolgált. Az 1894-es kiadású Nagybánya és környéke című útikönyv így ír róla: „A Ravaszpatak (Plisza, vagy árok) a Fernezelytől nyugatra fakadó erek gyűjtője. Mindenütt a hegyek lábánál rohanva, a Szt. János, Fokhagymás, Veresvíz és Borpatak vizeivel növeli még hátralevő rövid útjára a Zazart. Ez a kis Ravaszpatak Nagybánya leghasznosabb ere, mondhatni életvize.” Tersánszky Józsi Jenő önéletrajzi ihletésű kötetében, A félbolondban is feltűnik a Plisza patak, mint a fiatal író legkedveltebb nagybányai fürdőhelye.
A MODERN AKT
A most bemutatott festmény, de Ferenczy többi említett, hasonló témájú műve is látszólag mentes minden tartalmi, epikus jellegű utalástól, az aktos kompozícióknál gyakran felbukkanó mitológiai vagy biblikus felhangtól, sőt az érzéki, erotikus értelmezés is tökéletesen háttérbe szorul rajtuk. A témaválasztás azonban elkerülhetetlenül megszabja az értelmezés kereteit. A természeti környezetben megjelenő ruhátlan emberi test, a fürdés aktusa különösen kedvelt festői téma volt a századforduló éveiben. Az újat kereső művészek a közvetlen elődök elleni lázadás képi eszközeként fordultak ehhez a motívumhoz, hiszen e látvány ellenmond a mindennapi élet tapasztalatainak, egyben élesen szemben áll az impresszionisták azon doktrínájával, hogy a festő célja ne legyen több a környező valóság puszta ábrázolásánál. A természeti környezetben feltűnő csupasz emberi test tehát éppen szokatlan, sőt meghökkentő volta miatt vált a 19. és 20. század fordulóján az egyik legfontosabb, leginspirálóbb művészi témává. Nem véletlen, hogy a modern festészet megszületését is két, 1907-ben elkészült akt-kompozícióval szokták jelölni: Matisse Kék akt és Picasso Avignoni kisasszonyok című művei az impresszionizmust követő, megújuló művészet ikonikus alkotásai.
Ferenczy „természetimádó” festői alkatától idegen volt az avantgárd művészek teoretikus hozzáállása. Elsősorban a fénytől ragyogó látvány maximális művészi kiaknázása, a vizuális erő, a Réti által említett „szemöröm” fokozása sarkalta. Annyi azonban bizonyos, hogy fürdőzőket ábrázoló képeivel belépett egy hosszú, inspiráló tradícióba, amelynek éppen úgy fontos eleme volt a görög vázafestészet, az antikvitás ihlette reneszánsz vagy éppen Hans von Marées és Cézanne hasonló témájú kompozíciói.
ÁRKÁDIA NAGYBÁNYÁN
Ha távol is állt Ferenczytől a tudatos tartalmi utalások használata, a tiszta festészet szimbólumokkal való terhelése, a most bemutatott kép mégis elindítja a nézőt egy sajátos értelmezés irányába. Ember és természet mesterkéletlen, civilizációs gátaktól mentes összhangja, a létezés totalitása, az eltűnt aranykor távoli igézete jelenik meg a képen. A meztelenség ábrázolása Ferenczy kompozícióján leginkább ezt szolgálja: azt az élményt idézi fel, amit valamennyiünk átélt már, az eggyé válást, a természetben való feloldódást, az emberi érzékekre zúduló ingerek mámorító gazdagságát. Az esti nap lágy melegsége, hűs habok, szél, suhogó lombok – a pillanat varázslata az, ami a nézőt menthetetlenül magával ragadja. A hullámzó, enyhet adó patak az emberiség romlatlan aranykorát idéző, bukolikus természeti „színpad” szinte kötelező tartozékaként jelenik meg: az élet forrása, az örökké haladó, de soha el nem múló idő szimbóluma. A meztelen emberi test Ferenczy képén nem az aktivizmus robbanó energiájára, a világmozgató új ember ideálképére utal, sokkal inkább a létezés egykor volt egységének megidézése: gyermekkori emlékeket szabadít fel a nézőben, a gondtalan együttlét, a derűs létezés mindennapi csodáját, az élet önfeledt ünneplését sugározza.
A közel egy évszázados lappangás után most felbukkant festmény kiállítása és aukcióra kerülése kivételes pillanat a magyar műkerskedelem utolsó két évtizedében. Ilyen rangú, művészi kvalitású, még reprodukcióról sem ismert alkotás előkerülése ma már valóságos csoda számba megy: igazi ünnep a művészettörténészek és a gyűjtők számára egyaránt. Ferenczy Károly képe olyan remekmű, amely alkotóját és a nagybányai festészet egészét méltó képpen reprezentálhatja bármely magán- vagy közgyűjteményben.
Molnos Péter
Irodalom:
- Petrovics Elek: Ferenczy. Budapest, 1943.
- Genthon István: Ferenczy Károly. Budapest, 1979.
- Ferenczy Károly (1862–1917) gyűjteményes kiállítása. Katalógus. Szerk.: Boros Judit, Plesznivy Edit. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2011.
- Ferenczy Károly (1862–1917) gyűjteményes kiállítása. A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2017/5. Katalógus. (2., javított kiadás) Szerk.: Boros Judit, Plesznivy Edit. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2017.