Helyszínelés
Glatz Oszkár most bemutatott alkotása, a 20. századi magyar tájfestészet egyik legszebb darabja az életmű különleges, máig rejtélyekkel övezett, megoldatlan kérdéseket felvető csoportjába illeszkedik. Az ide sorolható művek egy részéről évtizedeken át úgy gondolták, hogy azok a Nagybányához közeli Izvorán készültek, így recepciójuk szorosan összeforrt a művésztelepről szóló kiállításokkal és publikációkkal. Nem ritka jelenség, hogy egy-egy jól ismert, patinás művészi múlttal rendelkező helyszín sajátos vonzereje magához „húzza” a hasonló karakterű, de valójában máshol született alkotásokat is. A leginkább Ferenczy Károly festményeiről ismert Izvora nem véletlenül vált ilyen „gravitációs centrummá”. Glatz Oszkár szenvedélyes kirándulóként 1897 nyarán fedezte fel magának a Rozsály hegy csaknem ezer méter magasan fekvő fennsíkját és a lankás lejtőn álló kincstári vadászházat. Öt hónapig élt itt teljes elszigeteltségben, hogy végül egy monumentális főművel, Az est a havason című kompozícióval ereszkedjen le nagybányai kollégái közé, új fejezetett nyitva ezzel egész további pályáján. Ez az epizód minden róla írt életrajzban, szinte valamennyi vele készült interjúban nagy hangsúlyt kapott. A művészettörténészek ezért sokáig úgy gondolták, hogy a festő a 20. század első évtizedének közepén újra ellátogatott erre a tájra és itt alkotta meg életműve legszebb sorozatát, amelynek a most vizsgált mű is kiemelkedő darabja. Ebbe a páratlanul egységes műcsoportba tartozik többek között a Magyar Nemzeti Galéria sokat reprodukált remekműve, az Oláh asszony útban a templom felé, ennek kisméretű, magángyűjteményben lévő változata, a szintén a Nemzeti Galériában őrzött Fogarasi táj, a Hansági Múzeum Törcsvári szoros ősszel című képe, valamint két magántulajdonba került alkotás, a fonó román asszonyt ábrázoló, tévesen Izvorai parasztlánynak keresztelt kompozíció és a közelmúltban aukcionált Erdélyi táj.
Az ábrázolt tájrészletek, a jellegzetes kunyhó és a román népviseletbe öltözött szereplők egyezése alapján egyértelmű, hogy valemennyi felsorolt alkotás azonos helyen készült. Nagy szerencsénk, hogy az MNG Oláh asszony útban a templom felé című képének kisebb, magántulajdonban őrzött változatát 1931-ben, egy Glatz Oszkárról szóló tanulmány közölte, mégpedig pontosan orientáló képaláírással: Oláh asszonyok a törcsvári szorosban. A Magyar Művészetben megjelent cikk szövegéből kiderül, hogy a szerző, Dömötör István a művek adatait egyeztette a festővel, így a címben rögzített helymeghatározást tényként kell kezelnünk.
Glatz Oszkár 1910-es kiállításának katalógusa azt is bizonyítja, hogy a megelőző évek művészi munkájában ez a törcsvári, feltehetően 1906 táján megejtett motívumgyűjtő utazás rendkívül nagy szerepet játszott. A címek tanúsága szerint legalább egy tucat mű témája kötődött ehhez a tájhoz: a már említetteken kívül többek között a Pillantás a Királykőre, a Június a fogarasi határhegyeken, a Pillantás a felső törcsvári vámra, A Bucsecs és a Pillantás a román határról.
A történelmi Magyarország határán
Az említett képeken, így a most bemutatott festményen ábrázolt táj egykor Magyarország és benne Erdély nagy múltú, keleti határvidékén terült el, amely a trianoni döntéssel került Romániához. Fontos történelmi szerepe és fenséges természeti szépségei miatt már a 19. század végén népszerű kirándulóhelynek számított. Solymásy Adolf 1896-os, a Kolozsvárott megjelenő Erdély című honismertető lapban megjelent szavai szerint „aki a Törcsvár felé vezető országúton megáll akkor, midőn az út egyenes vonalban befordul Törcsvárra, azt bizonyosan megragadja az a kép, amelyet a Bucsecs és a Királykő közötti völgy mutat. Balról a Bucsecs, jobbról a Királykő gerince látható, előbbi tömegét, utóbbi délnek nyúló oldalát mutatja. A két hegy előhegysége között a völgy közepén fehérlik Törcsvár váracskája s a vár felé közeledve a szép völgy házai is előtünnek.
Törcsvár kellemes nyári üdülő, a turistának alkalmas pihenő hely, mert jó vendéglőitől eltekintve jó vize, szép sétahelyei vannak s jó középpont akár a Bucsecsre, akár a Királykőre szándékozunk. Kapunk vezetőt, lovat, szükség esetén útlevelet is, amennyiben a határt érinteni kívánjuk.”
A megfestés szépsége
A fiatal Glatz Oszkár kezdetben bölcsészeti tanulmányokat végzett Berlinben és Münchenben, majd a polgári hivatás lehetőségét feladva az 1890-es évek elején beiratkozott Hollósy Simon legendás magániskolájába. A modern festőtanoncok szokásos menetrendjét követve Párizs és a Julian Akadémia következett, majd újra München és Hollósy, ahonnan az alapító generáció többi tagját követve 1896-ban ő is Nagybányára utazott. Szinte remetei magányban, a Rozsály hegy oldalában épült erdésztanyába költözve fejlesztette ki új stílusát, amelyben a korábbi, elsősorban a formára és a rajzra koncentráló látásmód helyett egyre nagyobb hangsúlyt kapott a felfokozott kolorit, valamint a ragyogó napfény és a remegő atmoszféra impresszionisztikus érzékeltetése. Műveit látva tagadhatatlan Ferenczy Károly inspiráló hatása, de a század első évtizedében született alkotások azt bizonyítják, hogy Glatz sok tekintetben az iskolateremtő mester fölébe nőtt. Képünkön a bátrabb színkezelés, a festői felületalakítás könnyedsége, a faktúra tapintásra ingerlő érzéki frissessége akadálytalanabbul közvetíti a napfénnyel telített, pengő levegőjű természeti látvány magával ragadó szépségét, mint a teoretizálásra hajlamosabb, a festés kézműves aktusával többet küzdő, a kép egyes felületeit néha bántóan „túlfestő” Ferenczy alkotásainál.
A legjobb kezekben
Bár a késői, édeskés hangulatú, anekdotikus zsánerképek a nagyközönség körében mindig nagy sikert arattak, e felemás megítélésű művek sokasága a húszas évektől kezdve némileg rontott Glatz művészetének kritikai megítélésén. Annak ellenére, hogy a magyar festészet külföldi, reprezentatív bemutatkozásain sorra aratta sikereit, a legjelentősebb műgyűjtők a későbbi munkákat már nem illesztették be ízlés- és kánonformáló kollekcióikba. Korai, a 20. század első évtizedében készült alkotásai viszont ott voltak a legjobb kolleciókban. A magyar műgyűjtés aranykorában Nemes Marcell és Kohner Adolf egyaránt vásárolt tőle, sőt a polgári gyűjtők talán legfontosabb alakja, Fruchter Lajos is megszerzett életművéből egy Nagybányán készült kompozíciót.
Glatz éppen a most bemutatott alkotással képviseltette magát minden idők egyik, ha nem a legértékesebb magyar gyűjteményében, az Andrássy út 93-as szám alatt álló Herzog-palotában. A kép vakrámáján olvasható felirat, valamint egy szerencsésen fennmaradt enteriőrfotó is bizonyítja, hogy az 1930-as években a legendás kollekció előkelő helyén, Ligeti Miklós Herzogról Mór Lipótról készült márvány mellszobra közelében lógott a most aukcióra kerülő festmény. A gyűjtemény páratlan külföldi anyagát, a csodálatos Greco-szobát, Gauguin, Monet vagy éppen Cézanne képeinek lenyűgöző sorozatát mindenki jól ismeri. Ezek a művek a palota első emeletén kaptak helyet, míg egy szinttel feljebb a világhírű gyűjtő nővére, Herzog Irén lakott nem kevésbé pazar környezetben, egy kilencszobás, fényűzően berendezett lakásban. Glatz most bemutatott festménye a tízes évek elejétől kezdve itt lógott egészen 1944 nyaráig, amikor a zsidó tulajdonban lévő műtárgyak zárolását és lefoglalását előíró gyalázatos rendelet az esetében is végrehajtásra került. Ezekben a hónapokbán már csak ő lakott ebben az épületben: második emeleti lakásában élt június 1-jéig, amikor származása miatt az Andrássy út 77. szám alatti csillagos házba kellett költöznie. Bár a család tagjai a leértékesebb alkotásokat, így a világhírű Greco-képeket és a kapitális francia moderneket már korábban elrejtették, a júniusi és júliusi lefoglalások alkalmával is rengeteg pazar műtárgyra tették rá a kezüket a magyar állam képviselői. A zsidó kormánybiztosság iratanyagában megtalálható az a jegyzőkönyv is, amely özvegy Sváb Sándorné született Herzog Irén zár alá vett és elszállított műtárgyainak adatait tartalmazza. E lista 11. helyén Glatz Oszkár „Erdélyi falu” című alkotása szerepel, további kitűnő festmények, többek között Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József és Liezenmayer Sándor alkotásai között.
Herzog Irén – szerencsésen túlélve a vészkorszak tragikus eseményeit – 1945 után visszakapta lefoglalt műtárgyainak döntő többségét. A műgyűjtemények bejelentését előíró 1949-es kormányrendelet nyomán neki is el kellett készíteni otthonában őrzött festményeinek listáját. Az 1950-es, saját kezűen kitöltött adatszolgáltatási lap nyomán szerencsére pontosan tudjuk, hogy Glatz Oszkár festménye is sértetlenül visszakerült a tulajdonába. Ekkorra már Andrássy úti palotáját ugyanúgy elvették tőle, mint diósjenői kastélyát és valamennyi egyéb ingatlanát: a Molotov (mai Vigadó) tér 3-as számú ház harmadik emeleti, kétszobás lakásában élt egykori, világszerte ismert gyűjteményének megmaradt darabjai között 1950-es haláláig. E néhány festmény és iparművészeti tárgy között ott volt Glatz Oszkár fenséges szépségű, múzeumi rangú kompozíciója is, amely nem „csupán” a magyar festészet értékeire, de történelmünk drámai fordulataira is emlékezteti nézőit.
Molnos Péter