IRODALOM
Dealers the Chief Purchasers at Sale of Kinsley Art Collection. American Art News, 1922. május 13. 4.
- Á. (Pásztor Árpád): Egy Paál–Munkácsy-festmény amerikai árverésen. Pesti Napló, 1924. május 28. 3.
Munkácsy-képeink. Magyar Művészet, 1925. 2. sz. 42.
Magyar képek Amerikában. Magyar Művészet, 1926. 126.
Lázár Béla: Paál László élete és művészete. Budapest, 1929.
Petrovics Elek érdeme... Az Est, 1935. július 11. 11.
Farkas Zoltán: Paál László. Budapesti Szemle, 1936. 701–703. szám. 334–341.
„most először rekonstruálható e kivételes értékű festmény 150 éves, páratlanul izgalmas története”
- május 28-án izgalmas művészeti eseményről számolt be a Pesti Napló: a lelkes hangú cikk szerzője, Pásztor Árpád a neves New York-i Anderson Galéria aukciójáról tudósította olvasóit. Az árverést egy hónappal korábban, április 29-én rendezték meg a Park Avenue és az 59. utca sarkán lévő patinás műkereskedésben. Az aukció anyaga amerikai szemmel nézve nem volt igazán különleges, viszont a magyar műgyűjtők számára igazi csemegét rejtett: a most bemutatott festmény, Paál László és Munkácsy Mihály közös alkotása valóságos szenzációként robbant a hazai kulturális közéletben. Az ifjabb J. H. Dripps amerikai milliomos gyűjteményéből érkező kompozíció történetét a Pesti Napló újságírója pedáns alapossággal mutatta be cikkében, amely – érdekes módon – máig, közel száz éven át a feledés homályába veszett. Ennek segítségével most először rekonstruálható e kivételes értékű festmény 150 éves, páratlanul izgalmas története. Az írásból kiderül, hogy a kompozíciót még a francia fővárosban maga Munkácsy Mihály adta el 1874 nyarán egy bizonyos „Bernheim úrnak”, akit Alexander Bernheim-ként, a legendás Bernheim-Jeune Galéria alapítójaként, a barbizoni iskola, az impresszionisták, majd többek között Van Gogh elsőszámú felfedezőjeként és kereskedőjeként azonosíthatunk.
Közel tíz esztendővel később a kép Charles F. Haseltine philadelphiai műkereskedő közvetítésével Amerikába, Samuel H. Austin tulajdonába került, majd Joseph T. Kinsley, 1922-ben pedig a már említett Mr. Dripps vásárolta meg. Az 1924-es aukció katalógusába „A Gothic Avenue” címmel bekerült festményt végül 2300 dollárért a dúsgazdag, magyar származású New York-i bankár, Kiss Emil szerezte meg, aki egykor a legjelentősebb magyar festménygyűjteményt birtokolta a tengerentúlon. A Pesti Napló tudósítójának jóvoltából szinte ott érezhetjük magunkat az Anderson Galéria előkelő árverési termében: „Széles aranykeretében, üveg alatt nagyszerűen hatott a festmény. Ezer dollár volt a kikiáltási ár. Ketten árvereztek rá csak komolyan: Kleinberger, a híres New York-i–párizsi műkereskedő és Kiss Emil, Munkácsy képeinek gyűjtője.
Kleinberger egy dollárral mindig többet ígért. Ezerháromszáz dolláron túl már csak ketten harcoltak.
– Ezerötszáz dollár! – ajánlotta Kiss.
– És egy! – mondta Kleinberger.
Így verték fel az árat 2300 dollárig, amikor Kleinberger feladta a küzdelmet és izgatottan elvonult. A közönség majdnem tapsolt, mert tudták, hogy a gyűjtő harcol a kereskedővel.
A magyar műremek így magyar tulajdonos kezére került és nem lehetetlen, hogy egyszer még a budapesti Szépművészeti Múzeum büszkesége lesz.”
A licitharc győztese, Kiss Emil 1899-ben érkezett meg az Amerikai Egyesült Államokba, emigráns sorstársainak zöméhez hasonlóan szinte teljesen nincstelenül. Egyszerű jegyárusként kezdte kinti pályafutását, de alig fél évtized elteltével már utazási irodát és egy máig működő magánbankházat alapított New Yorkban. Sikeres üzleti tevékenysége mellett számos társadalmi szervezet munkájában vitt vezető szerepet, így egyike volt az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara alapítóinak.
A budapesti napilapok és a Magyar Művészet című folyóirat tudósításaiból kiderül, hogy Kiss 1925-re már tekintélyes sorozatot vásárolt össze Munkácsy Amerikába került alkotásai közül, de gyűjteményében Székely Bertalan, Lotz Károly, Szinyei Merse Pál, László Fülöp és Fényes Adolf képei is megtalálhatók voltak. Egy évvel később már tizennégyre növelte Munkácsy-festményeinek számát, mikor – Szinyei Hóolvadása mellett – sikerült megvásárolnia gróf Andrássy Gyulától a közelmúltban hazakerült Naplemente című alkotást.
Paál László és Munkácsy Mihály most bemutatott festménye 1930-ban bekövetkezett haláláig Kiss Emil tulajdonában maradt, majd – közel öt esztendővel később – hagyatékából a korszak egyik kiemelkedő magyar gyűjtőjéhez, Weiss Fülöphöz került. A Magyar Kereskedelmi Bank egykori, dúsgazdag elnöke jelentős antik gyűjteménye mellett kiváló magyar festményeket is birtokolt Fillér utcai villájában. Ő maga nem volt híres kiművelt művészeti ízléséről, de a kor legjobb szakértője súgott neki: Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum legendás igazgatója látta el jó tanácsokkal a vásárlások előtt. Az Est beszámolója szerint Paál László Eső után, őszi hangulat című képét is ő ajánlotta neki, amelyet végül sikerült megvásárolnia Kiss Emil New Yorkban őrzött hagyatékából.
„Megtaláltam azt, ami után szívem vágyott, nem hiszem, hogy van szebb vidék a világon.”
Paál László
A Párizstól mintegy ötven kilométerre fekvő, a megelőző évszázadokban királyi vadászterületként használt fontainebleau-i erdő a 19. század folyamán szinte mágnesként vonzotta a romantikus tájélményre vágyó festőket és fényképészeket. A földből „kinövő” sziklák között magasodó hatalmas famatuzsálemek, apró tavak és mocsarak mellett kanyargó földutak és a falvak öreg parasztházai kimeríthetetlen vizuális muníciót kínáltak a világ minden tájáról érkező művészeknek. Az olyan települések, mint a Paál Lászlónak is otthont adó, évtizedeken át valóságos művésztelepként működő Barbizon a turizmus fellendülésével váltak népszerű utazási célpontokká. A környező erdőség nevezetes látványosságait fotósok hada örökítette meg a 19. század hatvanas éveitől kezdve, s az így készült felvételek a városi kirándulókat csalogató útikönyvek révén nem csupán tekintélyes népszerűségre tettek szert, de hosszú időre kijelölték a tájképfestés helyi toposzait is.
A barbizoni festők klasszikus generációja, Rousseau, Corot, Diaz, Daubigny, Dupré és társaik után Paál Lászlót is mélyen megérintette a környék hangulata és a természet szépségeinek lenyűgöző gazdagsága, mikor bécsi és düsseldorfi tanulóévek után, hollandiai tanulmányútját követően megérkezett Barbizonba. „Megtaláltam azt, ami után szívem vágyott – írta egyik levelében –, nem hiszem, hogy van szebb vidék a világon.” 1873-as letelepedése idején a kolónia nagy nemzedékének törzstagjai közül már csak Millet dolgozott, a fiatalok között így Paál hamar nevet szerzett magának.
Paál – barbizoni társaihoz hasonlóan – képein, így a most bemutatott alkotáson sem konstruál önkényesen vagy éppen megcsontosodott akadémiai elvek alapján képzeletbeli tájat, heroikus, romantikus színpadot, az előtte feltáruló világ részletét – ha ki is emeli belőle a saját lelki karakterére jellemző drámai hatásokat - a maga természetes egyszerűségében igyekszik megragadni. A környező táj minden szegletét átható, minden zugában tetten érhető hangulatra koncentrál, mely csendes kontemplációra sarkall, gyengéden felold a természeti világ nagy egészében, vagy éppen vad szenvedéllyel telíti a lelket.
Az Eső után... megfestésének idején nem csupán Paál tájszemlélete, de festői stílusa is messze eltávolodott már a bécsi akadémizmus aprólékos, száraz, rajzos felfogásától. A 17. századi holland tájfestészet nagyjainak – Ruysdaelnak és Jan van Goyennek – korábban megcsodált munkái, a barbizoni elődök, Rousseau, Daubigny, Corot képeinek látványa felerősítették benne festői, kolorisztikus hajlamait, így széles ecsetvonásokkal, foltokból építette fel képeit. Az égbe meredő fák törzsei a nézőben önkéntelenül egy gótikus katedrális főhajójának emlékét idézik meg, s az áhítatot sugárzó monumentalitást tovább erősíti a horizontról visszaragyogó, s az oszladozó viharfelhők között utat találó Nap fénye, mely mágnesként húzza a tekintetet a festmény mélyebb rétegei felé.
„Kijelentem azt is, hogy a képen lévő alakokat én festettem: Munkácsy.”
Munkácsy Mihály
A festmény, amely egyike a legjelentősebb, magánkézben lévő Paál-műveknek, különleges helyet foglal el az életműben. Nem csupán a festő barbizoni korszakának egyik, ha nem a legszebb darabja, de egy híres művészbarátságnak is páratlanul érdekes és értékes dokumentuma. A tanulmány elején idézett Pesti Napló cikk szerzője, majd nyomában Lázár Béla, Paál László első monográfusa is publikálta azt az izgalmas tényt, hogy a képen látható két alakot Paál kérésére maga Munkácsy Mihály festette a vászonra. A történetet egy ma már elveszett, egykor a kép hátoldalára ragasztott írás igazolta, amelynek reprodukcióját szerencsére Lázár Béla – kötetének 75. oldalán – nyilvánosság elé tárta. Az 1924-es Pesti Napló cikk a francia nyelvű szöveg magyar fordítását is közölte: „Ezennel kijelentem, hogy Bernheim úrnak eladtam Paál (Ladislas de) képét, mely az 1874-es kiállításon »Eső után« címmel volt kiállítva. Kijelentem azt is, hogy a képen lévő alakokat én festettem: Munkácsy. Párizs, 1874. július 17-én. Munkácsy”.
KERETES
Petrovics Elek érdeme...
Hogyan került haza Amerikából Paál László–Munkácsy közös festménye
Nagyértékű és rendkívül érdekes festmény került haza a napokban – mint Az Est tegnap megírta – Amerikából. Paál Lászlónak egyik tájképe, amelybe az esernyős alakot Munkácsy Mihály festette.
Petrovics Elek érdeme, hogy a pompás kép hazajuthatott a tengerentúlról.
Petrovics egyik szívügye volt ez a Paál László kép, amelynek sorsát azóta, hogy a kép magyar földről elkerült, szerető nagy figyelemmel kísérte. Petrovics nemrégiben tudomást szerzett arról, hogy a kép New York-ban néhai Kiss Emil bankár hagyatékából megvásárolható. Azonnal levelet intézett Silberman Ábrishoz, a New York-ban élő magyar műkereskedőhöz és érdeklődött, milyen feltételek mellett juthatna haza a kép. Silberman közölte, hogy a képért 6500 pengőt kérnek.
Megkezdődött a kábelváltás Petrovics és Silberman között és ezeknek a kábelbeszélgetéseknek eredményeképpen Silberman megvásárolta a festményt és most hazahozta Budapestre. Egy lelkes budapesti műgyűjtő, aki nevét titokban kívánja tartani, állott anyagilag Petrovics rendelkezésére, de Silberman is 1000 pengőt áldozott, hogy a képet megszerezhesse.
– Rendkívül nagy érték ez a festmény, – mondta nekünk Silberman Ábris – sokszorosan többet ér, mint amennyiért megvettük. Petrovics Elek hívta fel figyelmemet a képre és sikerült megszereznem Munkácsynak azt a levelét is, amelyben igazolja, hogy a képen szereplő esernyős alakot ő festette.
A festmény jelenleg az ismert gyűjtő budai villájában van. Egy méter magas a kép. Paál László tehetségének minden vonása a képen, amely fák övezte utat ábrázol, az úton egy alak sétál, ez Munkácsy műve.
A festménnyel kapcsolatban a legérdekesebbeket azonban maga az ismert gyűjtő mondta el:
– Petrovics Elek nekem testi-lelki jóbarátom. Az ő útmutatásai alapján nevelődtem a művészet szeretetére, az ő érdemének tartom, hogy olyan nagy szerelmese lettem a művészetnek. Ha ő valamit a figyelmembe ajánl, azt én mindig komolyan veszem. Így történt most is. (...)
Az Est, 1935. július 11. 11.
Molnos Péter