A TÖKÉLETES PÁLYA
Az erdélyi születésű, a budapesti Képzőművészeti Főiskolát 1919 és 1924 között elvégző Barcsay Jenő azok közé a mesterek közé tartozott, akik az egységes életmű ideáljának igézetében – idősebb korukban visszatekintve – túlzott kritikával kezelték induló periódusaik meghaladottnak vélt alkotásait. A Vaszary János és Rudnay Gyula mellett tanult festő 1928 előtt készült műveit nem egy esetben saját maga semmisítette meg. Abba a hibába esett, mint a Nyolcak és a magyar Vadak nem egy tagja, akik nem ismerték fel fiatal éveik legmerészebb, az utókor által a legtöbbre becsült, stíluskereső munkáinak valódi értékeit. A magyar művészet történetének egyik legnagyobb tragédiája, hogy sem a századfordulót követő években, sem pedig a két világháború között nem létezett olyan erős hazai műgyűjtői réteg, amely a legújabb kísérletekre gyorsan reagálva – támogató vásárlásokkal – lefogta volna a művészek önpusztításra, e sajátos képrombolásra hajlamos kezét. Pedig éppen Barcsay volt az a művész, akinek pályája mindvégig felesleges kanyarok nélküli íven haladt. Életműve, annak tökéletesen záródó boltozata a Rudnay, Vaszary, vagy később Aba-Novák mellett készülő művek expresszív, szaftosan feltett, indulattól átjárt, mívesen megdolgozott felületeitől a trecentót idéző, áhítatos transzcendencián át a tiszta formák geometrikus rendjéig, ha tetszik: az izgalmas zajtól a fenséges csendig ívelt. Maga teremtette világában rend honolt, s ez a tiszta geometria – a szférák tökéletes arányokban megszólaló zenéje – nem csak képben, de világképben, nem csak a vásznon, de a maga teremtette környezetben is testet öltött. Elég csak azokra a fotókra gondolnunk, melyeken a mértani rendben, tökéletesen választott keretekben, modern ikonosztázként sorakoznak a műterem falán a szabályos raszterbe fogott képek.
BUDAPEST, PÁRIZS, IGAL
Ám mégis, ez a logikus lépésekből felépülő, irigylésre méltóan egységes pályakép a közelmúltig hiányosan bontakozott ki a közönség előtt: a korai periódus művei évtizedeken át az ismeretlenség homályában rejtőztek. Az utóbbi esztendőkben azonban szerencsére előkerült az első alkotói periódus néhány fontos darabja: segítségükkel végre pontosabban rekonstruálhatjuk azokat a művészi impulzusokat, melyek a fiatal, stíluskereső Barcsay festői próbálkozásait befolyásolták. Két említett, főiskolai mestere mellett természetesen rá is reveláló hatást gyakorolt Párizs élménye: ösztöndíj segítségével juthatott el 1926 telén a francia fővárosba, ahol elsősorban Cézanne szerkezetes látásmódja érintette meg. A következő év tavaszán – Lyka Károly tanácsára – Olaszországba utazott, ahonnan június végén tért csak haza.
A most bemutatott alkotás és néhány már jól ismert mű – köztük majd fél tucat, 1927 folyamán készült csendélet – ékes bizonyítékát adja annak, hogy a fiatal Barcsay közel egy éven keresztül Aba-Novák Vilmos befolyása alá került. A külföldi tanulmányutakról frissen visszatért festő a somogy megyei Igalon és a szomszédos Törökkoppányban dolgozott együtt néhány hónapon keresztül a nála hat évvel idősebb, lehengerlő vitalitású fiatal mesterrel. E közös festői kalandra így emlékezett Barcsay: „Aba-Novák egyszer megkérdezte tőlem, hol töltöm a nyarat. Nem tudom – nincs egy vasam sem – ezt válaszolhattam. Ő folytatta: Mi a feleségemmel Igalba megyünk. Dr. Baumgartner Sándor biztosít lakást. Én bizony velük tartottam. A lakás az iskolának egy terme volt – akkor már nem folyt tanítás. A feleség, Kató főzött, és nekem is jutott belőle. Kiváló, de nehéz ételeket csinált, pl. töltött káposztát. Patkó is nagy étvágyú volt, még Aba-Nováknál is többet evett: akár 12–15 tölteléket! Ha meg szilvás gombóc volt, még annál is több fogyott. A társaságnak nagyon örültem. Én Aba-Novákkal és Kelemen Emillel laktam. ... (Aba-Novák) megzavart, mert a varázsa alá kerültem. De hiszem, mégis a jó hatás volt az erősebb, mert a becsületes munkára inspirált.”
A FELÜLET LEHENGERLŐ ARTISZTIKUMA
A most bemutatott, Erdei út című festmény tökéletesen illusztrálja, miként befolyásolta Barcsay alkotói stílusát Aba-Novák 1925 körül készült zugligeti és felsőbányai képeinek cézanne-i ihletettségű festői világa. A kompozíció szerkezete és a kolorit karaktere egyaránt analóg, mégis a legjellemzőbb hasonlóság a festék páratlanul intenzív, szinte reliefszerű megmunkálása: a faktúra vibráló ornamentikává válik, s így a kép – megidézve az Aba-Novákra is nagy hatást gyakorló Nemes-Lampérth városligeti festményeinek emlékét – a legapróbb részletekben is ropogós, tapintásra ingerlő felületi ritmussal telítődik. Barcsay azonban az Aba-Novák képeken látottaknál nyugodtabban és szisztematikusabban tagolta a felszínt, sok helyen szinte szabályos halszálka motívumot követve rovátkolta a zsírosan feltett festék felületét. Hiányoznak Aba-Novák utánozhatatlanul könnyed és lendületes suhintásai, rajzos részletei is, helyettük a józanabb alkotói karakterre jellemző, higgadt építkezés dominál. Az Erdei út karakteres vonásai már a jól ismert Barcsayt előlegezik meg: a színes lapokból, kaleidoszkópszerűen felépülő kompozíción a tiszta geometria világformáló rendje sejlik fel.
Molnos Péter